2020. február 14., 11:55

Saját nagyanyját lophatta meg az amerikai polgármester

Több százezer dolláral lophatta meg a saját, demens nagyanyját egy tennessee-i polgármester.

Chris Johns polgármester
Chris Johns polgármester
Fotó: TimesNews

Azzal vádolnak egy tennessee-i polgármestert, hogy a saját nagyanyjától lopott el közel 400 ezer dollárt  - írja az Independent. Christopher Scott Jonest a rokonai perelték be.

Mount Carmel polgármesterének nagyanyja 2015 februárjában került be egy nyugat-virginiai idős otthonba, a demenciában szenvedő idős asszonyt itt gondozták 2016 januárjában bekövetkezett haláláig. Ezen év márciusában Jones anyja és két nagybátyja beperelte Jonest, mert állításuk szerint a férfi két éven keresztül állított ki magának csekkeket az idős nő nevében, összesen 394 ezer dollár értékben.

Christopher Scott Jones végül nem jelent meg a tárgyaláson, hogy a választ adjon a vádakra, viszont rokonainak kártérítést fizetett. 

Jones korábban nyomozóként és tüzoltóparancsnokként is dolgozott a városban, 2013-ban azonban a korábbi polgármester kirúgta. 2014-ben a férfit beválasztották a városvezetőségbe, 2016-ben pedig megnyerte a polgármesterválasztást. Idén azonban nem tervezi, hogy újra elindul a posztért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.