Rendhagyó szálláshelyek – ahol együtt reggelizhetünk egy zsiráffal
Az emberi kreativitás nem ismer határt, és nincs ez máshogy a szálláshelyekkel sem. Összeválogattuk a világ legextrémebb, legfurcsább, legbizarrabb és legizgalmasabb szálláshelyeit, ahol a kalandra, szokatlanra vagy újdonságra vágyók egy maradandó élménynek számító éjszaka formájában határozottan megtalálják, amit keresnek.
A Svédország északi részén található lombszállás vagyis treehotel továbbgondolta a klasszikus lombházak alapötletét, és a világon egyedülálló élményt kínál a látogatóknak. Vendégeik 10 méteres magasságban szállhatnak meg, sőt, válogathatnak a repülő csészealj, a madárfészek vagy kívülről tükrökkel borított óriáskocka alakú házak közül, amelyekben az ágyukon fekve is gyönyörködhetnek az északi fényben.
Ár: 450-550 euró között egy éjszakára, egy személynek
A finnországi jéghotel is igazán különleges élményt kínál a kalandvágyó vendégeknek. A kizárólag jégből és hóból készült szobák szinte műalkotásnak is beillenek, hiszen minden decemberben építészek, jégfaragók és művészek dolgoznak együtt, hogy az ide látogatók felejthetetlen élményekkel gazdagodhassanak. A hely különlegessége még, hogy minden télen újjáépítik, hiszen a tavasz beköszöntével a szálló egyszerűen elolvad. Ha valaki nem ijed meg a 0 és 5 fok közötti szobahőmérséklettől, akkor mindenképp megéri ellátogatni a festői Lappföldre és eltölteni itt egy-két éjszakát, hiszen a vendégek kipróbálhatják a jégből faragott éttermet, bárt, szaunát, sőt a jégkápolnában akár házasságkötésre is sor kerülhet.
Ár: 190-560 euró között egy éjszakának, egy személyre
A franciaországi hotel minden művészet iránt érdeklődő vendég megtestesült álma. A szobákat folyamatosan változtatják, így minden évben művészek, festők és dizájnerek lepik el a helyet, hogy megtervezzék, és a világ elé tárják saját maguk által tervezett szobájukat.
Ár: 100-128 euró között egy éjszakára, egy személynek
Fogadó Kutyarajongóknak (Dog Bark Park Inn, Idaho)
A kutyabolondoknak garantáltan elnyeri tetszését ez az észak-amerikai fogadó. Hiszen már az épületet is egy kutyáról mintázták, sőt, a szobákban szinte kivétel nélkül minden kutya témájú, beleértve az ágyakat, a takarót, a felkínált ételeket, és persze mondani sem kell, a gazdik magukkal hozhatják kedvencüket is, ha úgy döntenek, hogy eltöltenének itt egy hétvégét.
Ár: 120 euró egy éjszakára, egy személynek
Ahogy a neve is elárulja, az ideérkező vendégeknek nem kissebb élményben lehet részük, mint arra ébredni reggelente, hogy egy zsiráf kémleli őket az ablakból. A hotel berendezése az 1930-as éveket idézi, amikor eőször kezdtek el Európából Észak-Afrikába utazni a tehetősebbek, hogy aztán felejthetetlen szafarikon vegyenek a részt és akár testközelbe kerüljenek a szavannák állatvilágával.
Ár: 735 euró egy éjszakára, egy személynek