Rekorddal zárta az évet a hazai használtautó-piac
Tavaly összesen 446 ezer személyképkocsi talált gazdára a hivatalos szlovákiai használtautó-kereskedőkön keresztül.

Fotó:
mototechna
Ez az utóbbi 10 év rekordja, ám az autók 9151 eurós átlagára szintén.
Életkorban és futásteljesítményben (9 év,166 700 km) átlagos évről beszélhetünk, a modelleket illetően is maradt az erős cseh kötődés (4 Škoda az első ötben, lásd a táblázatot). Ugyanitt hatalmas meglepetés, hogy a tízes toplistán egyetlen szabadidő-autó sem szerepel.
Az automata váltós kocsik aránya tavaly elérte az 55%-ot, ezzel először kerültek túlsúlyba. Ami pedig a motorizációt illeti, 61% benzin, 32 % dízel, a maradék 7% hibrid és elektromobil. Ezen belül a maguk 3 százalékával még mindig kisebbségben vannak a tisztán elektromos hajtású autók.
Címkék