2024. szeptember 30., 19:44

Régóta várt üstökös lesz látható Szlovákiában

A régóta várt C/2023 A3 üstökös a napokban válik láthatóvá a szlovákiai égbolton. Október elején még reggel, napfelkelte előtt lesz alacsonyan a horizont felett, majd október 10-én az esti égboltra kerül. Ekkor lehet majd a legjobban megfigyelni, bár a holdfény ezt részben zavarni fogja. Erről Pavol Rapavý, a Szlovák Csillagászok Szövetsége (SZA) munkatársa tájékoztatott.

 

üstökös
Képünk illusztráció
Fotó: pixabay.com

„Az üstököst kezdetben napnyugta után, a nyugati-délnyugati horizont felett alacsonyan találjuk majd, de ahogy a körülmények fokozatosan javulnak, az egyre sötétedő égbolton fogjuk látni. Az üstökös csóvája elérheti a 20 fokot is, és távcső nélkül körülbelül október 20-ig, távcsővel pedig december közepéig lesz látható” – mondta.

Mint Rapavý hozzátette, az üstökös idén szeptember 27-én volt a perihéliumban, pályájának a Naphoz legközelebbi pontján, alig 59 millió kilométerre a Naptól, közelebb, mint a Merkúr bolygó.

„Mivel az üstökös túlélte a Nap melletti repülést, és nem tört darabokra, szép kiegészítője lesz az égboltnak. Október 12-én csupán 71 millió kilométerre kerül közel a Földhöz, és ekkor kezdődik legjobb láthatóságának időszaka” - tette hozzá a SZA.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.