Elhanyagolt prevenció egyenlő rekordszámú kórházi kezelés
Száz sebből vérzik Szlovákia egészségügye, és bajaira a rendszerváltozás óta nem sikerült gyógymódot találni. Talán az azért sem, mer túl sok benne a rendszerhiba, a pénzelosztás sem effektív.

Beszédes adat, hogy tavaly több mint 30 ezer olyan beteg szorult kórházi kezelésre, akik, ha a betegségeit megfelelő életmóddal, minőségi ambuláns ellátással, megfelelő házi kezeléssel orvosolták volna, nem kerültek volna kórházba. Ez derül ki a Stratégiai és Elemző Intézet (ISA) adataiból.
A megelőzhető kórházi ellátások száma tavaly volt a legmagasabb 2019 óta. Mindez persze rekordösszeget emésztett fel, több mint 60 millió eurót. Egy-egy ilyen átlagos kórházi kezelés nagyjából 2000 euróba kerül.
Ha minőségibb lenne nálunk az ellátás, ezt az összeget bizony meg lehetett volna spórolni és száz más helye lett volna az egészségügyben.
Az ISA szerint a kórházba kerülés legfontosabb tényezői az elégtelen prevenció és a korai diagnosztizálás hiánya. Ezekkel megelőzhető lenne a betegségek súlyosbodása.
Az is ront a helyzeten, hogy a szakrendelők sok helyütt egyre nehezebben elérhetők. Azok a betegek, akik nem jutnak el szakorvoshoz, vagy túl sokat kell várniuk egy-egy szakorvosi vizsgálatra, gyakrabban kerülnek kórházba az állapotuk miatt.
Ráadásul, bár az informatikai forradalom korában élünk, a házi gyógymódok még mindig nagyon kevés emberhez jutnak el.
Az elemzők természetesen megoldási javaslatokkal is előrukkoltak. Az egyik ilyen az egészséges életmód terjesztésének felfokozása, ami a Közegészségügyi Hivatalok feladata kell legyen. Nekik kellene sokkal több pénzt áldozni a felvilágosító kampányokra, a preventív vizsgálatok népszerűsítésére.
A nemzeti programokon keresztül rendszerszintűen kellene költeni a prevenciós infrastruktúra kialakítására. Sokkal elérhetőbbnek kellene lenniük a szűrővizsgálatoknak, de azok fontosságát is hirdetni kellene.
A felsorolt intézkedésekkel elérhető lenne nem csupán a „felesleges” vagy megelőzhető kórházi kezelések számának csökkenése, de a lakosság egészségi állapotának javulása is.