Prága - A Moldva folyón úszó fenséges aranyhajó
Dőljön ránk az aktuális világrend, potyogjanak az égből lila tehenek, jöjjön Szodoma és Gomorra, nekünk aztán teljesen mindegy, ha megkapjuk a szokásos évi közép-európai klasszikus dózisunkat. Ez megy már lassan vagy tíz éve és egyáltalán nem unjuk az egészet.
Drezdától egész Lembergig, Krakkótól nyílegyenesen Brassóig. Hogy mit takar pontosan maga a közép-európai élettér, azt meghagyjuk legfeljebb egy következő írásra. De az kijelenthető, Prága tetőtől-talpig, ízig-vérig maga a közép-európaiság meghatározó ikonikus alakja.
A csehek fővárosa egy igazi numero uno, top kategória, személyes kedvenceim egyike. Ennyi dícséret egy városra elég is. Inkább nézzük meg, miképpen lehet nála az időt ellőni.
Nyakig benne voltunk a pandémiában. Nyáron az mehetett külföldre, aki belőtte magának a csodaszérumot vagy egyéb igazolásokkal mutogatta a határátkelőn, hogy ő egészségileg olyan tiszta, mint egy steril labor. Maradjunk annyiban, sem a határátkelőn, de még az utazási időszakunk alatt még egy zsarut sem láttunk.
Szokásosan minimum négytagúra tervezzük a csavargásokat. A banda összeállt és az érsekújvári vasútállomásról indulva zötykölődtünk neki a pár órás vonatútnak. Kártyaparti közepette vonatoztunk be a prágai vasúti főpályaudvarra. Menet közben letoltunk egy fincsi reggelit az étkezőben. Az előítéletekkel ellentétben barátságos áron tudsz fogyasztani és a kiszolgálás szintén szimpatikus. Kifelé menet rögtön arcon csapott a füves cigi aromája és a csöves bánatemberek speciális harmóniája.
Ebből az "idillből" hamar kikecmeregtünk, miután pillanatok alatt az Óváros forgatagában találtuk magunkat. Szállásadónk időben jött, átvettük a kulcsokat, aláfirkáltunk egy-két papírt, majd pár perces készülődés után betámadtuk a várost. Miközben hömpölyögtünk a tömeggel a Károly hídon, átslattyogtunk a város Malá strana felére egy jót kajálni. A gótikus öltözetében feszítő híd lábánál találtunk egy szuper éttermet, ahol nagyon ízletesen készítették el nekünk a gulyást knédlivel.
Szerencsére a tömegnyomor most nem volt annyira jelen, mivel elmaradt az nagy ázsiai invázió. Késő délutáni órákban tettünk egy kiadós sétát az Óvárosban. Lassan minden városra jut egy helyi kapcsolat. Egyik utazótársunk ismerőse által javasolt kerti sörözőbe tettük át székhelyünket. Napunkat príma sörök és street food-os kaják közepette zártuk.
Második napunkon letoltunk a magunk sajátos defenesztrációját a Hradzsinban. A kötelező látványosságok mellett figyeltünk a folyadékbevitelre. Hangulatos panorámával kialakított kerti éttermek vannak kialakítva az odatévedt csavargóknak. Még Babiš miniszterelnököt is láthattuk, aki éppen sietett be az egyik minisztérium épületébe. Bejártuk a teljes Várnegyedet, onnan pedig a Petřín kilátót rohantuk le.
A kilátás pazar, láthattam a monumentális strahovi stadiont, mely kilenc futballpálya nagyságát teszi ki. A szocialista éra alatt itt rendezték a szpartakiádokat, melyek tömegtorna események voltak.
Anno édesapámnak volt lehetősége egy ilyen eseményen itt fellépni. Az akkori Csehszlovákia legjobb tornászai mutattak be gyakorlatokat. Miután kiélveztük a panorámát, siklóval levágtattunk, majd begrasszáltunk a belvárosba.
A Vencel térre is futotta az időből, ahol éppen a rend őrei egy csávót tepertek le a földre és vitték be a hűvösre. Már az előző este feltűnt nekünk, a város rakpartján rengeteg fiatal időzik és feltűnően sok a buli helyszín. Elhatároztuk, az estét itt kezdjük, amolyan laza iszogatással. Késő estére toltunk egy finom disco shitet, Prága egyik legcoolabb szórakozóhelyén, az Epicben. Nem tagadom, jól esett az efféle szocializáció. Tele fiatalokkal, dübörgött a mai zene, mindenki önfeledten élvezte a megadatott pillanatot.
Nálam ez akkor múlt el, mikor kidülledt szemekkel tudatosult bennem, a táskámban nem találom szállásunkhoz a kulcsot. Hirtelen azt hittem, a rum hatása alá kerültem, de nem. Hát végül kiderült, mi eszetlenek nem figyeltünk eléggé, mikor elindultunk a szállásról, mert csak szimplán becsaptuk az ajtót. Profin kizártuk magunkat. Éjjel kettőkor kerítettünk lakatost, aki gond nélkül nyitott ajtót nekünk. Potom 3 000 cseh koronánk bánta ezt.
Harmadnap éreztünk már magunkban egy kis fáradságot, de így is tisztességes távot tettünk meg.
Kezdtük a napot egy barokkos töltettel, a Klementinumban. A világ egyik legszebb könyvtárával dicsekedhetnek és méltán.
Apró kicsi csalódás lehet számunkra, hogy a könyvtárat az ajtóból és az abból nyíló kis folyosón lehet megtekinteni.
Ezen a napon csatlakozott hozzánk egy újabb prágai kapcsolatunk. Vele speciel egy indiai éttermet néztünk ki. Szilágyi Áron kardvívó, most már háromszoros olimpiai bajnokunk döntőjét ott néztem meg, miközben a curry éppen emésztette magát bennem.
Délutánra megajándékoztuk magunkat egy újabb sétával, fel egészen a Ján Žižka-emlékműig. Eme alkotás a Vítkovon magasodik méltóságteljesen és kémleli a prágai lelkeket. Gatyarohasztó meleg volt, így aztán begurultunk sokadszorra egy fincsi hideg söröcskére. Kipihenve magunkat, még megbámultuk a Žižkovi tévé torony érdekes formáit, bekukucskáltunk a mellette lévő régi zsidó temetőbe, onnan séta vissza az óvárosi idillbe. Este én még beültem a Klementinumba egy klasszikus koncsertóra, míg a többiek a Károly híd környékén burzsujkodtak. Azért egy prágai kürtöskalácsra még bőven futotta tőlem. Szomjunkat sördegusztáció keretén belül egy sörmúzeumban csillapítotuk és értékeltük ki prágai vizitünket. Négyünk közül az egyik fiatal barátunk itt lőtte le hosszú hétvégénk lényegi mondanivalóját:
Utolsó napunkon a vonat csak délután indult vissza Érsekújvárba. Gyorsan reggeliztünk és finom kávécskánkat már a Terasa U Princa sky barjáról szürcsölgettük.
Elegendő időnk volt még ahhoz, hogy sétáljunk a nyugodt Kampában, majd onnan a Vyšehradon nézzünk körbe egy kicsit. Nagyon hangulatos hely, hihetetlenül békés, amolyan madárcsicsergős légkört talál ott a fáradt csavargó. Prágai sörmissziónkat az U Fleku ikonikus sörözőben zártuk. A top helyek egyike.
A kiszolgálás nagyon gyors és ha nem figyelsz, simán berúghatsz. Folyamatosan kínálják sör mellé a Becherovkát. Miközben már csomagjainkkal a vasúti pályaudvar felé indultunk, időnkből még kitelt, hogy belessünk a Jeruzsálem zsinagógába. Onnan pár perc gyalog a vasútállomás.
Vonatunk késés nélkül érkezett be és hihetetlen, de pontosan indult. A kupénkba szólt jegy egy utazó párnak is. Ebből a fickó végig panaszkodott a tikkasztó melegre és a klotyópapír hiányára. A jegyellenőr hölggyel egymást zrikálva mondogattak oda egymásnak. A jegyellenőr “mi vagyok én vécés kislány” (čo som, hajzel dievča?) válasszal vágott vissza. A határon a háromlábú lőtéri kutya sem ellenőrzött minket. Királyság! Egészben és épségben hazaért mindenki.
