Pozsonyi kutyakedvelők a harmincas években
Vajon hányan tudnak róla, hogy egykor Pozsonyban kutyaszanatórium is működött? Milyen kutyafajtákat kedveltek a múlt század első felében a pozsonyiak és miért? Megsárgult újságok lapjain böngésztünk.
Resnik Gyula pozsonyi lakost híres kutyabarátként emlegeti egy 1934-ből származó korabeli lap. A pozsonyi kutyák nagy barátja és nyírómestere a Dóm tér (ma Rudnay tér) 7. számú házában lakott, ahol kutyaszanatóriumot működtetett. Itt foglalkozott a házi kedvencek nyírásával, ápolásával és gyógyításával.
Hogyan lett nagy kutyabarát, kérdezték Resniktől, aki válaszul elmesélte, hogy még a háború alatt a hadnagya kutyája megmentette az életét. Ettől kezdve lett nagy kutyabarát belőle.
Pozsonyban befogadott egy olcsó, piszkos kutyát, majd vett egy ollót, és szépen megnyírta. Egyik alkalommal, amikor sétált vele, meglátta egy úr, és nagyon megtetszett neki a kutyus. Kérdezte, ki nyírta meg ilyen szépen. Elárulta, hogy ő maga. Erre az úr megkérte, hogy az ő kutyáját is nyírja meg. Ezután egymást követték a megrendelések. A kutyanyírást Resnik a saját kutyaszanatóriumában végezte, de kérésre akár házhoz is ment.
Ezek közt akadtak nagyon okos kutyák, amelyekhez városi legendák fűződtek. Resnik két történetet is elmesélt egy újságvásárló és egy piacra járó kutyusról. A Védcölöp úton lakott egy úr, akinek a pudlija annyira intelligens volt, hogy ha megmondták neki, menjen a fürdőszobába, a tágas, többszobás lakásban gyorsan és gond nélkül megtalálta a helyet. Emellett elhozta a gazdája papucsát az éjjeliszekrényből, mi több, reggelente elküldték a standra újságért. A nyakába tettek egy kis pénztárcát, és a kutyus elhozta a gazdájának az újságot a reggeli kávéhoz.
De azt a farkaskutyát is ismerte az egész város, amely egy féllábú asszony számára minden reggel bevásárlószatyorral ment a piacra, és egy kanna tejet is hazavitt neki.
A kutyatartás örömeit nehezítette akkoriban a magas kutyaadó. Ha valaki különleges fajtát tartott, annak akár 200 koronájába is került, ami nem kis összegnek számított. Egy 1935-ből származó lap ezzel kapcsolatban egy páratlan „kutyaperről” tudósít.
Mandelik Rezső pozsonyi lakos a Miletics utcai első emeleti lakásában ház-őrző ebet tartott, amely után évi 20 koronás adót fizetett.
A városi adóhivatal emberei a szokásos összeírás alkalmával Mandelik kutyáját luxuskutyának nyilvánították, és 20 korona helyett 200 korona adót vetettek ki rá. A hivatalnokok mindezt azzal indokolták, hogy Mandelik kutyája nem házőrző, mivel első emeleti lakásban lakik. A tulajdonos megfellebbezte a végzést az országos hivatalnál, amely kihallgatta Mandelik szomszédait. A helyszíni szemle eredményeképpen megsemmisítették a város végzését, és az ebet házőrzőnek nyilvánították, amely után csak évi 20 korona adó járt.
A város nem hagyta annyiban a dolgot, és panasszal fordult a legfelső közigazgatási bírósághoz, amely a panaszt, mint alaptalant, elutasította. A bíróság úgy értékelte, hogy házőrző kutyának számít az a kutya is, amelyet valaki emeleti lakásban tart, még ha a lakásnak nincs is kertje, se udvara. A múlt század első felében ugyanis számtalan esetben megtörtént, hogy luxuskutyának minősítették a valódi házőrző ebet csak azért, mert a háznak nem volt udvara, így borsos összegeket sikerült bevasalniuk több kutyatulajdonostól.
Komoly problémát jelentett Pozsony utcáin a veszett kutyák garázdálkodása, amelyek több esetben megmarták a járókelőket, vagy más ebet.
Ennek kapcsán ugyancsak 1935-ből tudósít egy korabeli lap a kutyák kötelező oltásáról veszettség ellen, amely az említett helyzet megelőzésére szolgált. Az oltást szigorú ebzárlat előzte meg, amikor csak pórázon és szájkosárral lehetett a kutyákat kiengedni az utcára. A rendelet szerint, aki nem vitte el oltásra házi kedvencét, annak a kutyája a sintér kezére került. A kutyaoltás az új Vásártéren zajlott, ahová a lapok szerint minden irányból hozták a kutyákat szájkosárral és pórázon. A gazdagabbak elegáns zsinóron és bőrszájkosárral, a szegényebbek vastag kötélen vagy csörgő lánccal vezették fel az ebeiket. A finom fajkutyákat tulajdonosaik autón hozták az oltóhelyre, mert a szigorított ebrendelet miatt autóbuszon nem lehetett kutyát szállítani. Egy úr az aktatáskájában hozta el kis japán selyempincsijét.
„A kedélyes otthont a festő, az író úgy tünteti fel, hogy ott a hűséges kutya – mely gazdája oldalán annak jó és rossz napjaiban mindig kitart – sohasem hiányzik. Ez az állat joggal megérdemli ezt a bizalmat. Egyes családok valóságos családtagnak tekintik” – olvashatjuk 1931-ben a Kutya a házba, öröm a házban című hirdetésben, amely arra buzdítja az olvasókat, hogy szerezzenek be hűséges négylábú barátot.
A hirdetést egy prágai cég jelentette meg a lapban, amely a kutyavásárlásnál kívánt tanácsot adni. A reklám igazi érdekessége, hogy a prágai cég a megrendelőnek próbaképpen a kutyát is elküldi megtekintésre. Ha a vásárló kifizeti az eb árának háromnegyed részét, 8 nap próbaidőre megkaphatja a kért kutyafajtát. Ha a kutyus mellett dönt, csak ki kell pótolnia a hiányzó összeget. Ha mégsem szeretné megtartani, visszaküldheti, és a cég visszafizeti az árát.
A lapban egy táblázatot is közöltek, amelyben tájékoztatnak a legkedveltebb kutyafajtákról és azok legfontosabb tulajdonságairól. Ebből többek között megtudhatjuk, akkoriban milyen célból szereztek be kutyát. Elsődleges okok közé sorolható a házőrzés és a védelmezés.
Megjelent a Magyar7 2020/48. számában.
