Pierre Corneille drámaíró 420 éve született

Jómódú, ügyvédi felmenőkkel rendelkező családban látta meg a napvilágot Rouenban, Normandiában. Testvére, Thomas, ismert költő-drámaíró lett, tehetsége ugyanakkor nem közelítette meg bátyjáét. Corneille a jezsuitáknál tanult, ahol a színjátszás a tanulmányok részét képezte, majd jogot hallgatott. Tanulmányait befejezve ügyvédként dolgozott, de közben lelkesen olvasott, több nyelven beszélt és verseket írt.

Első drámáját, a Mélite című komédiát 1628-ban mutatták be Rouenban, majd 1629-ben Párizsban. Az író ekkor Párizsba költözött és hamarosan vezető drámaíróvá vált. Sikerei miatt az irodalmi babérokra pályázó Richelieu bíboros meghívta abba az öttagú testületbe, amely irodalmi ötleteit volt hivatott megvalósítani, valamint felajánlott neki évi 1500 font életjáradékot, amelyet utódja, Jules Mazarin bíboros, majd XIV. Lajos is fenntartott. Richelieu-vel azonban nem tudott együtt dolgozni, annak klasszikus szellemiségű, szabálykövető drámaírói felfogása miatt.

Akkoriban a dráma hármas egységének elvét tekintették alapvetésnek, a darabnak 24 óra alatt egy helyszínen és mellékszálak nélkül kellett lejátszódnia. Ezt a szabályt Corneille nem követte. Legismertebb darabja, a Cid 1637-ben jelent meg. A mű főalakja a spanyol reconquista, a mórok kiverésének 11. századi hőse. A darab tartalmazott tragikus és komikus elemeket is, aktualitását XIII. Lajos spanyol felesége és egy francia-spanyol háború adta. A mű, amelynek középpontjában a hős szerelme és családhoz való hűsége közötti konfliktus áll, óriási sikert aratott, két évig le sem lehetett venni műsorról. A kritikusok viszont nem díjazták, hogy az író a hármas egység szabályát figyelmen kívül hagyta, hosszadalmas vita alakult ki a darab körül, még azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán dráma-e.

A Cid körüli viták arra késztették Cornielle-t, hogy korábbi, kevert műfajú darabjai helyett a kor közízlését követve, egyértelmű tragédiákat kezdjen írni. Következő művét, az 1640-ben írt Horatiust Richelieu bíborosnak ajánlotta, mert elmondása alapján neki köszönhette sikereit. A történet már korábban is ismert volt, a Horatiusok és Curiatiusok küzdelmét dolgozta fel Liviustól. A dráma egy szerelmi történetet és három fivér halálos küzdelmét mutatja be a másik családbeli három fivér ellen, amelynek vége a harcosok számára tragédia, a szerelmesek viszont elérik a boldogságot. A negyvenes években írta legegyenletesebb színvonalú tragédiáit: a Cinna szintén a Liviustól ismert római hőstörténetek közül való, egy igaz ember magasztos tragédiáját dolgozza fel, Polieucte című művéhez a keresztény vértanúk legendavilágából merítette témáját.

Ekkor készült el utolsó vígjátéka, a Hazug is, amelyet a legjobb francia vígjátéknak tartottak Moliere megjelenéséig. Corneille 1641-ben feleségül vette egy normandiai hivatalnok lányát, Marie de Lampériere-t, nyolc gyermekük született, közülük egy nem érte meg a felnőttkort. XIII. Lajos halálát követően zavaros időszak következett, az új király XIV. Lajos lett, aki ekkor még kiskorú volt, ezért ténylegesen nem kormányozhatott, helyette Mazarin bíboros irányította az országot. Ellene 1648-52 között egymás után törtek ki a lázadások, amelyek Fronde néven vonultak be a történelembe.

Corneille mindvégig hűséges maradt a királyhoz, ezért magasabb állásba helyezték, 1647-ben a Francia Akadémia tagjává is választották. A zavargások után azonban állás nélkül maradt. Ekkoriban készítette el Kempis Tamás Krisztus követése című művének nagy sikerű verses fordítását. Időközben megjelent az új drámaíró nemzedék, amelynek Racine, Moliere és Boileau voltak kiemelkedő alakjai. Racine kezdetben Corneille csodálói közé tartozott, de egyre jobb drámákat írt, még végül már Corneille nézett rá irigykedve, ahogy korábban Richelieu figyelte az ő munkásságát.

Mikor Racine megírta lélektanilag kitűnő darabját, a Berenice-t, amely a római császár és a zsidó hercegnő tragikus szerelméről szól, Corneille is elkészítette a saját művét a témában Titus és Berenice címmel. Ez a dráma azonban megbukott, ahogy egyéb kései darabjai sem értek el sikereket, és helyzetét az is nehezítette, hogy megvonták tőle a Richelieu-től kapott állami kegydíját, így visszatért Rouenba, ahol újranyitotta ügyvédi irodáját.

Pierre Corneille 1684. október 1-jén halt meg Párizsban. A Szent Rókus-templomban temették el, sírja 1821-ig emlékmű nélkül maradt.

Halála után helyét a Francia Akadémián, amelynek ülésein mindig lelkiismeretesen részt vett, testvére, Thomas kapta meg. Corneille-t a három nagy klasszikus drámaíró közé sorolják Racine és Moliere mellett. Drámáinak tárgya és mondanivalója mindig szorosan összefüggött korának problémáival, kortársai szerint olyannak festette le az embereket, amilyeneknek lenniük kellene. Hősei a végsőkig hűek maradnak az általuk kialakított eszményi képhez, életük az ideális én kialakításáért folytatott illuzórikus harc. Tragédiáinak egyik fő forrása Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve volt.

Megosztás

Címkék