Pestisjárványok – megismétlődhet a múlt?
A pestis talán az egyik leghírhedtebb betegség, szalagcímekben manapság is borzolja a kedélyeket, hogy néha Kínában, néha Afrikában esetleges kitöréséről cikkeznek. Jó néhány olvasót megzavarhat a szintén gyakran hangoztatott afrikai sertéspestis mibenléte. E heti írásomban ezeket az esetleges félreértéseket tisztázom.
Először lássuk, milyen betegség a pestis. Az emberiség nagyon régóta ismeri ezt a kórt, és az írott emlékezet rengeteg pestisjárvány pusztítását örökítette meg. Természetesen a modern biológiai-orvostudományi felfedezésekig kellett várni, hogy megismerjük a kórokozóját, vagy tisztázzuk, pontosan hogyan is terjed. Ennek fényében nem meglepő, hogy egyes kutatók újabb és újabb elméleteket alkotnak az ókori, illetve középkori pestisjárványokra vonatkozóan. Gyakran felvetődik, hogy egy adott pestisjárvány valójában más betegség lehetett. Ez érthető, hiszen több száz év távlatából nehézkes a diagnózis.
Ma már ismerjük a pestist okozó baktériumot: Yersinia pestisnek nevezték el, megőrizve a leíró Alexandre Yersin nevét. A középkorban sokan még a bolygók kedvezőtlen együttállásából fakadó rossz levegőt, a miazmát okolták a betegségért.
Megismertük azt is, hogy ez a baktérium nagyon sokfajta, a betegségokozás szempontjából kulcsfontosságú genetikai kódot hordozhat magában. Ezek pici DNS-szakaszok (plazmidoknak hívjuk őket), egyik populáció átadhatja a másiknak. Előfordulhat, hogy bizonyos Yersinia pestis populáció egyáltalán nem hordoz olyan plazmidot, amely veszélyes fehérjéket kódolna, mások ugyanakkor többet is. Ezért előfordulhat, hogy Yersinia pestist mutatnak ki a világ két különböző helyén, de azoknak igazából minimális közük van egymáshoz, lehet, nem is tudnak pestisbetegséget okozni. Természetesen rengeteg egyéb mutáció is létrejöhet a baktériumpopulációkban, tovább növelve ezeknek a baktériumoknak is a változatosságát. Ezt fontos szem előtt tartanunk, és ebből következik, hogy ha manapság valahol a világban pestisbaktériumot találnak kórokozóként, nem szabad megijednünk, és azonnal a középkori rettegett fekete halál megismétlődésére gondolnunk.
Tisztázták, hogy a járványt okozni képes pestisbaktériumoknak van egy speciális biofilm termelését kódoló plazmidja. Ez a biofilm némelyik bolhát megbetegíti, különösen a keleti patkánybolha nevű faj veszélyeztetett. Ez elsősorban vándorpatkányokon, illetve házipatkányokon élősködik. Más bolhák nem nagyon tudják közvetíteni a betegséget, mert nem betegszenek meg olyan módon, mint az előbb említett társaik: a biofilm eltömíti a bélrendszerüket, emiatt éheznek, és amíg csak bírják, agresszíven próbálkoznak a vérszívással.
Emiatt fogják az embereket is megcsípni, lehetőséget adva, hogy a csípéssel beleöklendezzék az ember véráramába is a baktériumokat.
Tudjuk azt is, hogy a pestisbaktérium különösen szeret megtelepedni egyes immunvédekezésben szerepet játszó sejtekben. Ebből rögtön észleljük is a betegség tipikus tünetét: a csípés helyéhez közel eső nyirokcsomók megnagyobbodását, bevérzését, gennyesedését. Ezeket bubóknak hívjuk. Elég nagy méretűek lehetnek, a bevérzések miatt megfeketednek, majd kifakad belőlük a genny. Emellett orrvérzés, magas láz, tudatzavar és egyéb mentális problémák lépnek fel. Például Boccacciótól és Petrarcától tudjuk, hogy a középkorban a betegek nagy része az utcán önkívületi állapotban meztelenre vetkőzve tajtékozott.
A lázhullámokat a betegek nehezen viselik. Nagyon magas a halálozási aránya. Vérmérgezés is kialakulhat, amire a szervezet sokkreakcióval válaszol, az antibiotikumok megjelenése előtt ez szinte minden esetben halállal végződött.
A tüdőpestis is egy formája a betegségnek, manapság ritkán alakul ki, keveset tudunk róla. Sokan viszont a lázhullámokat kibírják, a nyirokcsomóik sem duzzadnak óriásira, és túlélik a betegséget.
A leghírhedtebb pestisjárvány 1347 és 1352 között tombolt Európában, Észak-Afrikában, előtte pedig Ázsiában. Becslések szerint a társadalom mintegy fele halt bele. A többiek viszont túlélték! Ők a mi felmenőink. Náluk nem alakult ki a pestis veszélyes formája, legyőzték a kórt. Életre szóló védettséget szereztek ellene. Ezt a védettséget egy az egyben nem örökítették át nekünk, ám olyan rizikócsökkentő genetikai hátteret kaptunk tőlük, ami az akkori pestisjárvány átvészelését segítette. Jóval korábban, az 500-as években is feljegyeztek pusztító pestisjárványt, a Kárpát-medencében pedig a Rákóczi-szabadságharc alatt tombolt az utolsó nagy járvány. Ezekben rengetegen haltak meg, valószínűleg másfajta kórokozó faktorokat hordozó pestisbaktérium lehetett a felelős.
Fontos megjegyezni, hogy a higiénia javulásával egyre gyengült a pestisjárványok mértéke és a halálozási rátája. Manapság a középkorinál jóval fejlettebb köztisztaság mellett a pestisbaktériumok genetikai változásai is hozzájárulnak a pusztító pestisjárványok áldásos hiányának.
Mi szavatolja, hogy egyszer csak nem keletkezik egy veszélyes mutáció? Semmi. Kutatnunk kell ezeket a baktériumokat is, hogy minél jobban megismerjük a molekuláris változásaikat, a képességeiket. Félnünk azonban nem szabad, nem is vezetne sehova!
Az afrikai sertéspestis nevében hordozza a pestis szót. Vírus okozza, ám az emberre nem veszélyes. Sertéseket, vaddisznókat betegít meg, a beteg állatok nagyon magas százalékban elhullanak. Az újonnan vásárolt sertések legalább egy hónapos elkülönítése segíthet a megfékezésben, továbbá a hazatérő vadászok alapos mosakodás, átöltözés után közelítsék meg az otthoni sertéseiket. Nem megfelelően hőkezelt húskészítmények, de piszkos szerszámok is terjeszthetik. Hatalmas gazdasági károkat okoz, ha az egész állományt le kell ölni a betegség miatt, ezért érdemes rá nagyon odafigyelni, de emberi betegséget nem okoz.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/35. számában.
