Oszter Alexandra édesapjáról mesélt az Önök kértékben
Két évvel ezelőtt hunyt el Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Lánya, Oszter Alexandra a gyász feldolgozásáról és jövőbeli terveiről mesélt a Duna Önök kérték című műsorának vendégeként.
Nem a szokványos apa-lánya kapcsolat volt Oszter Sándor és Oszter Alexandra között. Az otthon „csibészkirálynőnek” becézett színésznő rajongott karizmatikus édesapjáért, és már igen korán eljátszott a gondolattal, hogy felnőttként követi majd őt az előadóművészeti pályán. Két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel veszítették el a szeretett családfőt, és bár nem telik el nap, hogy ne gondolna rá, elkezdte feldolgozni a történteket – mesélte az Önök kérték adásában.
– osztotta meg érzéseit Oszter Alexandra a Duna műsorában.
Hozzátette, a továbblépésben segítette, hogy megözvegyült édesanyja számított a támogatására, valamint kamasz fia miatt sem hagyhatta, hogy eluralkodjon rajta a gyász okozta szomorúság.
„Egy nagy adomány, hogy megörököltem édesapámtól a diósjenői Oszter udvart, így az erdő közepén élhetek. A természet, a kertészkedés mellett a kreatív alkotás, a festés, és a sütés-főzés mindig feltölt. Új terveim is vannak, szeretnék emlékmúzeumot, közösségi teret nyitni édesapámnak” – avatta be elképzeléseibe az Önök kérték nézőit Oszter Alexandra.