Őszi szellők a Bakony lábánál
Odakinn dübörög az ősz ezerrel. Ilyenkor a legszínesebb ruhatárát teríti ki elénk. Válogathatunk bőven, ízlésünknek megfelelően. Kollekciók közül a Bakony nagyon adta magát még tavaly október vége felé járván. Ez a régió amolyan időtálló természeti és látványvilági „institúció”.
Szombati napot írtunk. Punnyadhattunk volna otthon a négy fal között, de a mi fajtánk, ha megneszeli az indulhatnékot, akkor bizony nincs leállás. A Bakony környékén eddig mindig csak átutazóban voltunk, de most úgy döntöttünk, itt az alkalom, egy napra csak, de „lessünk be hozzá”. Van bőven mit ott nézni. Akár több napra berendezkedhet ott az utazó és túrázásra szintén alkalmas a vidék. Mi igyekeztünk változatos programot megálmodni, amit nagyban befolyásolt az időjárás is.
S miképpen lehet ott egy teljes napot eltölteni?
A csellengést a cseszneki várnál kezdtük, ahol szenzációs panoráma és színvilág várt minket.
Miután a tatár elvonult, várépítési láz tört ki az országban. A cseszneki vár is ekkor készült, a Bána nembeli Cseszneki Jakab királyi kardhordozó emeltette, a védelemre kiválóan alkalmas szirteken. Az őszi színek és a felhős, de néhol kék égbolt egyvelege lehetővé tette számunkra, hogy jóféle fotók készülhessenek.
A vár előtti parkolónál, ha az ember felkaptat az ott kiemelkedő halomra, azt veszi észre, ez a vár bizony nagyon formás és méltóságteljesen emelkedik ki az ottani miliőből. Beleégnek az ember retinájába és emlékezetébe azon pillanatok, ahogy kémleli a várromot, friss szellő közepette, miközben aranybarna és rozsdás színű falevelek hullanak a fákról le a földre.
Csesznektől nincs messze Tés települése. Szélmalmai megmozgatják az ember fantáziáját, ha letűnt korok mesterségeiről legyen szó.
Ha szerencséd lesz, egy helyi néni verbálisan megdorgál téged, mert rossz helyről közelítetted meg őket, meg egyébként, “Titeket honnan fújt ide a szél?!” beszólásával ellopta az aznapi showt. Persze aztán megenyhült a szíve, mivel rajta láttunk, jó gyerekek vagyunk.
Utazótársam otthagyott engem zálogba, míg visszagyalogolt a kocsihoz lóvéért, ugyanis kiderült ide belépőt szükséges fizetni. Addig én a mamával eldumáltam a régmúltról, a kovácsműhelyek esztétikájáról.
A nap másik felére Várpalotára teleportáltuk magunkat.
Ott egy kései ebéd várt meg pár fotó ellövése a Thury-vár „társaságában”, majd Öskü településén a Rotunda „jelenlétében” és a libák gágogása közepette szippantottunk egy jókorát a kellemes vidéki levegőbe. A kerektemplom egy sziklás dombon áll a Bakony és egész Magyarország egyik legrégibb és legkülönlegesebb temploma. Bár eredetével kapcsolatban sok kétes alapú elmélet létezik – például, hogy eredetileg vártorony vagy mecset lett volna –, valószínűleg a 11. században épült az Árpád-kori körtemplomok egyikeként.
Lógott az eső lába és a levegő kezdett lehűlni, mintha nem tudta volna eldönteni, mi tévő legyen. Azért még egy záróakkordra belefért Veszprém belvárosa. Ottjártunkon a Várnegyed komplett ráncfelvarráson esett át, így egy nagyobb kaliberű városnézés még várat magára.
Persze a drónunk ilyenkor jól jött, legalább madártávlatból láttuk, miképpen szépül Veszprém történelmi magja.
Még mielőtt nekiindultunk volna a hazaútnak, a veszprémi Papírkutyában, ami egy hangulatos kávézó, ütöttük el az időt. A Rubicon magazin egyik számába beleolvasván, majd a cappuccino felhörpintése után nem maradt más hátra: Hazaindulni.
