Őszi peca doktorhallal
Elsodortak az események és a teendők. Bár az idei vénasszonyok nyara sokáig kegyes volt hozzánk, mire kijutottam kedvenc vizemre, lekéstem az ősz legszebb napjait, másnapra, aznap éjjelre brutális lehűlést jeleztek. A pontyok pedig szenzitív halak, napokkal előre megérzik a változást, és ilyenkor csökken az étvágyuk.
Délelőtt lett, mire kivergődtem a mólóra. Gyorsan beszórtam néhány marék erjesztett kukoricát csalogatónak, gyakorlott mozdulatokkal összeraktam az erős pontyozópálcát, és a könnyű úszó máris ott ringatózott a bedőlt fa gallyai mellett.
Csalinak öt szem mézes kukoricát tűztem fel, gondolva, ha a bokrok alatt, a fa víz alatti ágai közt tanyázó pontyok előmerészkednek, a turkálás közben előnyben részesítik a finom falatokat.
De bizony nem részesítették. Bármennyire is szép volt az idő, az úszó meg se moccant. Összeraktam a másik botot, egy könnyű pergetőpálcát, amelyet esőgilisztával csaliztam, és csak úgy, úszó vagy nehezék nélkül bepottyantottam kissé távolabbra. Ritkán alkalmazom ezt a kétféle módszert, leginkább akkor, ha a megszokott helyen nem történik semmi; ilyenkor a könnyebb cuccal pásztázom a vizet.
Most sem csalódtam: néhány perc múlva elindult a laza zsinór a víz tetején, s a bevágás után kellemes rugdalózás felelt.
Kilós kárász volt a tettes, de mivel belegondoltam az esti halpucolásba, amelynél a kárász pikkelyezése nem a gyönyörök gyönyöre, útjára engedtem. A hal boldog locsogással iramodott vissza a társaihoz.
A következő jelentkező ismét a kispecára jött, ezúttal egy szilvaorrú, majd fél óra múlva akkora kapás érkezett, hogy a mólóra hanyagul lefektetett botnak majdnem búcsút kellett intenem. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnom, gondolva, na, ez már termetes hal lesz, ha ekkora erővel viszi a botot.
Csalódtam, ez sem volt főnyeremény, viszont ekkora sügért rég láttam, amekkorát sikerült a mólóhoz terelnem. A sügér egyébként gyönyörű hal, szépségben nagy tesóját, a süllőt is veri, de hát bár volt vagy félkilós, a kis hal, az kis hal, bármilyen csinos. Ment ő is vissza.
Eközben hiába vártam a kukoricás etetésen a szokásos pörsöket és buborékokat, a pontyok ívben elkerülték a helyet. Hej, pedig nyáron micsoda dőzs volt itt! Zsinórszaggató amurok és öreg potykák hagytak faképnél, amikor pillanatok alatt berontottak a gallyak közé. Hiába volt a fonott zsinór, nagy halakat veszítettem, igaz, fogtam is hat-nyolc kilós pontyokat.
A mai nap azonban a hidegfront jegyében telt.
Végszóra még egy meglepetést tartogatott a hely: olyan gyönyörű compót sikerült kicsördíteni a kispecával, amilyennel évek óta nem találkoztam. A doktorhal a maga olajoszöld gúnyájával a legszebb halaink közé tartozik, így kíméletes horogszabadítás után visszaengedtem. Bár így tenne mindenki, gondoltam.
Hát így telt az utolsó szép őszi nap. Másnapra tíz fokot zuhant a hőmérséklet, és maradt a remény, hogy nem üt be több hőingadozás. Ha hidegebb is lesz, a stabil időjárás talán ismét meghozza a potykák étvágyát.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/41. számában.
