Összeegyeztethető-e a hit a tudománnyal?
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogyan férhet meg egymás mellett a hitélet és a tudományos világkép. Vajon nincs-e ellentmondás abban, ha valaki racionálisan igyekszik gondolkodni, mi több, kutató a szakmája és emellett vallásos? Megvallom, eleinte nem is értettem ennek az ellentétnek még a felvetését sem. Miért ne lenne összeegyeztethető a hit és a tudomány! Jelen írásomban két oldalról igyekszem rávilágítani, miért is gondolom így.
A tudomány művelése természetszerűleg várt akadályokba ütközik. A kutató küldetése, feladata, hogy az ismeretlent ismerje meg és ismertesse meg másokkal. Ez azt jelenti, hogy mindig el kell menni a megismerés pillanatnyi határáig, ahol bizony törvényszerű, hogy falakba, akadályokba ütközünk. Nem várt, a tudomány műveléséhez szervesen nem tartozó akadályokba is belefutunk. Itt arra gondolok, hogy sokszor a tudományos munka erkölcsi, etikai normákkal ütközhet. Jó példa volt erre az előző cikkeimben tárgyalt állatkísérletek ügye.
Szabad-e állatok életét áldoznunk a tudományos eredmények, a megismerés érdekében? Szabad-e embereken kísérleteket végezni? Legfőképpen magzatokon?! Szabad-e küldetést indítani a Hold vagy újabban a Mars meghódítására?
Hogyan viszonyuljunk a távoli galaxisok feltételezett értelmes létformáinak felkutatásához? Megannyi hasonló kérdést fel lehetne tenni, amiből jól látjuk, a tudomány művelése nemritkán erkölcsi dilemmákhoz vezet. Lehet, hogy van olyan pont, amikor meg kell állni, és nem szabad tovább kutakodni. Óriási kérdés viszont, hogy a kutatás, a tudományos világkép önmagában nincs-e ellentétben valamilyen erkölcsi normával és különösen a vallásossággal.
A hit és a tudomány között általánosságban szólva szerintem nem merül fel ellentét. Teljesen más aspektusai az életnek, ne itt keressük az erkölcsi buktatókat. Mielőtt saját szemszögemből, a bevezetőben ígért két oldalról megközelíteném a kérdést, hadd hozzam fel egyik egyetemi professzorom ide kapcsolódó történetét. Egyik előadásában a hit és a tudomány közötti vélt ellentétről beszélt. Arra kérte a hallgatóságot, gondoljunk csak bele, hogy az egész világot minden emlékünkkel, fizikai jellemzőjével együtt két másodperccel előbb teremtették. Ezt vagy az ellenkezőjét tulajdonképpen képtelenség racionálisan bebizonyítani. Vagy elhisszük ezt, vagy nem.
Létezik tehát egy hitbeli értelmezés – bármiről is legyen szó –, emellett pedig léteznek tudományos adatok, eredmények, maga a tudás. A kettő két különböző aspektusa a világunknak, hallottam ki a professzor előadásából. Nem én vagyok tehát az egyetlen, aki a hit és a tudomány között nem lát ellentétet és keresni sem akar.
Meg kell említeni természetesen azok nézetét is, akik bizony ellentétet látnak a racionális gondolkodás és a vallásosság között. Nemrégiben egyik agykutató kollégám nyilatkozta, hogy a hit egyáltalán nem a jövő felé mutató út, hanem ellenkezőleg, visszahúzza, süllyesztőbe viszi az embereket. Az istenhit szerinte azért alakult ki, hogy a szorongást csökkentse.
Amikor a világnézetek természete felől közelítem meg a jelen kérdést, elgondolkozom Keresztelő Szent János szavain: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem”. Az élet bármely kérdésében jól jön egyébként ez a gondolat, különösen, ha eszerint tudunk cselekedni is. Habár nem vagyok teológus, mély értelmet látok az idézett mondatban.
Egy adott helyzet megoldása legtöbbször az, ha saját egónkat háttérbe tudjuk szorítani, a másiknak pedig teret engedünk. Tulajdonképpen a konzervatív világnézet alapköve is lehetne ez. A világnézetek között a másik domináns a progresszív. Ebben a lényeg, hogy valósítsd meg önmagadat, élj a lehetőségekkel. Változtasd a követ kenyérré, ha megéhezel, hozhatjuk fel a párhuzamot. Az új ismeretek pedig képessé tehetnek bennünket arra, hogy átalakítsuk a világot, átalakítsuk a sejteket, a géneket. Nem mindegy viszont a hozzáállás, a motiváció, hogy miért tesszük mindezt. Azért, mert jólesik, mert megtehetjük, mert jó szórakozás, vagy mert a tudomány is csak egy eszköz a sebek kezeléséhez, gyógyításhoz, helyreállításhoz.
Az élet egészét a világnézetünk alapján éljük. A racionális gondolkodás viszont semmiképpen sem ösztönöz kizárólag a progresszív világnézet felé. A racionális lehet konzervatív is, gondoljunk csak az előbb idézett Szent János-i gondolatra. Mennyi racionalitás van benne! Mennyivel kevesebb perlekedés, viszály, sértődés, harag lenne közöttünk, ha alkalomadtán a nyelvünkbe harapva eszünkbe jutnának ezek a szavak. Szerintem nagyon is racionális gondolkodás. A racionalitás is egy szempont, amihez folyamodhatunk ítéletalkotásaink során. A kutatónak ez munkaköri kötelessége a munkájában.
A konzervatív vagy progresszív világnézet is egy szempont, ezekhez szintén nyúlhatunk. Ettől még nem zárják ki egymást, hiszen a gömbölyű és a szögletes is lehet egyaránt piros, de fehér is.
A másik szempontot, amit szeretnék ennél a kérdésnél megemlíteni, könnyen megtippelheti az, aki olvasta a tudomány mibenlétéről szóló ez év eleji cikkeimet. A kreativitás, a kíváncsiság, a küldetéstudat szerintem fontos kiindulópontok, hogy egyáltalán miért kezd el valaki tudományos jellegű kérdéseken gondolkodni. És ha innen nézem a hit és a tudomány kapcsolatát, bizony az életre teremtett ember egyik küldetése lehet a világ megismerése, szépségeinek a feltárása. Ehhez pedig a tudományos munka jó eszköz. Az a hit, amely szerint az embert az Isten teremtette, bizony kiindulópontja lehet – sőt sokkal inkább az, mintsem ellentéte – a tudomány művelésének.
A tudomány szépsége nem ütközik tehát a hit csodájával. Vannak persze kutatók, akik vallásosak, vannak, akik nem. Ám a hétköznapi emberek, a nem kutatók között is akad ilyen is, olyan is.
Megjelent a Magyar7 2023/37.számában.
