Örömforrás, életérzés és küldetéstudat - interjú a dunaszerdahelyi Opera Trióval
A dunaszerdahelyi Opera Trio vokális együttes – Kovács Nagy Andrea, Kollár Katalin és Kevický Tünde – az utóbbi két esztendőben sikert sikerre halmoz, a jó hangú és megjelenésükben is dekoratív hölgyek három ország két televíziós tehetségkutatójában is brillíroztak, s nem is olyan régen a Harmónia-díjat is elnyerték.
A trió tízéves fennállásának és a sok befektetett munkának méltó megkoronázása volt ez a díj, továbbá az a két nagyszabású jubileumi koncert, amelyet nyáron, szabadtéren, pár nappal ezelőtt pedig a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ nagytermében az intézmény felkérésére adtak.
A sok gyakorlás, egyeztetés és szervezési feladat nem veszi el a kedvüket az énekléstől, hiszen szenvedéllyel csinálják, illetve azért sem, mert az ének az életük, a „civil” munkájuk része, ugyanis mindhárman, Kevický Tünde, Kollár Katalin és Kovács Nagy Andrea a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola énektanárai. Mostani, Világslágerek szimfonikusokkal című műsoruk végén Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere egy emléklappal köszönte meg az énektrió eddigi munkáját és eredményeit, továbbá azt, hogy viszik a város jó hírét a nagyvilágba.
Kovács Nagy Andrea a konzervatórium elvégzése után felvételt nyert a Grazi Zeneművészeti Egyetemre, ahol neves rendezők és karmesterek irányításával énekelhetett például a Varázsfuvolában, a Don Giovanniban, a Jancsi és Juliskában vagy a János-passióban. Szerepelt a Carmenben és a Bohéméletben a Szentmargitbányai Kőfejtő színpadán, jelenleg pedig heti két alkalommal jár tanítani Ausztriából Dunaszerdahelyre.
Kollár Katalin operett- és magyarnóta-énekesként is ismert, ilyen jellegű felvételeivel találkozhat a közönség népszerű televízió- és rádióműsorokban. Állandó színpadi partnerével, id. Derzsi Györggyel Pozsonytól Kassáig bejárták a Felvidék több települését, szerepeltek a váci szimfonikusokkal az Interoperett vendégeiként és a kassai Thália Színház operettgáláiban.
Kevický Tünde (akinek édesapja, a Pántlika zenekar brácsása és számos, különböző stílusú zenei rendezvény megálmodója, illetve szervezője) nagyon sok zenei stílusban otthon érzi magát, de számos alkalommal nemcsak énekesként, hanem műsorvezetőként is jelen van a város kulturális életében. Több hazai és külföldi énektanárnál tanult mesterkurzusokon. Szerepelt a pozsonyi Opera Studio számos operájában, Milánóban egy nemzetközi opera versenyen finalistaként végzett. Ex Libris-díjas énekművész, pedagógusi munkájáért a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége többször is díjazta, mint ahogy tavaly Dunaszerdahely városa is.
Emlékeztek arra a pillanatra, amikor először megérintett benneteket a zene csodálatos világa? Mi történt addig, amíg a három (hang)szál eggyé vált?
Kovács Nagy Andrea: Még nem voltam hatesztendős, amikor már közeli kapcsolatba kerültem a zenével. Nagyon erősen megvan bennem az a kép, amikor a nagynéném az A csitári hegyek alatt kezdetű népdalt énekelte mellettem, és elkapott az érzés, hogy ezt én is meg szeretném tanulni. Akkor a melbourne-i egyesületben énekelt, mivel egy ideig Ausztráliában élt. A családom életének mindennapjaiban benne volt a zene, de senki sem foglalkozott vele „hivatalosan”. Mivel nálunk, Ekecsen volt otthon zongora, anyukám beíratott zongorára Nagymegyerre. Hatévesen kezdtem el játszani rajta és tizenhárom éves koromtól énekelek. Utána a győri konzervatóriumot választottam, ahol a teóriát és a szolfézst jól belénk vésték. Azt a tudást, amit ott szereztem, az egész eddigi életem során tudtam kamatoztatni.
Kollár Katalin: Vásárúti születésű vagyok, de az iskoláimat már Dunaszerdahelyen végeztem. A vásárúti nagypapa a helyi Dalárda és a színjátszó csoport tagja volt, édesanyám unokatestvére meg a kassai Thália Színházban énekelt, tehát a zenének voltak hagyományai a családunkban. Hatéves koromtól a mai napig látogatom a helyi művészeti alapiskolát, vagyis ahogy a szerdahelyiek mondják, a zenesulit. Először, mint lelkes kisdiák, aki végigjárta az első két ciklust, majd később visszatérve, mint énektanár, tíz éve pedig már, mint az intézmény igazgatója. Közben Nyitrán elvégeztem a pedagógiát zene–képzőművészet szakon, mellette Tapolcsányban a konzervatóriumot szólóének szakon, hogy aztán visszatérjek az alma materbe tanítani. A zeneiskola számomra olyan, mint egy második család, hiszen itt nőttem fel, sok kolléga már akkor itt volt vagy tanított is engem. Egyszer csak jött egy kislány, akit én kezdtem tanítani. Nagyon tehetséges volt, most pedig éppen itt ül mellettem – Kevický Tünde –, és tíz éve már együtt dolgozunk. Nincs azonban olyan nagy „merítés” az iskolában, főleg azok közül, akik a zenélést tényleg hivatásként választják. Ez egy kis közösség, ismerjük egymást, a megyeri zeneiskolával is kapcsolatban vagyunk.
Kevický Tünde: A dunaszerdahelyi iskolák után Pozsonyban végeztem el a konzervatóriumot. Nem volt nehéz rátalálnom a zenére, hiszen a családban ennek hagyománya van. Az éneklés elméleti részét mindig is kedveltem, szeretek kutatni különböző énektechnikák után, énektanárok videóit nézem, az ezekből megtanultakat próbálom ki magamon, s ha beválik, akkor megpróbálom alkalmazni a tanítványaimnál is. A gyerekektől is sok mindent tanulok. Új előadókat mutatnak nekem, olyanokat, akiket nem is ismertem, és bizony vannak közöttük nagyon jók is. Katit már régóta ismertem, Andreát én mutattam be neki, végül is én voltam az összekötő kapocs. Először ketten, Andreával terveztünk egy koncertet, de akkor már itt tanítottam a zeneiskolában, és közben Katival is már duetteztünk, műhelymunkákat vezettünk. Andreának mondtam, hogy esetleg „behozhatnánk” egy harmadik hangot is, hiszen úgy sokkal érdekesebb lehet, a lehetőségek is jobban kinyílnak. Neki is megtetszett az ötlet, ugyanis a tanítói koncerteken az opera duetteket már túl megszokottnak, hagyományosnak éreztük. Először csak beszélgettünk a trió lehetőségéről, és amikor az első koncertet megszerveztük a Vermes-villában, akkor ott adtuk magunknak az Opera Trio nevet. Az operatörténetben is vannak olyan jelenetek, amikor nemcsak ketten, hanem egyszerre többen énekelnek, de ezek egyike sem egy híres ária, így aztán nagyon kevés az olyan színpadra állított operarészlet, ahol egyszerre hárman énekelnek. Épp ezért volt ez kihívás számunkra.
Mindhárman kedvelitek az operákat és a nagyáriákat, de nemcsak a felállásotok, hanem az előadásmódotok is innovatív, nem jellemző ugyanis, hogy három hölgy több szólamban opera stílusban énekel. Szeretitek tágítani a határokat?
Kollár Katalin: Arra a megállapításra jutottunk, hogy jó lenne mégiscsak hárman elénekelni valamit, és így jött képbe Érsek Rezső barátom, aki hangszerelte ezeket a részleteket. Rezsivel már „száz éve” együtt dolgozunk a Dunaszerdahelyi Szent György Kórusban és a Four Art Singersben. Mondtam neki, próbáljunk ki valami olyat, hogy a nagyáriáktól elindulva inspirálódjunk más előadóktól, gondoljunk csak arra, hogy volt például a Plácido Domingo, Luciano Pavarotti és José Carreras alkotta Három Tenor formáció. Így kezdődött, hogy hárman, három szólamban – ami azért újdonságnak számít ebben a műfajban – áriákkal kezdtünk, s aztán már jöttek az egyéb műfajok is. A mai napig Rezsivel dolgozunk, aki először „szétírja” nekünk a szólamokat, majd hangszerelést készít és kottát ír.
Kevický Tünde: Ebben a stílusban a trió vagy kvartett felállás mindenképpen az újdonság erejével hat, hiszen főleg férfiaknál vannak erre példák, a Három Tenor mellett az Il Divo például. Mi e tekintetben az Il Divo világához állunk közelebb, hiszen az ő esetükben is az énekesek sokszor több szólamban, egyszerre énekelnek. Mindenesetre igyekszünk a vokál együttesek számunkra legszimpatikusabb megoldásait „ellesni”, majd azokat továbbgondolva valami újat létrehozni.
Kollár Katalin: A kórusos múltunkból mi azért nagyon sokat „csipegetünk”, rendkívül fontos ugyanis, hogy milyen egy többszólamú ének szerkesztésmódja.
Kevický Tünde: Eleve hallgatjuk ezt a stílust, hiszen közel áll hozzánk, nem mindent tudunk azonban kivitelezni úgy, hogy jól szóljon operahangon is. A Four Art Singersben több vokális „effektust” megengedhetnek maguknak az énekesek, itt azonban kötöttebbnek, inkább a hagyományhoz simulónak kell lenni még akkor is, ha más műfajokat énekelünk, például operettet vagy filmzenéket.
Kollár Katalin: Abban vagyunk szerencsések, hogy más műfajok dalait is énekeljük. Van, amikor egészen mély hangokat is el kell énekelni, amelyeket általában Tünde énekel, én a középszólamokat viszem, Andrea pedig a legfelső regisztereket, de ez eleve így lett kitalálva, hiszen mindenki a saját hangján tud alkalmazkodni azokhoz a darabokhoz, szólamokhoz, amelyeket felveszünk a repertoárunkba.
Az Opera Trio eddigi pályafutásában mi volt számotokra a legnagyobb kihívás?
Kovács Nagy Andrea: Talán a televíziós tehetségkutatók, és azon belül is Simon és Garfunkel közismert dalának, A csend hangjainak előadása. A dal hangfekvése, a mondanivalója, a karaktere teljesen más volt, mint amit eddig megszoktunk, de a profi stáb és Érsek Rezső hangszerelése nagyon sokat segített, hogy megvalósulhasson a mi változatunk, ugyanis addig el sem tudtuk képzelni, hogyan fogjuk ezt a szerzeményt előadni. Minden döntősnek van egy külön stábja énektanárral, zenei rendezővel, kapcsolattartóval, de a zenekarvezető is komoly befolyással van arra, hogy milyen lesz a végeredmény.
A Harmónia-díj jelöléshez készült felvezető filmecskében azt nyilatkoztátok, hogy egyik nagy példaképetek Andrea Bocelli, a másik pedig a híres kanadai zeneszerző, hangszerelő és producer, a 16-szoros Grammy-győztes David Foster. Ő szintén nemcsak a komolyzene világában érdekelt, hanem a pop, a rock, a gospel, a dzsessz és az R&B stílusok világában is maradandót alkotott. Egy kicsit meglepődtem azon, hogy példaképeitek lényegében kortársak.
Kevický Tünde: Igazából azért mondtuk ezt a két előadót, mert mostanra oda érkezett el az Opera Trio stílusa, hogy ők azok, akik a legjobban inspiráltak bennünket. Ez az a stílus, amit mi is közelebbinek érzünk magunkhoz az opera mellett, s úgy gondoljuk, hogy talán így jobban tudnánk nyitni a fiatalabbak felé.
Tehát az is bennetek van, hogy az előadásotokkal egy kicsit „megreformáljátok” a műfajt?
Kevický Tünde: Inkább úgy fogalmaznék, nagyon fontos számunkra, hogy népszerűsítsük a műfajt, ami által közelebb hozhatjuk a fiatalokhoz, a következő generációhoz. Végül is ez az elsődleges célunk, hiszen mindnyájan énekpedagógusok is vagyunk. Azon túl, hogy megmutatjuk magunkat egy nagyobb nyilvánosság előtt, ezért is határoztunk úgy, hogy benevezünk a televíziós tehetségkutatókra. Azt viszont fontos tudni, hogy ezek a műsorok hivatalosan tehetségkutatóként futnak, de igazából show-műsorokról van szó.
Hogyan fogadtátok, hogy ekkora sikerrel szerepeltetek a show-műsorokban? Gondolom, ezek után még több felkérést kaptatok.
Kevický Tünde: Bennünket is nagyon meglepett, hogy mindkét televíziós élő adásba bejutunk, sőt az egyikben a döntőbe is bekerülünk. Valóban, a műsorok után még több felkérést kaptunk, de például a falunapok nem is annyira a prioritásaink. Sőt, ilyen esetben általában lebeszéljük magunkról a szervezőket, mondván, mi nem oda valók vagyunk. Ez ugyanis nem az a műfaj, ami mellett sört lehet inni és beszélgetni. Ilyen rendezvényeken általában maximum az operettig tudunk elmenni, és egy-két világslágerrel még ki tudjuk egészíteni a repertoárt. A mi műsorunk alapból leginkább egy hús-vér nagyzenekarral tud jól megszólalni, de tudjuk, hogy ez anyagilag is igényesebb. Az utóbbi években már együtt dolgozunk több, 3, 5 vagy akár 15 tagú zenekarral is.
Kovács Nagy Andrea: Karcsán az újévi koncerteket már jó pár éve a részvételünkkel szervezik, és ott mindig zenekarral játszunk. Több zenekarral és muzsikussal van állandó kapcsolatunk, legyen az a pozsonyi Metropolitný orchester, a Komáromi Kamarazenekar, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, a Patkoló kvintett, Cseh Tamás zenekara, vagy éppen Richard Rikkon zongoraművész. Amikor már kiválasztottuk a darabokat, a programot először megbeszéljük velük, amit ők begyakorolnak, mi meg a saját részünkkel foglalkozunk, de természetesen kell együtt is gyakorolnunk. Előfordult olyan is, hogy próba nélkül játszottunk, illetve csak gyorsan összehangoltuk a dolgokat. Azon a napon pár órával a műsor előtt raktunk össze mindent, tehát „necces” volt a helyzet.
Kevický Tünde: Egy alkalommal megtörtént, hogy az egyik zenekari tag valahogy „elkalandozott”, de mi vittük tovább a hangunkat, gondoltuk, hogy majd valami csak lesz, de nem lett... A mai napig nem tudjuk, mi történt, ilyen addig és azóta sem fordult velünk elő. Most már ezt a történetet nevetve meséljük, de akkor nem volt annyira vicces, hiszen egy kis zenekarnál ilyesmit nagyon „kihallani”.
Nem sok komolyzenével foglalkozó formáció készített már profi videoklipet Szlovákiában, de az Opera Trio ezzel is büszkélkedhet.
Kollár Katalin: Valóban van egy profi videónk és idővel szeretnénk többet is, de anyagilag ez nagyon megerőltető dolog. Ha képernyőn vagyunk – és az lehet bármilyen formában, akár élő adás, videoklip, show-műsor vagy koncertvideó – sokkal jobban „megdobja” a produkciót, többen odafigyelnek ránk. A vizuális körítés mindig jobban felkelti a figyelmet, hiszen több érzékszervet bekapcsol. A tévés jelentkezésünknek is ez volt az egyik fő oka, hiszen ezek a műsorok még mindig nagy nézettséggel bírnak, s általuk jobban fókuszba kerülhetünk mi és a műfaj is.
Mivel az adventi, a karácsonyi és az újévi időszak nagyon mozgalmas számotokra, csak január vége felé tudtok pihenni. Ilyenkor, gondolom, összegeztek és terveket készítetek.
Kovács Nagy Andrea: Így van, sőt egy izgalmas újdonsággal is szolgálhatunk. Elhatároztuk ugyanis, hogy a jövőben saját szerzeményeket is előadunk majd, amelyeket stúdióban is szeretnénk rögzíteni néhány feldolgozással egyetemben. Ehhez pedig egy nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, s nyilvánvalóan egy komolyabb műhelymunkát is betervezünk, amire eddig nem sok időnk jutott.
Vajon hogyan viszonyulnak a tanítványok az énekegyütteshez és számotokra mit jelent az Opera Trio?
Kollár Katalin: Éppen a múlt héten jött oda hozzám az egyik kislány és lelkendezve mesélte, hogy: „Tanító néni! Az iskolában a zeneórán kellett keresnünk híres énekeseket. Megtaláltuk az Opera Triót, és én tudtam mindenkinek a nevét, a tanító néni pedig megdicsért!” Kell ehhez valamit hozzátenni? Biztosan hatással vagyunk a gyerekekre, főleg a saját diákjainkra, akikkel személyesen kapcsolatban vagyunk. Mivel pedagógusok is vagyunk, talán ezért is van ez a műfaji sokszínűség, hogy próbáljuk egy kicsit bevonzani a gyerekeket és általuk a szülőket is. Járjanak koncertekre, ne csak a miénkre, hanem más koncertekre is. Mit jelent a trió? Amikor egy új projektre készülünk, akkor lendületet, motivációt, a felkészülési időszak alatt természetesen munkát is, hiszen ez elkerülhetetlen, az előadás alkalmával azonban végtelen boldogságot.
Kovács Nagy Andrea: Kati már lényegében mindent elmondott, de annyit még hozzátennék, hogy ez egy nagy kihívás, hiszen benne van a folyamatos megújulás is, mivel nem szeretnénk egyhelyben topogni. Állandóan keressük az új lehetőségeket és inspirálódunk.
Megjelent a Magyar7 hetilap 48. számában.
