Október első napja a mellrák világnapja
A mellrák világnapja minden évben október 1. Ez indítja el a Mellrák Elleni Küzdelem Hónapját (pink október), amelyhez számos figyelemfelhívó kampány és rendezvény kapcsolódik.

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen nem csak a pink októberben, a mellrák hónapjában, hanem egész évben arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők vegyenek részt az életkoruk és egészségügyi kockázati csoportjuk szerint ajánlott emlőszűrő vizsgálatokon.
Emlő panasz, probléma, elváltozás észlelése esetén a mielőbbi kivizsgáláson (diagnosztikai vizsgálaton) való részvétel szükséges.
A mellrák nem ritka betegség, élete során kb. minden 8-9-ik nőt érinthet. Az időben felismert és időben megkezdett kezelésű betegség nagyon jó eséllyel gyógyítható. Októberben az országban számos helyen tartanak az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen példája alapján, a mozgalomhoz csatlakozva felvilágosító beszélgetéseket, előadásokat, műsorokat, sétákat.
Október 1-én, a mellrák napján, valamint október más napjain is, például a hagyományos rózsaszín lánchídi séta napján is, támogatva a társadalmi célt, több ikonikus épület, intézmény, közismert helyszín csatlakozik a kivilágításhoz, a figyelemfelhívás érdekében.
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület sétája október 11-én, szombaton koraeste lesz Budapesten a Duna Korzón és a Széchenyi Lánchídon. A sétálók, felvonulók a közösségi élmény során szolidaritásukat is kifejezik az érintettek felé, az emlőrák szimbólumával, a rózsaszín masni viselésével. Az esemény napján délután konferenciális programon, előadásokon, ismeretterjesztő beszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők.
Az egyesület valamennyi programja ingyenes a résztvevőknek.