Nyárvégi jószándékú „zsörtölődések”
Mint tudjuk az illúzió (érzékcsalódás) bárkit könnyen meg tud téveszteni. Az elkövető azonban veszi a fáradságot, és legalább utólag figyelmeztet. Azonban, ha elmulasztja, könnyen eltévedünk ezen ködösítés homályában. Mivel az érintek könnyedén félreérthetik, összegzem mondanivalómat: nem egy tábort, mint olyan kritizálom – nem is a szervezőket – nem is kor technikai vívmányait, csupán a nem megfelelő megnevezéseiket, amiket könnyen félre lehet érteni. A következő generáció pedig már ebbe a tévedésbe fog beleszületni, és soha nem fogják megérteni: mi itt a gond?
Joggal mondhatni, hogy Felvidék kimagasló nyári egyházi eseménye volt az idei KAPTÁR tábor. Aki ismeri szorgos munkájukat, eddigi tevékenységüket – kalapot kell, hogy emeljen. Ezt teszem én is, és teszek egy újabb próbát ezen írásommal, hogy a magam szerény módján segítsek neKIK. A „KIK” elírás szándékos volt, hiszen jónéhányan belőle nőttek ki azok, aKIK egykor a KIK (Keresztény Ifjúsági Közösségek) házastársainak kisgyermekei voltak. Emlékszem, kezdődött mindez még a múlt században, nyári családtáborokban. Máig mindenki emlegeti, „dejó is volt” – igaz nem voltunk ennyien, de annál bensőségesebb légkörben…. és itt helyben, nem kellett Magyarországra „emigrálni” erre a pár napra. A helyi adottságainkkal élve, megtanultunk itt élni – itt, ahol születtünk. Szerintem sokkal effektívebb tud lenni 2-3 kistábor, mint egy óriás, s helyszűke miatt csakis külhonban.
Emlékszem, még a „szociban”, amikor tilos volt az ilyesmi – azért mindig összejött egy plusz vezetőségi tábor is, ahol csak azok vehettek részt, akik egész évben szorgoskodtak – közösségeket vezettek. Sajnos nem sokat tanultunk az üldözés alatti múlt rendszer jó néhány „újításaiból”, esünk abba az illúzióba – sokkal jobbak vagyunk mint elődjeink, kommunikációnk is sokkal hatékonyabb.
Be kell, hogy valljam, minél többet tanul az ember, annál több az, amiről rájön, hogy nem tudja. Én most ott tartok, hogy arra is rájöttem, alapvető fogalmakat kell tisztáznunk. Ez akkor kezdett komolyabban foglalkoztatni, amikor a „mesterséges intelligencia” kezdett elkerülni – jobban mondva én őt… Nem én vagyok az első, aki állítja, hogy nincs sok köze az MI-nek a szószerinti intelligenciához. Amikor csupán a közismert Wikipedia-t olvassuk, ott is számtalan, egyre összetettebb definíciót találunk. Az egyik legtömörebb így hangzik: Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége. Talán ez világít rá arra, mi a gond a „mesterséges intelligencia” fogalmával. Elemezni tud, ahhoz van kellő kapacitása – viszont a megkülönböztetés, az egy külön lelki – szellemi tudomány.
Ezt azért is merem állítani, mert épp Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rendalapító lett a megkülönböztetés nagymestere (vagyis miénk a ©), immár 500 éve. S ahogy mondják, mit ad Isten, az AI (MI) szerint: Loyolai Szent Ignác megkülönböztetése egy spirituális módszer, amely a jó és a rossz közötti lelki harcban segít a döntéshozatalban, Istennel való belső párbeszéden és Isten akaratának megvalósításán keresztül. A megkülönböztetés lényege a lelkiismeret fejlesztése a belső megélések (öröm, béke, bizonytalanság) felismerésén keresztül, hogy megerősíthessük vagy megváltoztathassuk döntéseinket, és így Isten nagyobb dicsőségére tudjunk cselekedni.
Ezek után senki nem mondhatja azt, hogy egy mesterséges lelkiismeretet is ki lehetett fejleszteni – laikusként úgy vélem, valahol itt van a kutya elásva. Tudom, mondják – nem kell tartani tőle, írnak róla eleget. Ismétlem, a fő gond itt is a megnevezésben van, nem a technológia újabb vívmányában. Így volt ez az „okostelefon” megnevezéssel is.
Egy telefon sosem lehet okos, az okosság kizárólag emberi erény. Ha nem így lenne, a fiatalok elhinnék, hogy a minél több tudás „az okosság”. Az a kütyü csupán kézi computer, amivel telefonálni is lehet. Ha tehetném, annyit kérnék, mint eddigi cikkeimben is gyakran: nevezzék meg máshogy, sokkal adekvátabb kifejezéssel ezt az AI valami. Maradjon meg csak az ember okosnak, intelligensnek, ne tévesszük meg a fiatalokat, a logikát már nem - , jezsuita lelkiségteológiát pedig - még nem tanuló generációt.
Miután szembesültünk ezen „fogalomzűrzavar” tényével, a fentebb említett példával is szeretném alátámasztani. Az általam méltatott KAPTÁR tábor szép és jó, csak épp ne az aminek nevezik. Egy méh-kaptárban mindenki szorgoskodik egy közös cél érdekében. Minden kaptárban kell lenni egy jól megkülönböztethető „királynőnek” – körülötte forog a világ, az egyes méhecske-munkabeosztások. Az egész év folyamán mindenki minden nap tesz-vesz valamit egyetlen cél érdekében. Némileg ismerve a kaptárosokat, rólunk mindez nehezen lehetne állítani. ismétlem, ne tessék félreérteni, nekem csupán a megnevezéssel van gondom.
Nem először fordul elő, hogy újonnan alakuló szervezeteket az illetékesek elmulasztanak megkérni, legyenek szívesen nevet módosítani – mert ez így nagyon megtévesztő lehet. Ismert márka-védjegyeket komoly jogszabályok védenek, a teológusok dolga lenne a lelkiismerettel kapcsolatos fogalmakat kellően „levédeni”.
Tanárom néha mondogatta, ha tehetné, legalább tíz évre betiltaná a teológiában azt a szót használni, hogy „szeretet”. Manapság ez az egyik legfélreérthetőbb, és félremagyarázhatóbb fogalom a szláv (és a magyar) nyelvekben. A latin alapú nyelvek máshogy mondják, ha egy bizonyos ételt, italt, édességet szeretnek, és máshogy, amikor meghitt emberi kapcsolatról van szó. Máshogy szeretik barátjukat, és máshogy élettársukat…
A latin O.A.M.D.G. – közismerten: mindent Isten nagyobb dicsőségére, ez a jezsuiták jelmondata. Szem és fültanúja voltam egy bizonyos egyházi szerveződésnek, ahol egy doktori disszertáció megvédésénél az volt a jelszavuk: Mindent Isten LEGnagyobb dicsőségére – ők a maximalisták, és bizony teológiai főiskolával is rendelkeznek. Visszatérve a KAPTÁR-hoz, jó látni a maximálisan nagy tömeget.
Ekkora tömeg nagy siker egy szervezőnek. Csakhogy ez valóban pusztán TÖMEG – Jézus erre mondaná, telepítsétek le őket 50-es csoportokba (Lukács 9, 14). Azóta az egyházunk szociológiailag fejlődött, ma tudjuk, hogy a 10-12 fős csoport az ideális közösség – bázis, vagy kisközösségekbe.
És bizony ekkora KAPTÁR-tömegben jó ha van évközben 3-4 ilyen közössége, a többi pedig csak évente vesz részt ilyen - olyan tömegrendezvényeken. S minél nagyobb, annál kevésbé kell önmagamnak lennem, önmagamat adnom. Ha a méhek tehetnék, ők is biztos felszólalnának, hogy ellopták tőlük a „kaptár” jelenség fogalmát – ezért teszem az ő nevükben. Ha mondjuk: (méh)kirajzással jellemeznénk az ilyen nyári táborokat, szerintem az egész évben szorgos kis méhecskék sem vennék rossz néven.
