Nemzetközileg elismert szívsebész fia is tagja volt a budai úrifiúkból álló rablóbandának
A gyanúsítottak – két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiú –, kivétel nélkül rendezett családi körülmények között élnek és iskolába járnak.

Egy nemzetközileg elismert szívsebész fia is tagja volt annak az ötfős bűnbandának, amelyik egy hónap alatt több rablást hajtott végre a Gellérthegy környékén - tudósít a police.hu.
A két fiatalt bevitték a rendőrségre, ahol elmondták, hogy korábban is követtek el rablásokat 2019. november 7. és december 11. között és volt még három társuk is. A támadásokat mindig más és más csoportban követték el, egyedül az egyik 14 éves fiú az, aki minden rablásban részt vett.
A nyomozók a csapat harmadik tagját – egy 15 éves fiút – zuglói otthonában, a negyedik fiút – egy 16 éves középiskolást –, egy újbudai lakásban fogták el, a csapat ötödik tagját, egy 14 éves fiút az iskolából állították elő.
A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiatal pár hónapja ismeri egymást, akik közül ketten általános iskolába, egy fiú középiskolába, kettő pedig gimnáziumba jár. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója. A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a két 16 éves, a két 14 éves és a 15 éves fiút fegyveresen elkövetett rablás bűntett, fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlet, valamint fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.