Nagypénteki szokások, népi hiedelmek
Nagypéntek a húsvéti szent három nap második napja, a mély gyász és böjt ideje. A keresztény világban ezen a napon emlékeznek meg Jézus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. Nagypéntek a néphagyományban is kitüntetett: számos szokást, hiedelmet és tilalmat kötöttek a naphoz eleink.
Nagypéntek a legmélyebb gyász, a fájdalom ideje, ilyenkor még a harangok se szólalnak meg, és a templomok díszítését is eltakarják.
A reformátusok legnagyobb ünnepe, nem is csupán gyászünnep, hanem a bűnbánat napja is egyben. A kálvinisták számára nagypéntek az egyetlen hagyományos böjti nap, ilyenkor osztanak úrvacsorát.
A magyar néphagyományban nagypéntekhez kötődően külön szokások vonatkoztak a férfiakra, a hajadonokra vagy adott esetben a háziállatokra.
Keresztútjárás
Nagypénteki szokás a keresztútjárás, amely során felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai 14 állomása (stáció) az 1600-as évekre nyúlik vissza.
Rómában minden évben a pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút stációit.
Féregűzés
A nagypénteki szokások közé tartozott a féregűzés a patkánytól a poloskáig.
A nagypénteken hajnalban hozott vízben a gazda vagy gazdasszony megforgatta a sonkát, szalonnát, hogy ne essen bele a féreg.
Göcsejben (Zala vármegye) a „Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!” féregűző szöveget alkalmazták a kártevők távoltartására. A hagyomány szerint Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz, ezért vált tilalmassá a korai tűzgyújtás az otthonokban.
Érsekcsanádon (Bács-Kiskun vármegye) még a huszadik században is előfordult, hogy a gazdasszony addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy bolhák lepjék el a házat.
Nagypénteki mosakodás
Az egész Kárpát-medencében szokásban volt nagypéntek hajnalán a mosakodás. A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak.
Nagypénteki rituális tisztálkodódás az "aranyosvízben", vagy "szótlan vízben" való mosdás volt. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, vagy megmosdik, azon nem fog a betegség.
A nagypénteki mosakodás szokását az utóbbi években Ecseren és Csömörön (Pest vármegye) ismét gyakorolják a hagyományőrző szlovák közösségek.
Zagyvarékason (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) a szokás úgy maradt máig fenn, hogy a vizet hazaviszik és otthon mosdanak vele.
A nagypénteken hajnalban hozott vizet a gömöri Almágyon rózsavíznek, Vecseklőn hollóvíznek nevezik. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének.
Szeged-Alsóvárosban a beteg kisgyerekeket vitték le a Tiszára, hogy a bajt lemoshassa róluk a folyó.
Szótlan víz
Turán (Pest vármegye) a lányok üvegben vittek haza a folyóról vizet, ugyancsak szótlanul, abban a hitben, ha ebben mosakszanak, szépek lesznek.
Fésülködés
Múlt századi leírás szerint a Tiszára járó lányok Szegeden a mosdás után a füzek alatt fésülködtek, hogy a hajuk hosszú legyen.
Bukovinában azonban a nagypénteki fésülködést kifejezetten tiltották.
Nagypénteki jószágfürösztés
A nagypénteki jószágfürösztés sokfelé ismert szokás volt, egészségvarázsló célzattal.
Az állatokat kihajtották a patakhoz itatni, lefürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek.
Medvesalján (a történelmi Gömör és Nógrád vármegye határán) is elterjedt volt a nagypénteki állatfürdetés, de a két világháború közti időben már nem vitték az állatokat a patakra, csak az onnan hozott vízből töltöttek az ivóvizükbe.
Turán (Pest vármegye) a férfiak kora reggel levitték a lovakat a Galgára úsztatni, hogy meg ne rühesedjenek.
A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s ezzel megszentelődött.
„Holló ilyenkor mossa a fiát”
Nagypénteki tűzgyújtás
A középkorba vezethető vissza a nagypénteki tűzgyújtás, annak emlékezetére, hogy hajnalban, amikor Jézust Pilátus elé vitték, a szolgák és katonák tüzet gyújtottak és amellett melegedtek.
A felvidéki Nagyhinden nagypénteken hajnalban a férfiak azért rakták a tüzet – a szomszéd faluval határos részben –, hogy a termést a jég el ne verje.
Kincsásók napja
Fejér vármegyében úgy tartották, hogy nagycsütörtök és nagypéntek a kincsásók nagy napja, ugyanis ebben az időszakban a kincseket őrző szellemek elhagyták őrhelyeiket, továbbá maguktól megnyíltak a rejtett bejáratok, így a leleményes ember könnyen összegyűjthette a titkos értékeket.
Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk.
A férfiak, tartván a szigorú böjtöt, reggelire csak kenyeret ettek, és hogy majd nyáron a kígyó a hasukba ne másszék, pálinkát ittak rá.
A paraszti hagyomány nemcsak a táplálkozást, hanem a női viseletet is meghatározta. Nagypénteken fekete ruhában illett járni, a nagyszombati körmenetre már mehettek fehér, világos ruhában.
Csókakőn (Fejér vármegye) a katolikusoknál különösen nagypénteken és fekete vasárnap öltöztek gyászba, mintha közeli hozzátartozót siratnának.
Bodajkon (Fejér vármegye) nagypénteken még a fiatal református hívők is gyászviseletben mentek a templomba, pontosan úgy, mintha temetésre indulnának.
Eleink a pénteki napot általában is szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket, mely a keresztény egyházban Jézus megfeszítésének emléknapja.
Nagypénteken egyes vidékeken este a családtagok foghagymát fogyasztottak, hogy távol tartsák maguktól a boszorkányokat.
Jászárokszálláson (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) úgy tartották, hogy nagypénteken Krisztus halála miatt elsötétül az ég, s az ilyenkor csoportosan megjelenő boszorkányokat kell elűzni a kolompolással.
Nagypénteken munka helyett a falvak népe a templomban imádkozott és énekelt, mélyen átélve az elmúlás és a feltámadás csodáját. A gyásznap egyben dologtiltó nap is volt.
A házban lévő tükröt, amely a mai és a túlvilág közti átjárót jelképezi, letakarták. Megállították az órát, úgy tettek, mintha halott lenne a háznál.
Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütöttek kenyeret, mert őgy tartották, az ilyen kenyér kővé válna. Ezen a napon nem szítottak tüzet sem.
Szeged vidékén azonban akkora kenyeret dagasztottak, mint egy libatojás. Ezt megszárították és eltették, s akkor vették elő, ha valaki vízbe fúlt. A közepébe szentelt gyertyát tettek, és ahol a vízre eresztett kenyérből a gyertya kifordult, ott kellett a holttestet keresni.
Nem mostak, mert a ruha viselőjébe villám csapott volna, nem fontak, nem szőttek. Aki varrt, az úgymond megszurkálta Jézus sebeit.
Állattartással kapcsolatos tilalmak
Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. „A nagypinteken ültetett kotlóhoz nem vót szerencsink” – vélték Jászdózsán (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye).
Nem volt szabad a szárnyas állatot levágni, nehogy elpusztuljanak az állatok.
Nagypénteken a moldvai magyarok nem fogják be a lovakat, mert úgy tartják, hogy akkor megbetegednének.
Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a farkalásnak és herélésnek, a jószágok bélyegzésének a századforduló körül Hajdúböszörményben, Debrecenben, Nádudvaron, Balmazújvárosban.
Máshol ilyenkor hajtották ki ünnepélyesen a disznócsordát.
A földműveléshez kötődő tilalmak és ajánlások
A földművelésben ugyancsak jellemző a tiltás, de annak ellenkezője is.
„Krumplit legjobb húsvét nagyhetén vetni” – tartják Sarkadkeresztúron (Békés vármegye).
„Nagypénteken nem szabad fogasolni, boronálni a búzát, mert elszárad, kipusztul a töve” – mondták Zagyvarékason (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye).
Szántani sem lehetett, mert e napon Jézus a földben volt. Ugyanakkor Göcsejben (Zala vármegye) délután a kora tavaszi veteményeket vetették.
A lányok tojáshéjat tettek a küszöbre, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása (ami megegyező lesz az első férfi foglalkozásával, aki a tojáshéjra lépve bejön a házba).
Házasságjósló szokás
A falvak öregasszonyai szerint a szerelmi bűbáj tökéletes pillanata a nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka. A böjt után az eladósorban lévő lányok fésűt és szappant csavartak a törölközőjükbe, majd szépen a párnájuk alá rejtették. Aki férjet akart fogni, nem törölhette meg lefekvés előtt vizes arcát, mivel a hiedelem szerint, aki álmában megtörölte arcát, később az lett a jövendőbelije.
Egyes helyeken harangszóra vagy kerepelésre a gyümölcsfákat rázták meg, ezzel biztosítva a bő terméshozamot.
A tojásból jósoltak is, nagypéntek éjjelén feltörték, aztán egy pohár vízbe csurgatták, és a vízben úszó tojás alakja megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés.
Úgy tartotta a néphagyomány, hogy a nagypénteki szeles időt a levegőben táncoló szellemek okozzák.
Eső esetén jó tavaszt jósoltak a bukovinai magyarok.
Galgamácsán (Pest vármegye) úgy tartották, ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. Zagyvarékason (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) úgy mondták: „Nagypénteki eső, annyi méreg, amennyi szem lehull. Rossz termés lesz.”
