Nagyon gyorsan rendőrkézre kerültek a párkányiakat zaklató fiatalok
Lopás, garázdaság, tolvajlás miatt indított eljárást az érsekújvári rendőrkapitányság nyomozója két fiatal ellen, akik párkányiakat zaklattak, majd loptak meg.

A 17 és 20 éves fiatalembereknek előbb egy korukbéli, 22 éves férfi kezében tartott telefon tetszett meg.
Úgy tettek, mintha a férfi segítségére sietnének, majd amikor felhívták magukra a figyelmet, egyikük olyan pofont kevert le a sértettnek, amitől kiesett füléből a fülhallgatója. A túlerővel szemben persze nem vette fel a harcot a 22 éves férfi, menekülőre fogta a dolgot, útközben földre ejtve fülhallgatóját és telefonját, amit a zaklatók módszeresen össze is gyűjtöttek. A tulajdonost a rendőrség tájékoztatása szerint közel 250 eurós anyagi kár érte.
Úgy tűnik, nem volt elég a szerzett holmi a két férfinak,
mivel még aznap - a párkányi Rákóczi utcán, egy elhagyatott épület mellett - egy 30 éves nőt kezdtek zaklatni. A hölgy azonban nem ijedt meg az útonállóktól, elkergette őket. Csak ezután fedezte fel, hogy a két fickó a nadrágzsebéből eltüntette mobiltelefonját és némi készpénzt is - ezzel mintegy 100 eurós kárt okozva neki.
A bejelentés után nem teketóriázott a rendőrség, már másnap kézre kerítették a 17 és a 20 éves fiatalt,
majd a nyomozó lopás, garázdaság és tolvajlás miatt eljárást indított ellenük, illetve indítványozta előzetes letartóztatásba vételüket.