Nádasi Ferenc Kossuth-díjas táncművész 60 éve halt meg

Nágel Ferenc néven, törvénytelen gyerekként született 1893. október 16-án Budapesten. Tízévesen a Fővárosi Orfeum szereplőválogatásában bekerült az öt legjobb közé. Tehetségére felfigyelt az orfeum balettkarának vezetője, Holczer Jakab táncmester és felesége, a milánói Scala ünnepelt balerinája, akiknél nevelőanyja bejárónő volt. A házaspár ingyen tanította, s amikor tizenöt éves lett, szerződtették. Egy évvel később a Holczer által szervezett vándortársulattal Oroszországba utaztak, ahol rengeteg tapasztalatot szerzett a szentpétervári Mariinszkij Színházban folyó munkából, majd három éven keresztül az akkori orosz fővárosban működő Enrico Cecchetti magániskolájában tanult. Budapestre visszatérve 1912-ben jelentkezett Nicola Guerra balettmesternél az Operaházban. Bemutatkozása annyira zajos sikert keltett, hogy Bánffy Miklós kormánybiztos 1913 februárjában az Operaház első magyar férfi szólistájaként szerződtette.

A törpe gránátos című darabban mutatkozott be, s az Operaház vezető magántáncosnője, Nirschy Emília őt választotta partnerül nyári turnéjára.

Pályafutását megakasztotta az első világháború kitörése. Hároméves katonai szolgálatát egy laktanya pékségében töltötte le, táncolni alig volt lehetősége. 1917-ben felmentették a szolgálat alól, és feleségével, Lieszkovszky Arankával együtt visszatérhetett az Operaházba. Három év múlva a balett-tagozat szakmai válsága és személyüket érő támadások miatt felbontották szerződésüket, és európai varieté műsorokba szerződtek.

Az Operaház 1925-ben kinevezett új igazgatója, Radnai Miklós úgy vélte, hogy a rendkívül tehetséges Nádasi fellendíthetné a magyarországi balettot, ezért több állást is felkínált neki, amelyeket családi okokra hivatkozva utasított vissza.

1927 végén elvált Lieszkovszkytól, 1930-ban a svájci Marcelle Vulliet-Baumot (Nádasi Marcella) vette feleségül. Berlinben telepedtek le, turnéikon több mint húsz európai országban léptek fel, ahol Nádasi behatóbban tanulmányozhatta a különféle balettiskolákat. 1936-ban részben a Hitler hatalomra jutása után Németországban kialakult helyzet, részben egy saját iskola megalapításának tervével visszatértek Budapestre. Néhány hónappal később kibérelték az Andrássy úti Drechsler-palota első emeletét, és megnyitották a Nádasi Balett Stúdiót. (1949-től 2002-ig a gyönyörű épületben működött az Állami Balett Intézet.) Ehhez előbb mindkettőjüknek sikeres táncoktatói vizsgát kellett tenniük, csak azután fogadhatták a növendékeket. Az iskolába kezdetben nyolc diák járt, de Nádasi módszere akkora sikernek örvendett, hogy hamarosan három osztályt tanítottak, vizsgaelőadásaikról pedig rendszeresen beszámolt a korabeli sajtó.

Miután Márkus László, az Operaház új igazgatója megtekintette a stúdió egyik előadását, 1937 szeptemberében balettmesteri szerződést ajánlott Nádasinak, aki visszatért az Operaház kötelékébe, de anyagi megfontolásból iskoláját is fenntartotta. Tehetséges növendékeit iskolájának 1949-es államosítása után sem hagyta magára, hol az Operában, hol az újonnan alakult Állami Balett Intézetben tanította őket. Olyan emlékezetes koreográfiákat álmodott meg, mint Delibes Sylviája 1942-ben vagy Radnai Miklós Az infánsnő születésnapja 1949-ben, több opera balettbetétjét is ő koreografálta.

Az 1960-61-es operai évadra balettigazgatónak nevezték ki, 1963-as nyugdíjazásáig a Balett Intézet évfolyamvezető tanárjaként dolgozott. Keze alól olyan jeles magyar táncosok kerültek ki, mint Kun Zsuzsa, Fülöp Viktor, Róna Viktor, Eck Imre, Orosz Adél és Havas Ferenc.

Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1955-ben érdemes művész címet, 1958-ban Kossuth-díjat kapott. Hetvenkét évesen, 1966. február 20-án halt meg. 1991-ben a Magyar Állami Operaház posztumusz örökös tagja lett. Születésének századik évfordulóján mutatták be a Magyar táncművészet nagyjai című könyvsorozat első, róla szóló kötetét, amelyet lánya, Nádasi Myrtill szerkesztett. Nevét ma a Magyar Táncművészeti Egyetem gimnáziuma őrzi.