Munkácsi Márton fotóművész 130 éve született

Kolozsváron született, eredeti vezetékneve Mermelstein volt, de ezt szobafestő édesapja Munkácsira magyarosította. Gyermekkorát a Marosvásárhely közelében fekvő Dicsőszentmártonban töltötte. Miután elvégezte alapfokú tanulmányait, 1911-ben a család Budapestre költözött, ahol Munkácsi - édesapját követve - szobafestőnek tanult. Tizenhét évesen versei jelentek meg, ekkor figyeltek fel tehetségére, Az Est és más lapok tudósítója lett. 1913 és 1917 között sporteseményekről tudósított. Közel tíz évig dolgozott a Színházi Élet című hetilapnak, ahol a korszak legjobb mestereitől tanulhatta a képalkotás fortélyait.

Munkácsi hirtelen felívelő karrierjét és ismertségét egy véletlenül elkészített fotójának köszönhette. 1923-ban a villamoson utazva egy összeszólalkozó katonatiszt és egy idősebb férfi heves vitáját rögzítette utolsó, még a gépben maradt filmjére.

A szerkesztőségben leadta az anyagot, és többnapos kiküldetésre vidékre utazott. Amikor visszatért, a villamoson készült képe már a bíróságon volt, mivel az idősebb férfit azzal vádolták, hogy megölte a katonatisztet, de Munkácsi fényképe bebizonyította az önvédelem tényét. 1924-től sportot is fotografált, és hamarosan megmutatkozott újító szemléletű, minden helyzetben különleges beállítást kereső tehetsége. A magasból vagy leguggolva szerette készíteni a képeit, olyan perspektívákból, amelyeket előtte Magyarországon még nem fedezett fel senki. Dolgozott a Pesti Naplónak, a Délibábnak, a Tolnai Világlapjának, a Ma Estének és más képes újságoknak is. Gyakran fényképezte az átlagembereket, cselédeket, cipőpucoló gyerekeket, rakodómunkásokat, koldusokat, de gazdag mágnásokat is.

1927-ben Berlinben kezdett dolgozni az Ullstein Kiadónál, amely a korabeli Európa egyik legnagyobb könyv- és lapkiadója volt. 1928 közepén publikált először a Berliner Illustrierte Zeitungban, és novemberben már Munkácsi képe volt a kétmillió példányos újság címlapján.

Az Ullstein megbízásából a világ számos pontjára eljutott, járt többek között Törökországban, az Egyesült Államokban és Tanganyikában is, ahol az egyik leghíresebb felvétele készült, a Három fiú a Tanganyika tónál. Hitler hatalomra kerülése után nem érezte magát biztonságban Németországban. Képei felkeltették a Harper's Bazaar amerikai lap szerkesztőjének figyelmét, aki rövidesen munkát kínált Munkácsinak. Ő élt is a lehetőséggel és 1934-ben végleg elhagyta Németországot. Amerikában főleg divatfotói alapozták meg hírnevét. Akkoriban a modelleket a műtermekben fotózták, Munkácsi viszont kivitte őket a szabad ég alá, limuzinok és toronyházak környezetében készített róluk fotókat. Ő vitt először mozgást és lendületet a divat világába, ezt a stílusjegyet nevezte John Esten - a Harper's Bazaar művészeti vezetője - "Munkácsi movement"-nek.

Divatsorozatai befolyásolták a modern, sikeres és önálló nyugati nagyvárosi nőről kialakult képet.

Dinamikus sportfotóin, valamint a hírességekről készült és utcai felvételein is sikerült megragadnia a modern kor lüktetését.

A Harper’s Bazaarban 1935-ben megjelent Think while you shoot (Gondolkodj, miközben exponálsz!) című cikkében a siker titkát fejtegeti: "A titkom - van egyáltalán? Talán a nehéz ifjúságom a sokféle foglalkozással, azzal a kényszerrel, hogy mindent ki kell próbálni a versírástól a bogyógyűjtésig. Ezek a nehéz évek talán megalapozták szerény fotográfusi ténykedésemet." Munkácsi jól fizető reklám megbízásokat kapott, és az 1940-es évekre elérte pályája csúcsát.

Olyan sztárokat kaphatott lencsevégre, mint Marlene Dietrich, Katharine Hepburn, Louis Armstrong, Fred Astaire, képeivel megteremtette az úgynevezett sztárportré műfaját.

Ugyanebben az időben a Ladie's Home Journal megbízta a Hogyan él Amerika? című sorozat elkészítésével, amely ábrázolni kívánta Amerika teljes társadalmát a legegyszerűbb emberektől a leginkább vagyonosokig, és ez a fotópublicisztika közelebb állt Munkácsi felfogásához, mint a sztárok fotózása. 1943-ban szívrohamot kapott és abba kellett hagynia a munkát, ekkor úgy döntött, hogy visszatér az íráshoz. Regényt írt angol nyelven Fool's Apprentice címmel, amelyben dicsőszentmártoni gyermekkorának emlékeit eleveníti fel. Megpróbálkozott a filmrendezéssel és egyéb vállalkozásokkal is, de nem járt sikerrel. Fénykorában a jól kereső fizetését felélte, a sikertelen vállalkozásaiba pedig belebukott, ezért újra fotóriporterkedni kezdett. Ez azonban nem tartott sokáig, épp a magyar és ukrán emigránsok focimeccsét fotózta, amikor ismét szívrohamot kapott és bár kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni, és 1963. július 14-én New Yorkban meghalt. Sírja New Brunswickban található.

Magyarországon csak a 90-es években vált újra ismertté, 1995-ben a Magyar Fotóriporterek Társasága létrehozta a Munkácsi Márton-díjat, amelyet évente a Sajtófotó pályázaton ítél oda a zsűri.

2005-ben a fényképeiből összeállított retrospektívvel nyitották meg Hamburgban A Fényképészet Házát, az első német fotómúzeumot, 2006-ban Berlinben rendeztek nagyszabású retrospektív kiállítást műveiből. 2010-ben a budapesti Ludwig Múzeumban nyílt tárlata, 2024-ben az Amerikába kivándorolt magyar fotóművészek munkáiból rendeztek kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, ugyanebben az évben Olaszországban, Bresciában, a Paci Contemporary Galériában voltak láthatók fotói egy nagyszabású tárlaton.

Ezek a kiállítások méltán emelték vissza a magyar származású művészt a fényképészet történetében az őt megillető helyre.