2023. március 19., 14:49

„Most szép lenni katonának…”

Március idusán Petőfire és a márciusi ifjakra emlékezünk, ám a dicsfényből alig jut valami a ’48-as honvédseregnek. Pedig kellene, hiszen a modern polgári nemzetért, alkotmányunk védelmében ragadtak fegyvert. A 170 ezer fős forradalmi tömeghadsereg állományának java szép kort élt meg, s évtizedek múltán is élő félistenekként emlékeztettek a „világ nyolcadik csodájára”, 1848–1849 magyar dicsőségére. 

Hamary Dániel
A márciusi ifjak egyike Hamar (Hamary) Dániel, aki 1849-ben Komáromban szolgált tüzér hadnagyként. Tata, 1864. október 22.
Fotó: Babucs Zoltán gyűjteménye

A Habsburg Birodalomban 1848 előtt a császári-királyi hadseregben a magyar rekruták a gyalogsághoz és a lovassághoz kerültek. A birodalom 58 sorgyalogezredéből 15 volt magyar, 18 határőr-gyalogezredéből két székely és 37 lovasezredéből 12 huszárezred volt magyar. A szolgálati nyelv a német volt – amihez a régi alakulatok még a honvédseregben is ragaszkodtak –, a magyar legénység 1840 előtt élethosszig vagy megrokkanásig katonáskodott, majd a szolgálati idő 1840-ben tíz, 1845-ben nyolc esztendőre csökkent. Zömük külhoni garnizonokban állomásozott, míg nálunk idegen ajkú csapatok „tanyáztak”. Bécs így alkalmazta az oszd meg és uralkodj elvet.

Hazafiak!

Az 1848. március 15-ei 12 pont két pontja foglalkozott katonai kérdéssel: az „5. Nemzeti őrsereg”, és a „10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.”

A nemzetőri intézmény szervezésének jogi alapját az 1848. áprilisi törvények XXII. törvénycikkelye jelentette.

Nemzetőrkötelesnek számítottak azok a büntetlen előéletű, 20 és 50 év közötti férfiak, akik megfelelő vagyoni cenzussal rendelkeztek, azaz kétszáz pengő forint értékű házzal, telekkel, vagy száz pengő forint évenkénti jövedelemmel, s nem álltak gazdai hatalom alatt. A tehetősebbek lovas, a kevésbé módosak gyalogos szolgálatot vállalhattak. Magyarországon 442 ezer nemzetőrköteles egyént írtak össze, ám a „vasárnapi katonaság” nem vált be a harctéren. 

Az első felelős magyar kormány igyekezett kieszközölni a külhonban lévő magyar alakulatok hazahozatalát. Bécs azonban mindegyre húzta az időt, csak pár ezred hazatérését engedélyezte, hiszen a magyar katonákra szüksége volt forrongó tartományai féken tartására, ezért 1848 őszén Kossuth Lajos hívó szavára Csehországból és Galíciából tömegével szöktek meg az ott lévő magyar huszárok, így adták a hazaszeretet legszebb példáját a felső-magyarországi Coburg- és Vilmos-huszárok, valamint a jászkun Nádor-huszárok.

Miután a bécsi udvar a nemzetiségeket ellenünk uszította, először a Délvidéken kezdődtek harcok.

Katonára szükség volt, így jelent meg május 16-án gróf Batthyány Lajos miniszterelnök Hazafiak! című felhívása, amely a nemzetőrségi törvényre építve egy 10 ezer fős rendes nemzetőrség felállítását tűzte ki célul. Itt már nem számított a vagyoni háttér, csak az egészségi alkalmasság. Az önként jelentkezők háromévi szolgálatot vállaltak, s életkori megoszlás tekintetében szemtelenül fiatalok voltak, a 18 és 40 év közötti jelentkezők közül 69 százaléka még nem töltötte be a 22. életévét.

Huber Ferenc
A Torontáli Honvédegylet igazolása Kümmel Erzsébet részére, akinek férje, Huber Ferenc a debreceni 39/I. sorgyalogzászlóalj főhadnagyaként 1849. június 20-án Perednél sebesült meg súlyosan, és 1849. június 23-án halt meg Érsekújvárott
Fotó:  Babucs Zoltán gyűjteménye

Mivel a húsz forint foglalópénz és a zsold csábító volt, többnyire városi és falusi vagyontalanok csaptak fel honvédnek. 10-12 százalékuk magasabb iskolai végzettségű volt, s a jurátusok nagy hatással voltak a többi újoncra. A magyar nemzeti eszméért, a polgári átalakulásért és a „világszabadságért” való ifjonti lelkesedésük és elkötelezettségük révén erős öntudatosságot adtak az új hon-védzászlóaljaknak. Ez később a harctéri tapasztalatok mellett azt is eredményezte, hogy a régi soralakulatok mellett az első tíz honvédzászlóalj vált a honvédsereg elitjévé – főként a szegedi 3. fehértollasok és a kassai 9. vörössipkások – és az 1848 őszétől szerveződő újabb honvédzászlóaljak főtiszti állománya jelentős részben már ezekből a zászlóaljakból került ki. E zászlóaljak törzstisztjei mind, főtisztjeinek pedig 77 százaléka korábban a császári hadseregben teljesített szolgálatot. Május végétől kezdték honvédeknek hívni az önkénteseket. A honvéd szavunkat Kisfaludy Károly használta először Az élet korai című, 1822-ben írt költeményében.

Az alkotmány védelmében

Július 11-én Kossuth indítványára a haza védelmére az országgyűlés megajánlott 200 ezer újoncot és a felállításukhoz szükséges 42 millió forintot. Szükség volt erre, hiszen miután Bécs helyzete stabilizálódott Észak-Itáliában, elérkezettnek látta az időt, hogy visszavonja az engedményeket, így Magyarország 1848 szeptemberében szablyát rántott alkotmánya védelmében. Annak ellenére, hogy V. Ferdinánd nem szentesítette az újonctörvényt, szeptember 12-étől megindult a további hadseregszervezés. A kiállítandó 42 ezer újonc többségét sorozás útján akarták kiállítani, minden 127 lakos után két főt. A miniszterelnök drámai hangú felhívásban fordult a lakossághoz:

Édes hazánkat ármány és árulás környezi: szabadságunk ellenségei a hiszékeny népet gyanusításokkal ámítják (…). Ezek műve az, hogy a rácz és horváth nép fellázított része a magyar és a többi rokon nép ellen (…) most testvér-ölő kezet emel (…). Siessetek azért, hű hazafiak! (…) Állítsátok ki, akár egyenes besorozás, akár sorshúzás, akár toborzás útján a községre eső honvédek számát: és ezt minden esetre haladék nélkül eszközöljétek: haladék nélkül! mert a haladékban a halál rejlik.”

A zászló alá állók húsz forintot kaptak, de szolgálati idejük négy évre emelkedett. Kossuth szeptember 24-én kezdte meg híres alföldi toborzó körútját azért, hogy az újabb honvédzászlóaljakat minél előbb kiállítsák. Aztán 1849 áprilisától újabb ötvenezer fő sorozása indult meg.

Erdélyben Bem megjelenésével vált intenzívvé a hadseregfejlesztés, amelyben legfőbb támaszai az 1764 óta határőri szervezetben élő, jól kiképzett székelyek voltak.

Tömeghadsereggé válás

Az Országos Honvédelmi Bizottmány minden erejét latba vetette a honvédség gyarapítására. Láhner György tábornok szervezte meg a honi hadiipart, amely egyenruhával, fegyverrel, lőszerrel és felszereléssel látta el a honvédeket. Így sikerült a semmiből megteremteni a honvéd tüzérséget, amely 1849 nyarára hetvennél is több üteget számlált, s oly hatásfokkal tevékenykedett, hogy az oroszok azt hitték, francia tüzérekkel van dolguk. A Székelyföldön Gábor Áron 70 ágyút öntött Bem hadserege számára. Kézdivásárhely volt a hadiipar ottani fellegvára, míg a főhadszíntéren hasonló szerepet játszott 1849 nyarától Komárom.

Fiedler János
Fiedler János ’48-as honvéd. Budapest, 1900 körül
Fotó:  Babucs Zoltán gyűjteménye

Hat honvéd huszárezredet ültettek nyeregbe, de a régi huszárok számára a „tarka zsinór” jelentette a hadrafoghatóságot, így lenézték a kutyafuttában szervezett új huszárokat, akiknek lovaglótudása is csekélyebb volt. Ezért sem véletlen, hogy kezdetben a bakahumor a Lehel-huszárokat „Lehull”, a Károlyi-huszárokat pedig „Kárhogy-huszároknak” csúfolta.

Két ezredes, Kazinczy Lajos az utászcsapatok, Ormay Norbert pedig a vadászezredek megszervezésénél jeleskedett,

de meg kell emlékeznünk arról a több ezer lengyelről, osztrákról, németről és olaszról, akik légiókba szerveződve ragadtak fegyvert a mi szabadságunkért.

A reguláris hadsereget szabadcsapatok, gerillák, népfelkelők és „keresztesek” egészítették ki.

A 11 227 fős magyar tisztikar nagyobb hányada a császári-királyi hadseregből került át, és az ott szerzett tudásuk a haza javára vált. Arisztokraták, nemesek, polgárok egyaránt voltak köztük, mint ahogy nem ment csodaszámba, hogy az alantos tisztek között akadtak 16–18 évesek, míg a legénység soraiban nem volt ritka a 14–15 éves parasztlegény. A honvédek 80-85 százaléka nincstelen paraszt volt, zömük magyar, de a ruszinok, bunyevácok és németek mellett legalább 30 ezer szlovák és 25 ezer román szolgált magyar zászló alatt.

A honvédsereg a téli hadjárat alatt vált egységessé, és kudarcait követően 1849 tavaszára felnőtt feladatához.

Győzelmei megmutatták Európának, hogy a sebtében szervezett magyar haderő képes felülmúlni a kontinens egyik patinás és legnagyobb hadseregét, a császári-királyi ármádiát. A Habsburg-ház trónfosztását követően az önvédelmi harcból függetlenségi háború lett, amelynek végkimenetelét a cári intervenció döntötte el. E nemes küzdelemben született meg a modern magyar polgári nemzet, ami a ’48-as honvédek érdeme.

Megjelent a Magyar7 hetilap 11. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.