Most már végképp a miénk leszel?
A minap hír voltál a távirati irodánál. Utánanéztem, ki is vagy te voltaképpen, pedig jól ismerlek, gyakorta találkozom veled, főleg nyáron.

Társaiddal olykor meglepően nagy számban elleped a csallóközi róna egyes helyeit. Ja, hogy itt jól lehet táplálkozni, terülj, terülj asztalkám van mindenhol a földeken, a víz is csak néhány szárnycsapásra található, és sok van belőle errefelé. Oda-vissza költözéskor anyámék házának a hosszúra méretezett kéményén is eltöltöttél néhányszor egy-egy félnapot. Örültünk neked. Mondta is anyám nevetve, őt már a jelenléted nem zavarja, túl van a „kisbabázó” életkoron. Vonuló madár vagy, a magyar vidék ikonikus madárfaja, amelyhez tájainkon rengeteg népi mondóka, vers stb. kötődik. Te vagy a gólya, gólya, gilice… Az utóbbi is gólyát jelent, persze. A „gilicén” túl te vagy a fehér gólya, amelynek két alfaja ismert, az egyik (Ciconia ciconia ciconia) Európában, így nálunk is költ; a telet pedig Afrikában (újabban Európában tölti – ehhez még visszatérünk). Egyik legközelebbi rokonod a fekete gólya. Európában persze sok helyen költesz, sok országban, mi, a mi néphagyományunk önzőn mégis a sajátjának tekint (biztos így vannak ezzel persze máshol is), hiszen te vagy a mi egyik legismertebb madarunk, találsz nálunk nyílt vizet, rétet, legelőt eleget, mocsarat is, különösen szűkebb hazánkban, a Csallóközben. Néphagyományunkban te vagy a termékenység szimbóluma: Gólya, gólya, vaslapát, hozzál nekünk kisbabát!
Monogám madár vagy, akinek a fészekrakás számunkra a másokról való gondoskodás szimbóluma. Pároddal, akihez hűséges vagy, felváltva gondoskodtok az utódokról. Intelligensek vagytok, ti gólyák, kíváncsiak, és nem utolsósorban szépek. Szeretitek az emberek közelségét, akik ezt olykor meg is hálálják, nem bántják a fészketeket, és gyakorta építenek nektek ők maguk is, mivel számos veszély fenyeget benneteket, villamos vezetékek, a földek vegyszerezettsége stb., s ha megsérültök, segíteni próbálnak. És nem csak öncélúan, hiszen igen hasznos vagy sok vonatkozásban, például irtod a kártevő rovarokat, hozzájárulsz a biológiai egyensúly fenntartásához. Egyidőben állományod itthon fogyásnak indult, de úgy látszik, ez a tendencia nem folytatódik.
Tájainkon szeretnek, szép, karcsú madár vagy, fehér-fekete tollazatod, piros lábad és csőröd, érdekes kelepelésed, gyönyörű a szárnycsapásod és vitorlázásod a magasban lenyűgöző.
– olvasom. A fehér gólya védett, szakemberek figyelik állományaikat, olykor megfigyelő kamerákat helyeznek a fészkük közelébe, így a laikus ember is, amennyiben érdekli, részese lehet a gólyák mindennapi életének a fészekben. A szakemberek sok mindent tudnak róluk (mint ahogy számos más madárfajról is), vonulási szokásaikról, útvonalaikról, csapatokba rendeződésükről, egymás közötti kommunikációjukról stb. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján ezt találtam:
Az őszi és a téli időjárásra is következtettek belőle régen.
Ez persze népi időjóslás, de akit érdekelhet a téma, a magyar madárvonulási atlaszban sok érdekes információt fellelhet. Megtudhatjuk azt is, hogy vonuláskor napi nyolc-tíz órát repülnek, felhasználják a meleg légáramlatokat is repülésükhöz, s azt is olvashatjuk, aminek mi magunk is szemtanúi lehetünk olykor, hogy egyre több gólya marad itthon, télre. Ezt nyilván a globális felmelegedés, a nálunk is tapasztalható viszonylag enyhe telek (bár nem biztos, hogy most is enyhe lesz) okozhatják. S e ponton kapcsolódik kis írásom a távirati iroda híréhez. Mit kell tennünk nagy buzgalmunkban, amennyiben itt telelő fehér gólyát látunk?
– közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A tájékoztatás szerint késő ősszel és télen rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések itthon maradt fehér gólyákról.
Magyarországon 2004/2005 tele előtt csak elvétve fordultak elő ilyen esetek, azóta viszont minden télen itthon marad néhány példány. Ezek a madarak nem betegek vagy sérültek, a természetes alkalmazkodási viselkedés részeként maradnak itthon a vonulás helyett, amelyhez a klímaváltozásnak is köze lehet. (…) Az itthon maradó fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk amúgy sem lehetséges, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges – hívták fel a figyelmet.
Ezt segíti, hogy a rendkívül változatos táplálkozású gólyák probléma nélkül tudnak téli álmot nem alvó egerekre, pockokra vadászni a többnyire hótól mentes gyepeken, szántókon. Ha pedig nem találnának táplálékot, fél-egynapos repüléssel meleg, mediterrán területekre tudnak húzódni.
Ez azért fontos, mert így az egyre finomodó túlélési stratégia birtokában vághatnak bele a következő áttelelési „kalandba”, olvashatjuk.
A telelő gólyákról és esetleges segítségnyújtásukhoz még Facebook oldalt is indítottak, ahol hasznos információkat találunk akár az etetésükkel kapcsolatban is.
E madarak tehát netán olykor előrelátóbbak, mint mi, emberek? Meg tudják különböztetni az utazási, repülési kockázat esetleges mértékét, és mérlegelni tudnak? Mindegy, mennek-e, vagy maradnak, a gólya a mi tájunkba való, akár télen, akár nyáron.
Petőfi ismert versének első strófája, amelyben az Alföld és a madár szépséges összetartozását villantja fel. S íme, a hosszú vers utolsó versszaka, amely a búcsúzásról szól. Ki tudja, hajdanán, Petőfi ifjúsága idején otthon telelt-e egyetlen gólya is?
Most már itt maradsz, végképp a miénk leszel, legrégibb barátunk?
