2020. január 22., 12:42

Morvaországban egyre több a vérzéssel járó láz

Az orvosok Észak-Morvaországban egyre több olyan megbetegedést regisztrálnak, amely magas lázzal és vérzéssel jár.

Hantavírus
Hantavírus
Fotó: Archívum

Míg korábban évente egy ilyen esettel találkoztak, az utóbbi hónapokban már hat beteget kellett kezelniük.

A tünetek kezdetben a közönséges influenzára emlékeztetnek, később viszont a vírusok megtámadják a vesét vagy a tüdőt és akár halált is okozhatnak. Az alapos vizsgálat során kiderítették, hogy ezt a betegséget olyan hantavírus okozza, amelyet a rágcsálók terjesztenek. Míg az ugyancsak hantavírus okozta ebola emberről emberre is terjedhet, ezt a betegséget egerek, mezei pockok és más kis rágcsálók adják tovább.

Az orvosok kezdetben maguk sem ismerik fel, hogy nem közönséges influenzáról van szó, mivel a tüdőt „tisztának” találják, csak amikor a beteg állapota továbbra sem javul, sőt rosszabbodik, akkor kezdenek másra gyanakodni.

Az egyik beteg, egy nemrégen szült nő elmondta, hogy egy idő után kellemetlen hátfájást érzett és a veséjét is fájlalta, majd váratlanul nem tudott vizelni, mert a vesék felmondták a szolgálatot, testében pedig egyre nagyobb mennyiségű folyadék halmozódott fel. 24 óra leforgása alatt a 60 kg-ról 73 kg-ra nőtt a súlya. Utólag kiderült, hogy a családi házuk alagsorában, a kazánházban egy csapdába esett egeret talált, de mivel utálja a rágcsálókat, rögtön távozott is. Ennek ellenére elég volt néhány lélegzetvétel, hogy megfertőződjön a hantavírussal. A vérzéssel járó lázat különböző vírustörzsek terjesztik (Dobrava, Puumala, Seoul vagy a Hantaan). A legveszedelmesebb a Hantaan, amely a megfertőzöttek 5-15 százaléka esetében akár halálos is lehet. Az anyukának szerencséje volt, mert meggyógyult és a veséjét is megmentették, de egyelőre nem tudni biztosan, nem maradtak-e a fertőzésnek következményei.

Az esetek megszaporodása valószínűleg összefügg az utóbbi évek enyhébb teleivel és a rágcsálók túlszaporodásával. Az is lényeges, hogy a megbetegedések főleg ősszel és télen gyakoriak.

2019-ben Csehországban 16 esetet jegyeztek fel, Németországban viszont mintegy 1500-an fertőződtek meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.