MINI Aceman: A márka első crossovere
Az előzetes fantomképek után nemrég fizikai valóságában is bemutatkozott az Aceman, a MINI első crossovere. Méreteiben a Cooper és a Countryman közötti űrt hivatott betölteni, és tisztán elektromos változatokban lesz kapható.

Az Aceman E alapkivitel 184 lóerős villanymotort és 42,5 kWh kapacitású akkumulátort kapott, amely a gyártó szerint 310 kilométer akciórádiuszt garantál. Az erősebb Aceman SE ugyanezen paraméterei: 218 LE csúcsteljesítmény, 54,2 kWh-os aksi, 405 kilométeres hatótávolság.
Külsejét illetően az Aceman inkább a Countrymanhez áll közelebb, mint a klasszikus Cooperhez, lásd a szögletes fényszórókat vagy a kerékszoknyák műanyag betéteit.
A formaterv különlegessége még a hátsó lámpák grafikájának variálhatósága, összesen 3 formában. A beltér domináns eleme továbbra is a tányér alakú központi kijelző, amely azonban már teljesen digitális, és a Mini OS operációs rendszer 9-es változata fut rajta.
Ez egyben azt is jelenti, hogy összes funkciója hangparancsokkal is vezérelhető. Az autó exkluzív tartozéka a panorámatető, a csomagtér pedig alapon 300, bővítve1005 literes. Az Aceman gyártása még idén elkezdődik, áráról egyelőre nincs információ.