„Minden lehet belőle, még Magyarország nádora is” - Andrássy Gyulára emlékezünk
A bicentenáriumi ünnepségek (a Himnusz, Petőfi és Madách) kapcsán gyakran esett szó idén januárban az 1823-as évről, mint a nemzet sorsát meghatározó „magvetés és sarjadás” évéről. Ehhez hozzátehetjük, hogy ugyanezen év március 8-án született a 19. század második felének egyik meghatározó politikusa, Andrássy Gyula. Vele válik teljessé ennek az évnek a meghatározó szerepe nemzetünk életében.
Ha Andrássy Gyulára emlékezünk, nemcsak az idő, hanem a hely szerepét is ki kell emelnünk, nevezetesen a Felvidék helyét az életében. Az köztudott, hogy az Andrássy-birtokok zöme a Felvidéken volt Krasznahorka központtal, ahonnan a család egyik előnevét is vette. Andrássy Gyula azonban a Rozsnyótól 15 kilométerre északnyugatra, a szlovákok lakta Oláhpatakon, a család ottani kastélyában született; eltemetve pedig Tőketerebesen, az Andrássy-kastély melletti mauzóleumban van.
Az ifjú Andrássy Gyula igen gondos, hazafias nevelésben részesült. Az akkori szokások szerint középiskolai és jogi tanulmányainak befejezése után külföldi tanulmányútra ment, Franciaországban, Angliában járt. Innen hazatérve bekapcsolódott a közéletbe, 1845-ben a Tisza szabályozásával foglalkozó Felső-Szabolcsi Társulat elnöke lett. Ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akinek az eszméi nagy hatással voltak rá. Széchenyi pártfogásába vette, s megjósolta: Andrássy döntő szerepre hivatott az ország vezetésében, ahogy fogalmazott „Minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.
Hogyan lett Andrássyból „szép akasztott férfi”? 1848 áprilisában az első felelős magyar kormány a 25 éves Andrássyt Zemplén megye főispánjává nevezte ki. Az ifjú főispánt betegsége megakadályozta abban, hogy rész vegyen a délvidéki harcokban. Felgyógyulása után azonban a horvátok betörésének hírére már szerepet vállalt Pákozdnál és Schwechatnál, majd a feldunai hadtestnél Görgey Artúr egyik segédtisztje lett. Őrnagyi rangot kapott. Kitüntette magát a tavaszi hadjárat során Isaszegnél, végül Buda ostrománál, ahol könnyebben megsebesült.
Innen Párizsba, majd Londonba ment, hogy európai kérdéssé tegye a magyar szabadságharc ügyét. 1851. szeptember 21-én a többi emigránssal együtt őt is halálra ítélték, sőt in effigie, azaz jelképesen felakasztották. A fiatal diplomatának így a száműzöttek sorsa jutott. 1857-ig rövid megszakításokkal Párizsban élt, mialatt élénk figyelemmel kísérte a magyarországi viszonyokat. Részt vett a társasági életben. A jó kiállású, gazdag, nagyvilági életet élő arisztokrata politikust az emigrációban társasági körökben „szép akasztottnak” nevezték. Itt vette nőül Kendeffy Katinka grófnőt.
Amikor Ferenc József 1865-ben a külpolitikai kudarcok és Deák Húsvéti cikkének hatására ismét összehívta az országgyűlést, Andrássy a képviselőház alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött, ún. „hatvanhetes országgyűlési bizottság” elnöke lett. 1866-ban a poroszoktól elszenvedett katonai vereség után I. Ferenc József fogadta Andrássyt és Deákot. Deák két tanácsot adott az uralkodónak: állítsa helyre Magyarország alkotmányát és bízza a kormányt Andrássyra.
Andrássy 1867. február 17-én miniszterelnök lett, s átvette a honvédelmi tárca irányítását is. Az 1867. június 8-i koronázó ünnepségen – mivel a nádor hivatala betöltetlen volt – az ország világi rendjeinek nevében Simor János hercegprímással együtt az 1852-ben jelképesen felakasztott Andrássy tette a koronát Ferenc József fejére. Kormányfőként, mai megítélés szerint is, sikeres volt. Az ő miniszterelnöksége idején erősödött meg a dualista rendszeren belül Magyarország helyzete, a polgári államrend kiépítésében pedig érdemei elévülhetetlenek.
Andrássy Gyula a fővárost világvárossá akarta építtetni, körutakkal, sugárutakkal, palotákkal. A nevét viselő sugárutat, Pest máig legszebb útját 1876 nyarán adták át a forgalomnak. Egyértelmű, az 1867-ben megújult magyar államnak Deák Ferenc volt a nagy tervezője, és Andrássy Gyula volt a szerencsés kezű építőmestere.
Külügyminiszterként is kétségkívül sikeres politikusnak minősíthetjük, hisz tevékenysége nyomán megerősödött az Osztrák–Magyar Monarchia nagyhatalmi helyzete, s időlegesen sikerült megállítani az orosz terjeszkedést a Balkánon.
Legnagyobb sikerének a külpolitikai irányváltást tartotta: a poroszellenes nagynémet politika helyett sikerült szerződést kötnie a német birodalommal. A Monarchiának ez a német birodalommal való szövetsége persze csak az utókor szemében (lásd vereség az első világháborúban) bizonyult rossz lépésnek. Egyébként ezt a szövetségi szerződést egy nappal lemondásának elfogadása előtt írta alá.
Országgyűlési képviselőként 1889-ben utoljára szólalt fel a véderőtörvény vitájában. Ekkor azonban már súlyos beteg volt, és 1890 februárjában a Fiume melletti Voloscóban, ahol gyógykezelésen volt, meghalt. Az MTA oszlopcsarnokában felállított ravatala előtt egy ország tisztelgett. Az tőketerebesi mauzóleumban helyezték végső nyugalomra.
Andrássy Gyulában a kiegyezés utáni magyar fejlődés egyik legjelentősebb előmozdítóját tisztelhetjük.
Megjelent a Magyar7 2023/10. számában.
