Milyen volt a 2025-ös év, és mit kíván az új évre? Gubík Lászlót, Albán Józsefet, Nagy Erikát és Borbély Balázst kérdeztük
Ismert felvidéki személyiségeket kérdeztünk arról, milyennek látták a 2025-ös esztendőt, és mit kívánnának a jövő évre.
Rapszodikus év volt fentekkel és lentekkel, amit talán épp az utolsó hónap mutat meg a legjobban.
Nem gondoltam volna, hogy a bimbózó magyar–szlovák barátság rózsaszín füstje mögül így karácsony előtt az arcunkba tolják, ha szóvá merjük tenni, miért lehetünk még mindig háborús bűnösök, akkor bűncselekményt követünk el.
Na de, ne legyünk ünneprontók. Jól jön még ez a felismerés közösségünknek az előttünk álló választási években, mert most mindennél fontosabb, hogy összekovácsolódjunk egy világos értékrend és a józan érdekeink mentén.
A Magyar Szövetség ezt a védőpajzsot kínálta az óévben, és nem lesz ez másként az újévben sem. Iskoláink, önkormányzataink, gazdáink és közösségeink csak az egyetlen magyar pártra számíthatnak, és itt az idő, hogy a nyilvánvaló nehézségek ellenére ezt az egymásra utaltságot végre minden felvidéki család bevésse a 2026-os naptárába.
A mi feladatunk pedig az, hogy az erkölcsi zsinórmértéket el nem engedve megszerezzük a kétkedők bizalmát. A várakozás és elcsendesülés időszaka kiváló az ilyen gondolatok elmélyítésére is.
Áldott karácsonyt, Felvidék!
„Ideje van a…” – így kezdi a Prédikátor könyve a felsorolást, ahol aztán 14 ellentétpárban foglalja össze szinte az egész emberi életet. Ismerős szakasz ez, a világi irodalomban is sűrűn idéznek belőle részleteket, olyasmiket, mint: „Van ideje a születésnek és a halálnak; Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének…”. Lapozzák föl bátran, érdemes elolvasni az egészet (Préd 3,2-8)!
Ám az érintett szakasz előtt van egy bevezető mondat, ami többnyire elsikkad: „Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt…” Hiszem, hogy így van. S mivel így van, nem tudok másképp visszatekinteni az elmúlt évre, mint őszinte, 365 napra alkalmazott lelkiismeretvizsgálattal: Vajon mennyire sikerült eltalálnom az órát és a percet? Mennyire illeszkedett az én cselekedetem ahhoz, amire valójában azt az időt kaptam Istentől? Hányszor „néztem be”, hányszor értettem félre az Ő szándékát és tervét, s erőszakoltam rá a Tőle kapott ajándék-időre a saját, még C tervnek is pocsék elképzelésemet?
S előttem a 2026-os naptár. Csodálatos matematika: ne ijedjenek meg a nagy számoktól! 365x 86 400. Végezzék el bátran a szorzást, nyolcjegyű számot kapnak: ennyi másodperc lesz az ajándék a következő évben is. Naponta 86 400, nem is annyira apró csoda-lehetőség…
Semmi más dolgom, semmi más teendőm, s így jobb tervem sem lehet: kérlek, Uram, add, hogy felismerjem, mikor mire szánod az időt. Azt, ami valójában nem az én időm, hanem a Tiéd. Amit mérhetetlen nagylelkűségeddel kölcsönbe adsz nekem… Köszönöm, előre köszönöm! Segíts, hogy megtaláljam azt az módot, ahol a legjobban felhasználom: vagyis épp arra, amire Te szántad.
Úgy gondolom, tulajdonképpen ez a boldogság kulcsa.
Nincs okom panaszra, hiszen nyugdíjasként idén is nyakig belemerültem az irodalomba és a kultúrába. A sok élmény között a legnagyobb az volt, amikor Szeberényi Zoltánt a „harmincasok“ nemzedékének egyik kiemelkedő alakját köszönthettük 95. születésnapja alkalmából, és elárulta, hogy az utolsó bakancslistás kívánságát is teljesíti a családja. Amikor megtudtam, hogy mire vállalkozik, ámulatba estem. S csak akkor hittem el, hogy komolyan gondolta, amikor megkaptam tőle a fotókat és az élménybeszámolót a hőlégballonos útjáról. Ilyen öregkort szeretnék én is magamnak, azt, hogy a kalandvágy az életem végéig elkísérjen.
Boldog vagyok, hogy megjelent az újabb interjúkötetem, benne a legnagyszerűbb művészekkel. Viszont szomorúság tölti el a szívem, mert az egyik kedves beszélgetőtársam, Kálloy Molnár Péter, akit barátomnak tudhattam, elhunyt. Hatalmas veszteség.
Semmi mást nem szeretnék a 2026-os évben, mint azt, hogy ne legyen rosszabb, mint az idei, hogy szeretteimet, barátaimat kísérje szerencse, egészség, és azok a pici csodák, amik az életet igazán értékessé teszik. S ha ez így lesz, akkor jár a sorsnak majd tőlem a köszönet minden egyes kis örömért.
Nagy sikerként éltem meg a nemzetközi kupaszereplést, de fogalmazhatnék úgy is, hogy klasszikus év volt, tehát rengeteg munkával telt. Összességében mind a magánéletben, mind a karrierem szempontjából sikeres volt 2025, remélem, az elkövetkező év is hasonlóan sikeres lesz.
Az idei esztendőből külön kiemelném, hogy az ETO-val a nemzetközi kupaporondon is megmutathattuk magunkat, és egészen a Konferencia Liga selejtezőjének negyedik köréig jutottunk, emellett pedig a bajnokság tavaszi felében is jól szerepeltünk.
Akkor lennék jövőre elégedett, ha minél előkelőbb helyen végeznénk a tabellán, és meg tudnánk ismételni a nemzetközi kupaszereplést, ehhez viszont tavasszal is jó teljesítményt kell nyújtanunk. Merész kívánság, de egy álom válna valóra azzal, ha a csapattal a Puskás Arénában kupadöntőt játszhatnánk.
