Miért így választanak elnököt az USA-ban?
Jiří Ellinger cseh történész, aki jelenleg Csehország dániai nagykövete egy érdekes cikket közölt arról, hogyan döntötték el már 1787-ben az USA alapító atyái az elnökválasztás módját, amiben a végső döntés az egyes tagállamok elektorainak a kezében van, mégpedig a győztes mindent visz szellemében. Ebben a választási rendszerben már több alkalommal is előfordult, hogy bár az egyik elnökjelöltre akár néhány milliónyival többen voksoltak, mint ellenfelére, mégis az utóbbi lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Vegyünk csak két példát a közelmúltból. A 2016-os amerikai elnökválasztáson Donald Trump hárommillióval kevesebb szavazatot kapott, mint Hillary Clinton. Al Gore 2000-ben félmillió szavazattal győzte le az ifjabb George Busht. Mégis mind Trump, mind Bush törvényesen megválasztott amerikai elnök volt.
Ez annak köszönhető, hogy az amerikai elnökválasztás nem közvetlen - azaz nem a választók szavazatainak egyszerű összege a döntő -, hanem közvetett: a győztesről az úgynevezett elektorok egy különleges testülete dönt.
Ezt csak az utolsó pillanatban vezették be az amerikai alkotmányba. Ma az alapító atyáknak ez a rögtönzött és kompromisszumos találmánya befolyásolja az amerikai és végeredményben a világtörténelmet.
Az elektorok nélkül Donald Trump valószínűleg még mindig csak egy tévés showman lenne, aki a zseniális üzletember szerepét játssza. Az Egyesült Államok iraki inváziójára pedig, amelyet George Bush rendelt el 2001. szeptember 11. után, talán nem került volna sor, mert valószínűleg Al Gore nem vállalta volna.
Tizenkét független amerikai állam ötvenöt küldöttje találkozott Philadelphiában 1787 forró és fülledt nyarán, hogy felülvizsgálják az akkori Konföderációs cikkelyeket. Végül azonban az Egyesült Államok működésének egy teljesen új módját hozták létre.
Úgy döntöttek, hogy egy embert állítanak a központi kormányzat élére, akit először főbírónak neveztek - az elnök elnevezés először 1787. augusztus 6-án jelent meg a vitákban. Az azonban sokáig egyáltalán nem volt világos, hogyan fogják ezt az embert kiválasztani.
A 18. század végi örökletes monarchiák korában ez nem volt túl meglepő. Kevés precedens volt arra, hogy miként válasszák meg a modern köztársaságok vezetőjét.
Két nagy és fontos állam, New York és Massachusetts azonban közvetlen választással választotta meg kormányzóját. Az amerikai elnök közvetlen választásának lehetőségét pedig többször és alaposan megfontolták. Ezt először július 17-én javasolta Gouverneur Morris, a befolyásos pennsylvaniai jogász, aki később az alkotmány preambulumának szerzője lett. Az elnök közvetlen megválasztását a vitákban többször támogatta James Madison is, akit ma joggal tartanak az Alkotmány fő kidolgozójának.
Az új elnök kiválasztásának módjáról azonban továbbra sem volt konszenzus, ezért a kérdést - más megoldatlan kérdésekkel együtt - augusztus végén az úgynevezett Tizenegyes Bizottság elé utalták megfontolásra.
Sokan attól tartottak, ha az elnököt a kongresszus választaná, akkor csak egy báb lenne a törvényhozás kezében. Ez ellentmondott annak a központi elképzelésnek, hogy mindhárom újonnan létrehozott szövetségi ágnak (azaz a törvényhozásnak, a végrehajtó hatalomnak és az igazságszolgáltatásnak) a lehető legfüggetlenebbnek kell lennie.
De még az elnöknek az elektorok általi megválasztása sem kapott egyértelmű támogatást. Valójában, amikor James Wilson 1787. június 2-án először javasolta ezt, két szavazattal nyolc ellenében elutasították. Szeptember elején még a döntő jelentőségű Tizenegyes Bizottság is (igaz kis többséggel) a közvetlen választást támogatta - a tizenegy emberből hatan voltak mellette.
Az amerikai elnök kiválasztásának rendkívüli módszere nem volt előre megfontolt vagy előkészített zseniális húzás. Ellenkezőleg, a küldöttek többsége ismételten támogatta az elnök közvetlen megválasztását. Ezt azonban nem tudták érvényesíteni azokkal szemben, akik az elnök kongresszus általi megválasztását szorgalmazták.
Az, hogy az amerikaiaknak ilyen közvetett elnökválasztásuk van, ismét megmutatkozhat a november 5-i szavazás eredményében. Szinte biztosra vehető ugyanis, hogy a demokrata jelölt, Kamala Harris több szavazatot kap az amerikai választóktól (és a női választóktól, akik az 1920-as alkotmánymódosítás elfogadása óta az Unió minden államában szavazhatnak), mint republikánus ellenfele, Donald Trump.
Ami az amerikai elnökválasztásokon már ötször megtörtént (azaz, hogy valamelyik jelölt a szavazók többségét megszerezte, de nem az elektorok döntő többségét) - az 1824-es, 1876-os, 1888-as, 2000-es és 2016-os választásokon -, az most akár hatodszor is megismétlődhet.
Ha ez mégis megtörténne, akkor az elmúlt negyedszázadban ez lenne a harmadik alkalom, hogy a közvetett választási rendszer a republikánusoknak kedvezne (Donald Trump esetében kétszer is).
Gyakran bírálták ezt a rendszert, hogy az elnököt nem közvetlenül a választók, hanem az elektorok választják meg, mivel ez sérti az „egy ember, egy szavazat” demokratikus alapszabályt. Valójában egyes választók (kisebb államok vagy vidéki körzetek) szavazatai teljesen más súllyal esnek latba ebben a rendszerben, mint másoké. Az amerikai elnökválasztás nemcsak közvetett, de még csak nem is egyenlő.
A szenátusban azonban a javaslatot 1970-ben a déli szenátorok kisebbsége - mindkét pártból - leszavazta.
Az elmúlt fél évszázadban tehát az amerikai politika olyannyira megváltozott (különösen az 1990-es évek óta bekövetkezett drámai pártpolitikai polarizáció eredményeként), hogy az amerikai választási rendszer megváltoztatása ma már gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Donald Trump akár hétmillió szavazattal is kevesebbet kaphat (mint a 2020-as választáson Joe Bidennel szemben), és mégis - mondjuk Wisconsin, Arizona vagy Nevada választási eredményeinek köszönhetően - újra amerikai elnök lehet.
Minden államnak annyi elektora van, ahány képviselője van a Kongresszusban. A szenátusban mindegyiknek ugyanannyi szenátora van - kettő. A képviselőházban a képviselők számát (1929-ig összesen 435 főben határozták meg) az adott állam lakossága szerint osztják fel. Így a közel 40 millió lakosú Kaliforniának 54 elektora van, míg a félmillió lakosú Wyomingnak csak három. Jelenleg összesen 538 elektor van, és a győzelemhez 270 elektor többsége szükséges. Ha egyik jelölt sem szerzi meg az elektorok többségét - és ez a történelem során kétszer fordult elő, az 1800-as és az 1824-es választásokon, legutóbb 200 évvel ezelőtt -, akkor az új elnök személyéről a képviselőház tagjai döntenek (nem a szenátus vagy a teljes kongresszus).
Ha az egykori Gouverneur Morris, James Madison és az amerikai alkotmány más prominens szerzői 1787 nyarán az általuk preferált elnök közvetlen választását szorgalmazták volna, az idei eredmény szinte biztos lett volna: Harris nagy valószínűséggel több szavazatot kap. De mivel ezt nem tették meg, nemcsak Amerika, hanem az egész világ izgatottan várja majd, hogyan dönti el nem az amerikaiak többségének, hanem az Unió néhány államának, néhány körzetének szavazata, hogy ki költözik be a Fehér Házba. Ez hasonló rendszer, mintha például a cseh elnök személyéről gyakorlatilag csak Prachatice, Blovice és Hlučín körzetében döntenének, és a szavazatok összessége mellékes lenne.
A rabszolgaság - amellyel az Alkotmány akkor számolt - már nem létezik az Egyesült Államokban. A nők (akikkel az alapító atyák egyike sem számolt politikai tényezőként) ma már a választók felét teszik ki. A főszereplők a politikai pártok - ezeket a púderes parókás férfiak, akik Amerikának a jelenlegi alkotmányt adták, a köztársaságot fenyegető legfőbb veszélynek tartották. Napjaink amerikai elnöke pedig rendkívüli hatalmával, udvari pompájával és hatalmas szövetségi adminisztrációjával leginkább a gyűlölt, hatalmas brit királyra emlékeztetné őket, aki ellen 1776-ban fegyveresen fellázadtak és ezt a Függetlenségi Nyilatkozatukkal igazolták.
A mai politikai valóság és az akkori világ állapota közötti hatalmas különbségek ellenére az amerikai elnök személyéről még mindig az 1787 szeptemberében az utolsó pillanatban kitalált, és a maihoz képest egészen másképp működő elektori kollégium dönt.
