Mi lesz veled, krizantém?
Tele van a net mindenféle hírrel, videóval, hogy a „helybéli” őzek halottak napja táján, (mert ilyenkor nagy a forgalom), igen megkedvelték a temetőket, és nagy étvággyal pusztítják az élő virágokat, természetesen elsősorban a krizantémot, mert abból van a legtöbb.
Hogy hol, merre lakmároznak? Kassától Szakolcáig sok mindenhol. Kassa déli temetője 35 hektáron terül el, olvasom, nyilvános, két kapuja van, s a szóban forgó őzek nemcsak bejöttek, de már ott is élnek. Leginkább a rózsát kedvelik, amelynek virágát úgy le tudják harapni, mintha ollóval csippentették volna le. Persze ilyenkor ősszel a krizantémot sem vetik meg; ha rózsa nincs, az is jó. Ottlétükről a vadászok is tudnak, de hát ugye a temető nemcsak az elhunytak háborítatlan nyughelye, hanem úgy látszik az őzek menedéke is. Itt nem bántja őket senki, találnak füvet, faágat, és persze mindig akad friss virág. Nem bántják az embert, félénkek, nem is mutatkoznak nagyon, s ha a temető gondnoka gyakran vágatja a füvet, a bozótost, inkább más, sűrűbb fűvel borított helyre mennek legelészni.
De ehető-e a krizantém? A krizantémnak gyógyító és ehető a virága, úgyhogy az őzikék nem betegszenek meg tőle. Kínában krizantémbort is készítettek, mert azt tartották, hogy aki iszik belőle, hosszú életű lesz a földön. Sokan gondolják, hogy a krizantém az ázsiai virágok királynője. Kínában kétezer éve nemesítik; a mandarinok kedvelt virága volt. Pedig voltaképpen japán virág, termesztése a 16. században érte el csúcspontját.
De mikor vált ismertté Európában? Állítólag egy marseille-i kereskedő 1789-ben hozott be néhányat Franciaországba, majd elterjed Angliában és Amerikában. Természetesen akkor még nagyon drága volt.
ezért is vált be, mint halottak napi temetői virág. Nemcsak szép, de viszonylag tartós is, különösen ha cserépben helyezik a sírra, s amennyiben nem veszik „kezelésbe” az őzikék. Persze más alkalmakkor is csodás látványt nyújt, a szobában például, amikor belengi a teret különösen egyedi illata. Talán nekünk különös lehet, de Angliában a születésnapos is gyakran kap krizantémot, és még csak meg sem sértődik, mert nem gondol semmilyen mögöttes célozgatásra vagy poénra, ugyanis ott ez ilyen alkalomkor annyira természetes, mint nálunk a rózsa. Igaz, rózsát is szoktunk temetőbe vinni...
Ma már számtalan fajta krizantém kapható, s talán „túltermelés” is van belőle, mindenszentek és halottak napja előtt tele vannak vele a boltok, a virágkereskedések, a piacok, de a temetők bejárata előtt is mindig bőséges a választék. De mi lesz azokkal a csodás virágokkal, amelyek nem akadtak vevőre, s még mindig ott szomorkodnak a cserepükben valamelyik piacon, például a sokak által ismert alistálin, amely a főút mentén található. Megkérdeztem néhány árust, mi lesz a sorsa a nyakukon maradt virágoknak? Egy darabig még fél áron kínálják őket (a Covid alatt egyesek még ingyen is adták az érdeklődőknek, magam is hoztam pár darabot anyámnak, aki beültette őket, s éppen most virágoznak), de a piacon lassan hervadásnak indult cserepes csodáknak más lesz a sorsa.
„Porból lettünk, porrá leszünk” – súgták a késő őszi verőfényben. S valóban, az egyik árustól megtudom, hogy az amúgy korábban szép számban elkelt pompás cserepes krizantémok egyes darabjai (maradéka), a szezon végén, és hervadásuk miatt eladhatatlanná válva, „porrá” lesznek, pontosabban elviszi a termelő, bezúzza, komposztálja, humuszos föld lesz belőlük és jövőre egy új „körfogásban” az utódaikat táplálják majd. Szép elmúlás...
