Mert mi mások vagyunk... Biztosan?
Visszajáró vendége a Csallóköznek Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány megalapítója. Egyedülálló, interaktív drogprevenciós előadásain saját korábbi élményei alapján hitelesen és tabuk nélkül beszél a drogfogyasztásról, a cigarettázásról és egyéb élvezeti szerek használatáról, továbbá az internetes és más függőségekről.
Török Levente már öt éve szervezi Tibor felvidéki előadásait (eddig közel ötvenet), amelyeknek a célközönsége a legtöbbször az alapiskolák felső tagozatának tanulói, mert talán ez a legveszélyeztetettebb korosztály, de mint ahogy ő is említette, a drogmegelőzést nem lehet elég korán kezdeni. Egy-egy előadás során a diákok kommunikációs szokásait ismerve és használva, bizalmas „stílusban” próbál hozzájuk szólni, mert az a tapasztalata, hogy így könnyebben megnyílnak.
Hogy sikerült a mai előadás?
Azért volt jó most ez a pozsonyeperjesi együttgondolkodás, mert nem először jártunk már ott, tudják kik vagyunk, követnek is bennünket és így nem kellett az alapoktól kezdenünk mindent. Ilyenkor általában „bemelegítő” kérdésekkel megadjuk az alaphangot, ami oldottabbá teszi a kommunikációt, utána rátérünk a tárgyra és az utolsó húsz percben, amikor kimentek a tanárok (meg kell hagyni, nagyon jó fejek voltak!), na akkor nemcsak beszélni, hanem kérdezni is lehetett, őszintén. Mi is kérdeztünk tőlük, de ők is kérdezhettek. Ilyenkor kis emberi „dolgok” még előjöttek. Az előadást követően közös videót és szelfiket is csináltunk.
Dunaújvárosi vagy, és már elég fiatalon olyan társaságba keveredtél, ahol mindennapos volt a droghasználat. Talán az előadásaidnak éppen az az egyedisége, hogy nem „tudományos” vagy pszichológiai szempontból közelítesz a témához, hanem történeteket mesélsz és életutakat mutatsz be, a saját és mások példáján keresztül szemlélteted a függőséget és annak árnyoldalait.
Budapesten a Nyírő Gyula Kórházban Rigó professzornak az ajtajára az van írva, hogy a szer van valami helyett. És ez egy nagyon találó, igaz mondat. Nem véletlen, 45 éve foglalkozik csak és kizárólag függőkkel. Mindenkinek megvannak a maga kis drámái, a maga kis játékai a szüleivel, testvéreivel, osztálytársaival, tanáraival szemben, ezeket mi kis játékoknak hívjuk.
És amíg a szülő, mondjuk otthon este lefekszik aludni, addig a gyerek hajnali 3, négy óráig „tekeri” a dolgokat, az interneten olyan tartalmakkal találkozik, amikkel szerintem még felnőtteknek sem kellene. A lényeg, hogy állandóan ezt kompenzálják, a 9 éves internetes szexmunkástól kezdve, a 65 éves bácsiig, aki most jött ki a börtönből. Fiatalkorúak börtöne, javító-, nevelőintézet, pszichiátria, zárt osztály, elvonó, mindegy... Mindenhol mindig a félelem volt a központban. Féltem ettől, attól, amattól, és ezért csináltam ezt, azt és amazt. A félelem és a tagadás még bőven a gyerekkorban indul el. Az egyik klasszikus mondat a „nem én voltam, a másik pedig az „ő volt”. És ez a két tagadásban lévő dolog „építi fel” az emberek, a társadalmunk nagy részét. És hiába fogják meg az embert, és viszik börtönbe, azt gondolja, ő ártatlan. És nem tudod neki megmagyarázni, hogy ártatlanul nem raknak valakit börtönbe, nem visznek zárt osztályra.
Mindenkiben benne van a félelem, csak van, aki nem vallja be...
Persze. És mindenki talált már ki történeteket emiatt. Már a suliban, alsó tagozaton azt mondjuk, ha rossz jegyet kaptunk, hogy sokan mások is kaptak. Tudod, az sokkal könnyebben „átmegy” a szülőn, mintha csak én kaptam volna. Mivel az egész identitás, az egész személyiség egy hazugságra van felépítve, belül zaklatja az igazság, hogy figyelj, ez nem jó, nem jó ez az irány, és annál inkább megpróbálja ezt a hangot elhallgattatni.
Bocsánat, és akkor nem lenne hiba, ha az érzelem győzne, hogyha önazonosak lennénk? Vagy olyan nem létezik?
Az önazonosságot a szülők teremtik meg. A szülő mutatja, hogy melyik az az ösvény, amin a mi családunk megy, amin mi járunk. Mondok egy példát, függő lány jön hozzánk, leszbikus drogfüggő. Leültünk, beszélgettünk, megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért lett az, aki? Egész életében azt hallgatta, hogy az apja mekkora szemétláda, ezért úgy lett nevelve, hogy a családjuk gyűlöli a férfiakat. A másikat meg úgy nevelték, hogy közben meg a zsidókról mondtak el minden rosszat. Ezért tartunk már szülői értekezleteket, hogy tessék igenis fölépíteni azt a valóságot, ami az egyes családokra jellemző, és mik azok a buktatók, amelyek során mi elrontottuk az eseményeket, hogy legyen otthon arra vonatkozó kommunikáció.
Van, aki eszik, van, aki iszik, van, aki cigizik, van, aki drogozik, van, aki pornót néz, van, aki szerencsejátékozik, van, aki tippmixezik, van, aki filmfüggő, vagy akármilyen. Itt a függőség az gyakorlatilag bármennyi lehet, és jött egy új jelenség a pszichiátrián, a pornófüggés.
Virtuálisan?
Igen. Nem jár el ilyen helyekre, hanem nézi az interneten keresztül. Ez a fickó először is azt vette észre, hogy már a saját anyjához sem tud közeledni. Olyan „kattogás”, „berregés” van benne, hogy nem tudja elvégezni a napi rutinokat sem. Az emberekkel sem tud szemkontaktust létrehozni. De mondok mást. Tízéves gyerek bent van a „rehabon”. Ismétlem: tízéves gyerek bent van a rehabon, és nem tudja elmondani januártól decemberig a hónapokat, mert annyira széjjel van esve. Tízévesen! Most akkor ilyeneken segíts, de ahogy mondani szokták, innen szép nyerni.
Hogyan lehet megakadályozni vagy megelőzni, hogy a félelemérzetünk ne legyen kóros mértékű és ne csapjon át függőségbe? Létezik egyáltalán olyan ember, aki valamilyen szinten nem függő?
Szerintem nem. Mindenki függ valamitől. Csak ugye nem mindegy, hogy most kávézom, vagy mást csinálok. De mondjuk, ha „meredek” kávés lennék, aki vagy tíz kávét megiszik egy nap alatt és alig alszik, annak biztos, hogy további problémái is lesznek, nem? Függő lények vagyunk, ilyennek lettünk teremtve?
Én 43 éves vagyok. Most voltam a húszéves osztálytalálkozón; rajtam kívül még egy hölgynek van családja, mármint klasszikus értelemben véve. Kérdezem a lánytól (aki nagyon jól néz ki), mi van veled? Négy gyerekem van, mondja. „öt” apától...
Ahogy már említettem, mindenkinek megvannak a maga kis függőségei. Mentegetjük magunkat, én nem vagyok rossz ember. És akkor az illető felsorolja, hogy átkísért egy nénit az utcán, adott pénzt a hajléktalannak.
Csak ezt időben fel kell ismernünk, ellenkező esetben ugyanis hihetetlen mélyre is lehet zuhanni. Azért foglalkozunk prevencióval, mert később már nagyon-nagyon nehéz visszajönni. Csak egy rövid „történet”... Egy drogfüggő meg úgy szabadult meg a függőségétől, hogy nagy nehezen kiderült a trauma oka, az apja nem ölelte meg soha életében.
Neked mi segített?
És ez az, amit Ádám elveszített, de Jézus Krisztussal visszaszereztük, mert azt mondja, miután föltámadt, elküldöm a vigasztalót, a Szent Szellemet, hogy elvezessen minden igazságra, és az igazság tesz szabaddá. Ezt a szent szellemet, hitnek is nevezhetjük, valahogy az agy nem tudja befogadni, mert ha ez működne, akkor itt nekünk nem is lenne miről beszélgetnünk.
Márk Tibor és Török Levente arra kéri az iskolák igazgatóit, hogy bátran keressék őket az arralszemben.com oldalon vagy szerkesztőségünk címén, bárhova szívesen elmennek előadni.
A beszélgetés rövidebb változata megjelent a Magyar7 2024/6. számában.
