Mercedes-Maybach S 680 Haute Voiture: Álomból valóság
Tavaly májusban, amikor tanulmánymodellként bemutatták, ember nem gondolta, hogy ez a földöntúli luxuskreáció egyszer tényleg kigurul majd az utakra. Talán csak az arab olajsejkek. És nekik lett igazuk…
Merthogy a Mercedes-Maybach végül úgy döntött: elkészít egy 150 darabos szériát az S 680 Haute Voiture-ből. Méghozzá elsősorban éppen az arab olajsejkek számára. Utóbbit bizonyítja a tavaly decemberi bemutató helyszíne (Dubai, az Atelier Zuhra divatház, amely a világhírű Haute Voiture szabászat termékeit is forgalmazza), de maga az autó végleges formája is, ami kifejezetten a keleti milliárdosok ízlésvilága.
Olyannyira, hogy európai szemmel akár kissé giccsesnek is nevezhető a külső színkombináció (tengerkék metálszín, selymesen csillogó rózsaarany árnyalatokkal kiegészítve), belül pedig számos egyéb csillivilli holmi mellett az autóba nem igazán illő buklé szövetek és díszpárnák. A megcélzott vásárlóréteg azonban mindezt valószínűleg kitörő örömmel fogadja majd…
Ami pedig a meghajtást illeti, ilyen verdánál természetesen az sem lehet akármilyen: a hatliteres V12-es benzinaggregát teljesítménye 612 lóerő, csúcsnyomatéka 900 Nm. Ez az erőpotenciál még ezt a hatalmas és súlyos testet is 4,5 másodperc alatt képes felgyorsítani álló helyzetből 100 km/órás sebességre. Ez, kérem, néhány évvel ezelőtt még a szupersportkocsik sprintmutatója volt!