Mercedes-Benz S: A 7. generáció
Címlapokra kívánkozó esemény az autós világban: bemutatkozott a luxusautók etalonjának számító Mercedes S-osztály legújabb, immár 7. nemzedéke.
Egy ilyen autó leírását nehéz mivel kezdeni, ezért indítsunk a legszárazabb adatokkal. Alapkivitelben 5,18, nyújtott változatban 5,29 méter hosszúság, az elődénél 6 cm-rel nagyobb szélesség. Mindezekkel együtt – csak úgy mellékesen – 0,24-ről 0,22-re csökkent légellenállási mutató.
A műszaki újdonságokkal folytatva: 12,8 hüvelykes OLED érintőképernyő, minden korábbinál fejlettebb hang- és gesztusvezérléssel. A vezető előtti egy további kijelző található, 12,3 hüvelykes digitális kivitelben. A navigációs rendszer újdonsága, hogy itt, világelsőként az ún. „szuperfejlett kiterjesztett valóság” funkciók egészítik ki. A hátul ülők pedig az elülső üléstámlákba beépített 11,6 colos kijelzőn keresztül hívhatják le az autó lényegében összes funkcióját.
Ami pedig az erőforrásokat illeti, a S450-es és S500-as benzines modellek háromliteres, hathengeres turbómotorjai 367, illetve 435 lóerőt teljesítenek. Mindkettőt 48 V-os mild-hibrid technika egészíti ki, amely 200 Nm-t tesz hozzá az alapon 500, illetve 520 Nm-es nyomatékhoz.
Dízelfronton a hátsó- és összkerékhajtással is rendelhető S350d jelenti az alapot, melynek 2,9 literes motorja 286 lóerőt, illetve 600 Nm-t ad le. A kizárólag 4x4-es S400d ugyanekkora hengerűrtartalmú erőforrása 330 lóerős, csúcsnyomatéka pedig 700 Nm. Valamennyi új S modell kilencfokozatú automata váltóval, a 4x4-es modellek pedig fejlett összkerék-kormányzással kerülnek forgalomba.