2024. február 8., 15:40

Mennyiért dolgoznak a fogvatartottak?

Rácsok mögött élni cseppet sem kellemes. A börtönben lévők közül sokan munkával töltik mindennapjaikat, akárcsak a társdalom többi tagja.

börtön
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

A valaha rettegett alvilági boss, Mikuláš Černák a múlt év végén még a lipótvári börtönétteremben dolgozott. Akkor a média is foglalkozott azzal az esettel, hogy összetűzésbe került Marian Kočnerrel, aki szóvá tette, hogy nem ízlik neki a palacsinta, mert túl vastag.

A konfliktusok és a rendkívül alacsony bérek ellenére a raboknak dolgozniuk kell. Ugyanis minden egyes elítélt évi 23 ezer eurójába kerül az államnak.

A kormány ezért minden évben enyhén emeli a jutalmazásukat – feltételezve, hogy a munkába való bevonásukkal nő az államháztartás bevétele, és károsultak kárpótlására is több jut. A rabok fizetésének valorizálása automatikusan történik, ha növekszik a minimálbér. Ez 2022-ben 646 euró volt, tavaly 700 euró, napjainkban pedig már 750 euró.

Tavaly a teljes munkaidőben dolgozó elítélt, vagyis aki 8 órát dolgozott naponta a hét öt napján, átlagosan bruttó 265,70-től 554,20 euróig keresett. Az új évtől már 284,30 euró és 593 euró közötti összeget kaphatnak munkavégzésükért.

A 10 018  elítélt közül 2023-ban 6 246  személy dolgozott. Közülük naponta átlagosan 4 090 elítéltet és 23 gyanúsítottat osztottak be munkára. Összesen tehát a rabok 65,85 százaléka volt alkalmazásban, közölte az adatokat Monika Kacvinská, a Börtön- és Igazságügyi Őrség szóvivője.

Az elítéltek adót fizetnek, valamint járulékot a Szociális Biztosítóba és az egészségbiztosítóba. A tiszta bérüket gyerektartásra, a büntetés végrehajtásának költségeire, a követelésekre és saját kontójukra (zsebpénz) költhetik.

Hasznossá teszik magukat

A rabok munkavégzésének két hozadéka is van. Egyrészt a tapasztalat- vagy kvalifikációszerzéssel növelik az esélyüket az elhelyezkedésre és a társadalomba való beilleszkedésükre a szabadulásuk után. Másrészt a munka csökkenti a stresszt és a frusztráltságot, amit a bezártság miatt éreznek. 

A fizetésük azonban nem egyforma. Összege attól függ, milyen fajtájú munkát végeznek, mekkora tapasztalattal bírnak, milyen a munkabeosztásuk.

Akinek nincs gyakorlata, annak az órabére 1,634 euró, a tízéves gyakorlattal rendelkezőké viszont már 3,408 euró.

A törvény értelmében minden elítélt köteles dolgozni, kivéve azokat, akik rokkantsági, öregségi, korkedvezményes nyugdíjat kapnak. Nem dolgoznak a betegek és azok sem, akik nappakli tagozaton tanulnak vagy átképzésen vesznek részt.

A bérek nagysága függ attól is, milyen típusú büntetésvégrehajtó intézetben van az elítélt. A legszigorúbban őrzöttekben 150-300 euró között keresnek. A fizetés összege függ az ügyességtől és a munkához való hozzáállástól is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.