Mécs Károly Kossuth-nagydíjas színművész 90 éve született
Kilencven éve, ezen a napon 1936. január 10-én született Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze.
Mécs Károly Budapesten jött a világra, apja tisztviselő, anyja tanár volt. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd színi tanulmányait Rózsahegyi Kálmán iskolájában kezdte, 1957-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) hallgatója Simon Zsuzsa osztályában. Diplomáját 1961-ben kapta meg, de már másodévesként fellépett a Nemzeti Színházban, 1960-tól pedig az akkor alakult Petőfi Színházban (1964-ig működött).
A főiskola elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1963-tól a Kazimir Károly vezette budapesti Thália Színház társulatának lett a tagja.
A színház megszűnése után a Nagymező utcai épületben maradt, játszott az ott működő Arizona Színházban és a Művész Színházban, 1996-tól a Thália Társaság, a későbbi Thália Színház tagja volt. Meghívott szereplőként fellépett a Karinthy Színházban, a Nemzeti Színházban és a Szolnoki Szigligeti Színházban is. A Magyar Állami Operaházban a Szöktetés a szerájból című Mozart opera Szelim basájaként debütált 2001-ben.
A Budaörsi Játékszín (ma Budaörsi Latinovits Színház) társulatában rendezőként is kipróbálhatta magát, 2003-ban Tóth-Máthé Miklós Rodostóját, majd A zsoltáros és a zsoldos című művét állította színpadra, melyekben szerepelt is. Németül és franciául is játszott, kilenc éven át volt a szekszárdi Magyarországi Német Színház vezető színésze, egy évadon át főszerepet játszott a bécsi Theater beim Auerspergben. A jóvágású fiatal színészt igen hamar felfedezte a film is, pályájának elején őrá osztották a snájdig katonák és huszártisztek szerepét. Még főiskolásként lehetett Noszty Feri a Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben, ő volt A kőszívű ember fiainak Baradlay Richárdja, és évekkel később egyik főszereplője a 80 huszárnak. Emlékezetes filmes munkája volt a Két emelet boldogság, az Esős vasárnap, az Élve vagy halva, az Októberi vasárnap, a Vámmentes házasság, A játékos, A napfény íze és a Sacra Corona.
A Magyar Televízióban is sokat foglalkoztatták, sikerszerepei voltak az Oedipusz Kolónoszban, a Szörnyeteg, a Lement a hold, az Ítélet és igazság és a Mohács.
Pályafutása során klasszikus és modern darabok, tragédiák és színművek egész sorának hős-, illetve szerelmes szerepeit játszotta el. Mintegy 150 darabban lépett színpadra, ezek kétharmadában főszereplőként. Főbb színpadi szerepei: Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Richárd (Shakespeare: II. Richárd), Lemminkejnen (Kalevala), Görgey (Illyés: Fáklyaláng), Kurt Gerstein (Hochhuth: A helytartó), Alba gróf (Hugo: A királyasszony lovagja), Odoaker (Dürrenmatt: A nagy Romulus), Marchbanks (Shaw: Candida), Sátán (Milton: Elveszett paradicsom). Tolsztoj Háború és béke című művében a narrátort, Sastre A szájkosár című darabjában Roch felügyelőt alakította. Alakításait könnyed, természetes szerepformálás jellemezte, játékából az elegancia, tartás és intellektualitás sugárzott fiatalon és idősen, filmen és színpadon egyaránt.
Szépen beszélte a magyar nyelvet, szavait a színház minden pontjáról lehetett érteni, kifejező, árnyalt szövegmondó, kellemes orgánumú művész volt.
Dolgozott az Iskolatelevízióban, versműsorokban, rádiójátékokban. Tévéjátékokat, dokumentumfilmeket narrált, Edlington is az ő hangján szólalt meg a Macskafogóban.
Sokat szinkronizált, többek között Paul Newmannek, Omar Sharifnak és Marcello Mastroianninak kölcsönözte hangját. Ő volt a Dankó Rádió csatornahangja. Közreműködött felolvasóesteken, könyvbemutatókon, irodalmi esteket tartott itthon és külföldön. Muzsikusokkal dolgozott együtt, többször vett részt karitatív célú programokban. 2021 szeptemberében bejelentette visszavonulását. A döntését azzal indokolta, hogy szeretné nyugalomban élni élete hátralévő részét. Utolsó színpadi szerepe a Nemzeti Színház Vitéz lélek című előadásában volt. Életének kilencvenedik évében, súlyos daganatos betegség után, 2025. február 26-án hunyt el Budapesten.
A Farkasréti temetőben nyugszik, özvegye, Dr. Bujdosó Györgyi humángenetikus. Művészi munkáját 1970-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1977-ben lett érdemes művész, 2002-ben pedig kiváló művész.
1995-ben Kazinczy-díjjal, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével jutalmazták. 2013-ban kapta meg a Kossuth-díjat klasszikus és modern darabokban egyaránt maradandó élményt nyújtó, a klasszikus polgári férfieszményt megtestesítő, magával ragadó, drámai erejű alakításaiért, filmszerepek emlékezetes megformálásáért, a közönség szeretetétől övezett művészi pályafutása elismeréseként. Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett, és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. 2016-ban a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.
2021-ben vehette át a Kossuth-nagydíjat, valamint a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját és a Széchenyi Család Alapítványának Széchenyi-örökség Okmányát.
