Mándy Iván 30 éve hunyt el

Budapesten, a Gyár utcában született 1918. december 23-án, s egész életében ez a város volt lakhelye, műveinek ihletője. Apja, Mándy Gyula hírlapíró és költő volt, afféle bohém csodabogár, számtalan anekdota hőse, Karinthy, Kosztolányi, Heltai és Szép Ernő barátja, fia keresztnevét kedvenc írója, Ivan Turgenyev tiszteletére adta.

A szülők korán elváltak, de a kapcsolat apa és fia között szoros maradt, Mándy Gyula mindenhová magával vitte fiát, szerkesztőségekbe, kávéházakba, moziba, futballmérkőzésekre.

Az ifjú Mándy jobban kedvelte ezeket a helyeket, mint az iskolát, ahonnan 16 éves korában kimaradt, soha nem is érettségizett le. Egyetlen jó emléke a Lónyay utcai református gimnáziumból az volt, hogy Áprily Lajos tanította a magyart. Az írással korán eljegyezte magát, részint apja hatására, részint azért, mert ezt érezte a legadekvátabb formának arra, hogy benyomásait, élményeit, gondolatait rögzítse, kifejezze. Első novelláját a negyvenes évek elején Schöpflin Aladár közölte a Tükör című folyóiratban, majd 1943-ban megjelent első kötete A csőszház címmel az Egyetemi Nyomda Diárium című sorozatában.

A második világháború idején a Reggeli Magyarországnál volt a sportrovat szerkesztője, noha saját bevallása szerint a focin kívül semmihez sem értett.

A háború után egy ideig az akkor elinduló Magyarok című lapba írogatott, majd az 1946-ban megjelenő Újhold című folyóirat egyik társszerkesztője lett, Pilinszky János, Rába György és Lengyel Balázs mellett. A mindössze három évet megélt lapba írt többek között Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Szabó Magda, Vidor Miklós, Rákos Sándor és Major Ottó is. A lapot 1948-ban, "a fordulat évében" Lukács György olyan l'art pour l'art művészkedő társaságnak minősítette, amely veszélyt jelent a népi demokráciára, ezután az Újholdat ellehetetlenítették, íróit elhallgattatták, háttérbe szorították. Mándy rövid ideig a Népszava Könyvkiadónál volt lektor, majd a Népművelési Intézetben műsorfüzeteket szerkesztett, de 1954-ben onnan is elbocsátották.

A szilencium alatt az "éhenhalástól" az Ifjúsági Rádió mentette meg, amelynek gyöngécske hangjátékokat dolgozott át előadhatóvá. Ebben az időben kezdett el ifjúsági regényeket írni, ekkor keletkeztek a máig közkedvelt Csutak-sorozat darabjai: Csutak színre lép, Csutak és a szürke ló, Csutak a mikrofon előtt.

A hallgatás éveiben sokat írt, műveit egy nagy bőröndben őrizte.

Kifogástalan eleganciájú alakja gyakran tűnt fel a kávéházakban, presszókban, ahol apró cetlikre jegyezte rendkívül láttató erejű tőmondatait, amelyekből írásait felépítette. Műveinek színtere a Tisza Kálmán (ma II. János Pál pápa), a Mátyás és a Teleki tér határolta háromszög volt, a belső Józsefváros és Ferencváros szürke bérházai, a kocsmák, a mosodák, a trafikok, liftek, vécék, uszodák, strandok, mozik. E tájakat népesítették be Mándy "hősei": a kisemberek, a félrecsúszott egzisztenciák, a "pálya szélén rekedtek", a kisemmizettek, a mindig vesztesek, s itt jelentek meg az emberarcú állatok, az ember módra érző és viselkedő tárgyak is.

Rendkívül letisztult, szikár, ám mégis költői prózája jelezte, hogy Mándy szereti ezt a várost, a piszkos kapualjakat, a lepusztult bérházakat, a falak repedéseit.

A hatvanas évek közepén aztán megtört a csend körülötte, az addig fanyalgó kritikákat felváltotta a lelkesedés, műveit sorra kiadták, s 1969-ben József Attila-, majd 1988-ban Kossuth-díjat is kapott. Az írói pálya megannyi jelentős állomása volt az 1963-as A pálya szélén című regény, 1967-ben a Régi idők mozija novelláskötet, az 1971-es Egy ember álma című regény, az 1981-ben megjelent Tájak, az én tájaim kisregény-kötete, az 1983-as Átkelés novellafüzér, majd 1986-ban a Magukra maradtak című kisregény. A hatalmas prózai életműbe belefért még zenés játék (Mélyvíz), hangjáték (Ha köztünk vagy, Holman Endre), irodalmi forgatókönyv (Szabadíts meg a gonosztól) is.

A mozit, különösen a némafilmeket nagyon szerette, Buster Keaton, Jacques Tati, Fellini voltak kedves rendezői, s írásai is több rendezőt megihlettek.

Legsikerültebb filmje, a Sándor Pál rendezte Régi idők focija volt, amelyből már-már szállóigévé lett, hogy "Kell egy csapat ". A kilencvenes évek elején a felpezsdülő irodalmi-művészeti életben Mándy is részt vett, előbb a Holmi című lap szerkesztőbizottságának tagja, majd a Rónay György-díj kuratóriumának elnöke, 1992-től pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke volt. 1992-ben Budapest díszpolgára lett, és ugyanebben az évben megkapta a Soros Alapítvány életműdíját, és Az Év Könyve jutalomban is részesült. Mándy Iván 1995. október 6-án, az aradi vértanúk napján hunyt el Budapesten. Posztumusz jelent meg A légyvadász című novellagyűjteménye (1996), 1998-ban A pálya elején.

Az első novellák (1942–1944) című könyve, valamint 2013-ban az 1937 és 1945 között írt kisprózákat tartalmazó Ma este Gizi énekel. Novellák és karcolatok című kötete. Pályájáról, művészetéről több kötet is született, 1992-ben Erdődy Edit írt róla monográfiát, 2024-ben pedig Darvasi Ferenc tollából jelent meg a Csak hagyjanak békén - Mándy Iván élete és pályája című monográfia. Mándy egy 1987-es interjúban arra a kérdésre, hogyan jellemezné magát egy mondatban, így válaszolt: "egy fiú a térről, egy álmodozó, egy mozirajongó és monomániás fráter, aki megy a maga útján."