Málta a mediterrán télben
Általában nyáron látogatunk tengerpartra, mediterrán országokba, de egy téli, szilveszteri kirándulásnak is megvan a maga varázsa. Máltán pedig a tél olyan, mint Közép-Európában egy kellemes tavaszi nap. December végén és január elején a sziget nem zsúfolt, nem akar turistaparadicsom lenni, sokkal inkább megmutatja nyugodtabb, őszintébb arcát.
December 29. és január 3. között látogattunk el barátokkal Málta szigetére. Kirándultunk, szilvesztereztünk, beszélgettünk, és közben felfedeztük a szigetország jellegzetességeit, kulturális és természeti csodáit.
A máltai utazás szellemi és történelmi központja kétségkívül Valletta. Ez a város különösen attól szép, hogy megőrizte történelmi jelentőségét. Az utcákon sétálva minden a lovagrendi múltról mesél:
a Szent János Lovagrend jelenlétéről, a keresztény Európa védelméről, a török elleni harcokról.
A máltaiak erre a hagyományra szemmel láthatóan büszkék. A város kőbe zárt válasz arra a kérdésre, miért maradt Málta keresztény sziget a Földközi-tenger közepén. A Grand Harbour fölé magasodó erődök nem csupán díszletek: egykor valódi védelmi funkciót láttak el.
Érdekes kontrasztot alkot a karácsonyi díszlet, miközben a háttérben ott a tenger, a mediterrán hangulatú főtér és a tavaszias, napos időjárás.
Szilveszter estéjét is itt, Vallettában töltöttük. A város ilyenkor él, de nem válik kaotikussá. Az ünneplésnek van tere, levegője, ritmusa,talán azért is, mert a mediterrán környezet nem zárja az embereket a négy fal közé.
Az utazás egyik legnagyobb élménye azonban Gozo volt. Legalábbis a számomra. Ez a kisebb sziget még nyersebb, természetközelibb arcát mutatja Máltának.
A sziklás hegyvidék, a meredek partfalak és a végtelen tenger lenyűgöző látványt nyújtanak.
Gozo különlegessége a sóbányászat és a sólepárlás hagyománya. A part mentén számos sólelőhely található, ahol évszázadok óta termelnek tengeri sót. Ezek nem ipari látványosságok, hanem a táj természetes részei: a sziklákba vájt medencék.
A sziget nem nagy, az északi és a déli part között mindössze 18 kilométer a távolság, ám annyi minden megtalálható itt, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha nem is egy helyen járna.
Érdekesség, hogy míg a sziget egyik felén esik az eső, addig a másikon süt a nap. Érdemes megemlíteni a citadellát is, amely tulajdonképpen egy megerősített város a dombtetőn, ahonnan szinte az egész sziget belátható.
Ez Gozo legjelentősebb műemléke és egyik fő látnivalója.
Máltán azonban nem csak a főváros a turisták kedvence. Mdina, az egykori főváros, teljesen más jellegű, mint Valletta.
Csendesebb, visszafogottabb, sok a magas, kőből épült ház, az utcák pedig szűkebbek, mintha egy labirintusban járna az ember.
A város hangulata azt a benyomást kelti, mintha visszacsöppennénk a középkorba.
Mdina alatt húzódó katakombák tovább erősítik ezt az időutazásszerű élményt, hiszen a föld alatti temetkezési helyek az ókeresztény és római kor emlékeit őrzik. Nem véletlen, hogy sokan itt érzik meg leginkább Málta történelmi mélységét.
A Szent Antal-kert: Nyugalom a zöldben
A sűrű városi és történelmi élmények után különösen jól esett a San Anton Gardens, vagyis a Szent Antal-kert nyugalma.
A kert Attard városában található, 1623-ban hozták létre.
Az évszázadok során számos előkelő vendég és uralkodó megfordult itt, köztük európai nemesek, diplomaták és államfők.
Egy országot igazán megérteni sokszor nem a múzeumokban, hanem az asztalnál lehet. Málta ebből a szempontból kissé eltér a turistabarát menütől. Különösen meghatározó a nyúlhús, amely a sziget egyik nemzeti ételének számít.
Kevésbé ismert, de ugyancsak jelen van a lóhús, amely több étteremben is elérhető. Nekem is volt alkalmam megkóstolni: rágós, szokatlan ízű, de igazából egyszer mindent érdemes kipróbálni.
