Magyarok az olimpiákon XVIII.: Montreal 1976 - A magyar vándor meghódítja Kanadát
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még 1970-ben döntött a XXI. nyári játékok helyszínéről. A három pályázó közül Moszkva kapta az első körben a legtöbb szavazatot, Montreal lett a második, Los Angeles pedig kiesett. A második fordulóban a Los Angelest támogatók természetesen nem a „Gonosz birodalmának” fővárosára szavaztak. Az 1976-os olimpia tehát Kanadába került. Montreal Kanada második legnagyobb városa, a világon az egyik legnagyobb francia nyelvű város.
A kanadaiak számtalan problémával szembesültek. Az egyik, általuk nem befolyásolható gondot az időjárás jelentette, esett az eső és hideg volt. Az építkezések is csúsztak, a sürgős munka miatt a munkások többször tüntettek magasabb bérekért. A megnyitó ünnepség hátterében még ott magasodtak a daruk. A játékok költségvetése is a háromszorosára nőtt a tervezetthez képest. Kanada egy negatív rekordot is beállított, soha korábban nem fordult elő, hogy a rendező ország legalább egy aranyat ne szerezzem.
Az olimpia egyik legnagyobb vesztese a szovjetek öttusázója, Borisz Oniscsenko volt, Balczó András korábbi nagy ellenfele. Ahogy mondani szokás csakis magának köszönhette a bajt. Csalni próbált ugyanis. A vívás során olyan fegyvert használt, ami akkor is kimutatta a találatát, ha nem is érte el ellenfelét. A turpisság kiderült, és a korábbi olimpiai bajnokot kizárták. A szégyen után a szovjet röplabdások megfenyegették, hogy kidobják az ablakon, Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár is raportra hívatta. Radnóti László újságíró, riporter, aki Montrealban is ott volt, tíz évvel később személyesen beszélt Csaló Borisszal Kijevben. Őt idézzük: „Elmesélte, hogy a Winter Stadiumból a követségük fogdmegjei egy, a Szent Lőrinc folyón álló, hatalmas kokszszállító hajóra vitték, ott bedugták egy fülkébe, és négyhetes tengeri út után haza is ért. Nem száműzték Szibériába. Hazatérte után Volga személyautójával taxizott Kijevben.”
Mielőtt rátérnénk a mieink szereplésére egy-két klasszisáról emlékezzünk meg a játékoknak. A tizenöt éves Nadia Comaneci több gyakorlatára maximális tíz pontot kapott. Ez akkora kuriózumnak számított, hogy még a számítógép sem tudta értékelni. A román tornásznő az olimpián három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Edzője a kolozsvári születésű Károlyi Béla volt. A játékok egyik legeredményesebbje a kelet-német úszó, Kornelia Ender volt, aki 4 számot nyert meg.
Lássuk tehát a mieink szereplését! Montreal nem hozott szerencsét számunkra. A 178 fős magyar küldöttség 4 aranyat, 5 ezüstöt és 13 bronzot szerzett.
Ez jócskán elmaradt a megszokottól, így is belefértünk ugyan az éremtáblázaton a legjobb tízbe, de még a románok is előttünk voltak, ami nem nagyon szokott megtörténni. Legutoljára ötnél kevesebb bajnoki címet az 1924-es olimpián szereztünk, ezek után is csak egyszer Pekingben, 2008-ban, akkor csupán három aranynak örülhettünk.
A zászlóvivő Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőröző volt. Aranyérmes lett Németh Miklós gerelyhajításban, Magyar Zoltán lólengésben, Tordasi Ildikó tőrvívásban és a férfi vízilabda csapat. A kajak-kenusok, birkózók, súlyemelők, vívók szállították még az érmeket, illetve a női kézilabdacsapat és a férfi öttusázók egyaránt harmadikok lettek. Cselgáncsban is megszületett az első érmünk, Tuncsik József végzett harmadikként.
Németh Miklós követte kalapácsvető édesapját, aki Londonban lett bajnok, és gerelyhajításban hatalmas világcsúccsal győzött. Édesanyja diszkoszvetésben volt magyar bajnok, ilyen pedigrével nincs is min csodálkozni...
Már az első dobása 94,58 méterre szállt. A második helyezett finn, Hannu Siitonen szinte sokkos állapotba került látva riválisa első kísérletét. Széttárta karjait és csak ennyit mondott: „Aki egy olimpiai döntőben elsőre ezt csinálja velünk, az megérdemli az aranyérmet.” Egyébként majdnem hét méterrel maradt el Németh mögött, aki a visszavonulása után edzőként dolgozott, többek között a csehek háromszoros olimpiai bajnoka Ján Železný is a tanítványa volt.
Férfi tornában a japánok és a szovjetek uralták a mezőnyt. Ezt egyedül Magyar Zoltán tudta megtörni, lólengésben elért aranyával. A Fradi tornásza több új elemet vitt be a gyakorlataiba. A Magyar-vándor, az orsó és a szökkenő vándor elemeket ő mutatta be először a világon. Lólengésben hivatalos világversenyen sosem talált legyőzőre. Elvégezte TF-et, emellett állatorvosi diplomával is rendelkezik. Győzelmét követően az 1932-es olimpia kétszeres bajnoka, Pelle István írt neki:
Vívóink közül csak Tordasi Ildikó ért el a dobogó tetejére. Az MTK versenyzője Budapesten született, sportolói karrierje után nevelőegyesületében lett utánpótlás edző. A döntő asszó az olasz Maria Collinó ellen volt, aki átszúrta Tordasi sisakját, arcsérülés- sisakcsere-győzelem. A kezdetekre így emlékszik: „Amikor elkezdtem vívni – 1964. augusztus 25-én léptem be először a vívóterembe - s mindenképp olimpiai bajnok akartam lenni. Abban az évben nyert Rejtő Ildi olimpiát, ami nagy hatással volt rám. Előbb is kezdhettem volna, de első edzőm, Szombathelyi Béla azt mondta, hogy még sportoljak, erősödjek, mert tizenhárom évesen fiatal vagyok a víváshoz. Nos, én úsztam, futottam, mindent csináltam, s amikor lementem hozzá a terembe, pillanatok alatt megtanított vívni. Akkoriban nem csoportos edzések voltak, egyénileg foglalkozott velem, s nagy léptekkel haladtunk előre. Még nem voltam tizenhat éves, amikor már első osztályú versenyző lettem, ami akkoriban nagy szó volt”
Vízilabdázóink négy olimpia után állhattak fel újra a dobogó legfelső fokára. Edzőjük, a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső vezetésével simán nyerték a csoportkört. Következett a hatos döntő, mindenki-mindenkivel, itt egy döntetlen mellett, 4 győzelemmel a miénk lett az arany.
