Magyarok az olimpiákon XIII.: Melbourne 1956
A Helsinkiben elért, világraszóló sikerek után a következő játékokon hasonló folytatásban reménykedtek sportolóink. Melbourne 1949-ben kapta meg az ’56-os nyári olimpiai rendezési jogát. Már akkor sokan nemtetszésüket fejezték ki: nagyon messze van, nincs tapasztalatuk az ausztráloknak ilyen nagyszabású események rendezésében, szigorú állatbeviteli szabályok – hat hónapos karantén. Emiatt a lovasversenyeket a svédek rendezték meg júniusban. Ráadásul a rendezők pénzügyi problémákkal is küszködtek, ezért végig ott volt a háttérben Róma, mint beugró rendező. Az akadályok végül elhárultak, de a politika közbeszólt. Az 1956-os év a hidegháború egyik legfagyosabb éve volt: a szuezi válság, a kínai-tajvani konfliktus, és a számunkra legfontosabb, az ’56-os forradalom és szabadságharc. Ezek mind hatással voltak az olimpiai játékokra.
A felsorolt események miatt több ország is bojkottálta a játékokat: a hollandok, spanyolok, svájciak a budapesti események miatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyári stockholmi lovasversenyeken mindhárom ország részt vett, de az ausztrál nyárba már nem küldték el versenyzőiket. Egyiptom, Irak, Libanon a közel-keleti konfliktus miatt döntött a távolmaradás mellett.
A november 22-én kezdődő olimpián a németek egyesült csapattal vettek részt. Az NSZK és az NDK sportolói Egyesült Német Csapat név alatt indultak, a két következő olimpián ugyanez volt a helyzet.
A XVI. nyári olimpiát Erzsébet királynő férje, Fülöp Edinburgh-i herceg nyitotta meg. 67 ország több mint 3300 versenyzője állt rajthoz.
A magyar küldöttségből jónéhányan nem tudtak eljutni Ausztráliába, például Iharos Sándor sem, a világ akkori legjobb futója. Sportolóink így is kitettek magukért 9 arany, 10 ezüst, 7 bronz.
Most jöjjön egy idézet a 2006-ban megjelent Vér és aranyak című könyvből: „Fogalmazzunk patetikusan, hazafiak voltak, pedig világnézetében egyáltalán nem számított homogénnek a csapat. Versenyzőink között ugyanúgy akadtak baloldali gondolkodású emberek, olyanok, akiknek a Rákosi-rendszer adott lehetőséget a tanulásra, sportolásra, s olyanok, akik családi vagy szociális beágyazódásuk miatt finoman szólva sem voltak a fennálló rezsim hívei. S mégis egyet akartak, hogy a »ruszkik« menjenek haza, Magyarország legyen független.”
Legsikeresebb sportolónk Keleti Ágnes volt, 3 egyéni és egy csapat aranyával.
Tornásznőnk felemáskorláton, gerendán, talajon és a kéziszer csapat tagjaként nyert, emellé még két ezüstöt is bezsebelt. A csapat tagjai a fellépésük napján nem várt izgalommal szembesültek, egyikőjük elveszítette nemzeti színű szalagját. Hiába segítettek az úszók is keresni, senki nem lelte meg Tass Olga szalagját. Edzőjük Vali néni egy szivárványos szalaggal helyettesítette, óriási siker volt a hat magyar lány gyakorlata. Fülöp herceg kérésére még egyszer bemutatták, a közönség tombolt. A herceg érdeklődését is felkeltette az 5 plusz 1 szalag, kérdésére, hogy mit jelent a szivárványos szalag, Vali néni válaszolt:„Ez reménysugár, lehet, hogy lesz szabadabb élet Magyarországon.”
A csapat tagjai voltak még Bodó Andrea, Kertész Alíz, Korondi Margit és Köteles Erzsébet. Ez utóbbi így emlékezett a legendás edzőre „Vali néni nekem tanárom is volt az iskolában, duplán szemmel tartott. Erélyes volt, a hangja betöltötte az egész termet, olykor féltünk is tőle, de igazságos volt, ezért szerettük. Engem talán kedvelt is, mert gyakorta mondogatta: Erzsike, te egy kincs vagy.”. Az olimpia után hárman nem tértek haza Magyarországra.
Kardozóink hozták a szokásosat. Csapatban és egyéniben is, Kárpáti Rudolf révén, aranyat szereztek.
A déli féltekén a kenguruk jóval népszerűbbek voltak, mint a vívás, ez a versenyek helyszínén is látszott – a városháza nagyterme adott helyet az asszóknak. Csapatban a nagy ellenfél olaszok most nem fértek fel a dobogóra. A csapat tagjai Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti, Kovács Pál, Keresztes Attila és Magay Dániel voltak.
A döntő másnapján Keresztes, Magay és Hámori úgy döntöttek nem térnek haza és az USA-ba távoztak, ahogy akkoriban mondták, disszidáltak. Egyéniben Kárpáti minden idegszálával a végső győzelemre összpontosított.
A legfontosabb meccsét a francia Lefevre ellen vívta: „ 4:1-re vezettem, de már eleve elhatároztam, hogy úgy vívok 4:0 esetében is, mintha 4:4 lenne az eredmény, és csupán egy találaton múlna a győzelem. Azt tudtam, hogy az ötödik, a győztes találatot úgy akarom elérni, hogy Lefevre a hasát védje, és én külső kezet vágok."
A melbourne-i játékok egyik ikonikus pillanata a későbbi győztes magyar vízilabdázók szovjetek elleni meccse volt. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak:
Ez volt az első olimpia, ahol új sikersportágunk született: először nyertünk kajak-kenuban. Párosban 10 000 méteren győzött Urányi János és a tőle 12 évvel fiatalabb, 20 éves ifjonc Fábián László. Melbourne-től 120 kilométerre, egy tavon rendezték a versenyszámot. A két évvel ezelőtti vb-re alapozva minimum 5-6 arannyal számoltak a mieink. Végül hét érem jött össze, az arany mellé 3-3 ezüst és bronz. Fábián Öcsi a maga húsz évével nem vette túlzottan komolyan a dolgokat – ő csak evezett. „Lőttek egyet, elindultunk, köröztünk, köröztünk és a mezőny előtt utcahosszal befutottunk” – emlékezett vissza.
Négy évvel később is esélyesek lettek volna:
A kilencedik aranyat régi ismerősünk Papp Laci szerezte. Az amerikai Jose Torrest győzte le a döntőben, a közönség felállva tapsolta a sorozatban harmadik elsőségét.
Az olimpia után sok sportolónk nem tért haza az eltiport országba. Ahogy Köteles Erzsébet fogalmazott: az 1956-os olimpia a „magyar sport Trianonja lett”. A játékok végeztével a résztvevők nem a csapatukkal vonultak fel, hanem elvegyültek egymással a sportolók, így szimbolizálva a nemzetek barátságát. Az azóta is alkalmazott felvonulás egy melbourne-i fiatal ötlete volt.
