Magyar emlékek nyomában - Békevár: magyar múlt a jelenben… – Kipling
Az első magyar bevándorlók az 1800-as évek végén érkeztek Kanada Saskatchewan tartományába, részeként annak a másfélmillió honfitársunknak, akik ezidőtájt „kitántorogtak” Amerikába. Békevár néven kialakítva az ország egyik legnagyobb magyar települését, 1911-12-ben építettek egy templomot, amelyet később történelmi örökségnek nyilvánítottak. Ez a templom Békevár utolsó megmaradt eredeti épülete.
A 20. század elején Békevár mellett ezen a tájon egy sor más magyar helység is létrejött: Esterházy, Kaposvár, Sokhalom, Otthon, Magyar. (Ma azonban már csak egy kis patak őrzi a régi nevét: Kaposvár.) Közülük Békevár volt a legnagyobb és az egyik leggyorsabban fejlődő, mezőgazdasági jellegű magyar település a préri nyugati részén. A közösség népességi csúcspontját a húszas években érte el, amikor 250 magyar család élt itt. Kezdetben hihetetlenül nehéz volt az élet itt, gyanakvó indián törzsek szomszédságában. A tartományra különösen jellemző, csontig hatoló hidegben kellett megművelniük az érintetlen földet, amelyet egyébként a kanadai állam ingyen és jelentős nagyságrendben bocsátott a rendelkezésükre.
A lakosság nagy része református, kisebb számban baptista volt. Békevár a magyar reformátusok több generációjának is a spirituális központjaként szolgált Nyugat-Kanadában. A gótikus, hegyes-íves tervezésű fatemplomot a debreceni nagytemplom ihlette építészeti elemekkel is kiegészítették. Ez a templom azon kevés magyar szimbólumok egyike, ami még fennmaradt, belsejében az elődökre régi fényképek sokasága is emlékeztet.
Az imádság házát Kipling járásban 1996-ban felvették a városi örökségek listájára. Magát a járási székhelyet is „Békekipling” elnevezéssel tünteti fel a térkép, jelezvén, hogy az egykori békeváriak utódai behurcolkodtak a városba, magukkal hozva nemcsak a háztartásukat, de olykor szó szerint magukat az otthonukat is. (Az emeletes faházakat hatalmas vontatókra rakták és egy darabban vitték át.)
A település jelentős, több szempontból is egyedi központja volt a magyar kultúrának Kanadában, azért is, mert nagyon hasonlított a tipikus magyar vidéki közösséghez, ahol számos hagyományt és népszokást őriztek több évtizeden keresztül. Ma főleg egyházi ünnepeken gyűlnek össze itt a szűkebb és tágabb környék magyar származású polgárai, leróva egyben kegyeletüket a megmaradt temetőben elődeik sírjánál.
Maguk az utódok már nem, vagy csak nagyon törve beszélik nyelvünket, ám az imák, s főleg az egyházi énekek magyarul csendülnek fel a jó százéves falak között, különösen, ha egy-egy hazánkfia lelkész elvetődik erre a tájra, és tartósabban megtelepedve segíti az amúgy is élő nemzettudat fennmaradását, erősödését. Az alapítókra a bejárati kapu és a templom közötti kőtömbre szerelt angol nyelvű fémtábla is emlékezteti a látogatókat.
