Magyar csaták, csatázó magyarok: Új kereszteshadjárat indul
Luxemburgi Zsigmond már uralkodása kezdetén szembesült egy addig soha nem látott veszéllyel, a hódításokra vágyó Oszmán Birodalommal. Másfél évszázad után veszélyeztette újra egy idegen, hódító nagyhatalom a Magyar Királyságot.
Amikor Zsigmond látta, hogy az előző évtized belháborúiban meggyengült magyarság ezt a veszélyt egyedül nem lesz képes elhárítani, nem volt rest nemzetközi koalíciót szervezni. Az előkészületeket Kanizsai Miklósra, egyik legkiválóbb diplomatájára bízta, a király követei pedig az európai uralkodók udvarait járták, sőt minden jel szerint még a kairói mameluk szultánt is felkeresték. A kortársak vélekedése szerint egy nagyobb csapással lehetséges lett volna megroppantani a fiatal birodalmat, tehát egy keresztes hadjárattal kiűzni a törököt a Balkánról.
Nézzük meg röviden hogyan is kerültek Allah harcosai Európába.
Nagy Lajos trónra lépésekor a törökök a messzi Kis-Ázsia lakói voltak, Oszmán dinasztiájának vezetésével. 1354-ben megszerezték Gallipolit, első európai birtokukat. Thuróczy írja:
Oszmán unokája, I. Murád kihasználva a balkáni államok széthúzásait, fokozatosan birtokba vették a területet, elfoglalták a mai Szerbiát és Bulgáriát. Ennek csúcspontjaként a rigómezei ütközetben (1389) legyőzték az egyesített szerb-bosnyák-havasalföldi-albán csapatokat. Igaz, hogy a csatában életét vesztette a I. Murád is, de az új szultán, Murád fia, Bajazid sem vett vissza a lendületből. Temes és Krassó vármegye, valamint a Szerémség immár kiemelt célpontjává vált a töröknek. A színmagyar vidék néhány évtized alatt elnéptelenedett, a híres szerémségi bor pedig elapadt.
Az elnéptelenedett területekre lassacskán a török elől menekülő szerbek költöztek be, ennek áldásait 1918-20-ban IS "élvezhettük". A Délvidék elvesztése 500 évvel Trianon előtt kezdődött.
1395. március 7-én Brassóban kölcsönös segítségnyújtási szerződés köttetett Mircea havasalföldi fejedelem és Zsigmond között, így aztán Zsigmond oszmánellenes hadjáratát a vajda is támogatta, szabad átvonulást adva csapatainak. Zsigmond seregével egészen a Dunáig hatolt, és elfoglalta Kis-Nikápoly várát. Azonban Anjou Mária királynő váratlan halála, és a lengyelek havasalföldi akciója miatt a hadjáratot berekesztették. Mindezek ellenére 1395-ös támadás eredményei jó alapul szolgáltak a következő évi nagy keresztes vállalkozáshoz.
Zsigmond tehát nemzetközi koalíciót szervezett, nem kevés sikerrel.
Ennek legnagyobb részét a franciák, valamint a Valois hercegek által birtokolt Burgundia adta. A francia connétable (főhadparancsok), Philippe d’Artois, illetve a burgundi trónörökös, Félelemnélküli János irányításával. Jöttek katonák Angliából, Lengyelországból, a német fejedelemségekből és városokból, valamint a johanniták is. A bizánci felajánlás és a velencei flotta is a siker reményét táplálta, az európai segítség így mintegy 5000 főt számlált. A nyugati keresztesek 1396 áprilisában indultak Dijonból. Itt két csoportra válva folytatták útjukat Buda felé, ami a keresztes sereg legfőbb gyülekezőhelye volt. A derékhad a Duna vonalát követte, míg a franciák Lombardián keresztül vonultak. A magyar fősereg már május végétől gyülekezett, miközben júliusban Csáky Miklós Torontál megyében megsemmisített egy portyázó török csapatot.
A várható hadjáratot jelezte az is, hogy egyre több perhalasztásra, valamint végrendelkezésre került sor.
Zsigmond intézkedett, hogy távollétében is szilárd maradjon az uralma. Híveit, Kanizsai Miklós tárnokmestert, Pásztói János országbírót és Lackfi János varasdi ispánt hagyta hátra az országban.1396 júniusában Budán gyűltek össze az urak, megbeszélendő a stratégiát.
Zsigmond elrendelte a nemesi felkelést, de mivel külföldre irányuló támadó hadműveletről volt szó, csak azok jöttek, akik akartak. Mintegy tízezren gyűlhettek össze, de olyanok, akik már harcoltak a törökkel, tapasztaltak voltak. Az érkező keresztes lovagok létszáma nem haladta meg az 5 ezret. Hozzájuk csatlakoztak még Mircea havasalföldi fejedelem csapatai. A támadó sereg létszáma 20-25 ezer lehetett. Zsigmond optimistán várta a hadjáratot, állítólag kijelentette, hogy:
A sereg júniusban aztán útnak is indult, a Duna vonalát követve érintette Váradot, Temesvárt, Karánsebest, valamint Orsovát is. Útközben több irányból is csatlakoztak még csapatok. Az útba eső török várakat elfoglalták, hogy ne maradjon ellenség a hátukban. Vidin és Rahova megadta magát a keresztény támadóknak, a következő állomás már Nikápoly volt. Hat hét alatt, szeptember 12-ére értek Nikápoly falai alá – valószínűleg itt csatlakozhatott a sereghez a Havasalföld felől érkező Stiborci Stibor erdélyi vajda és Mircea is. Mivel nem voltak megfelelő ostromeszközeik, megpróbálták kiéheztetni a védőket, még a Dunát is lezárva a lehetséges utánpótlás elől. A 8000 fős védősereget Toghan bég irányította, aki a támadásról értesítette a szultánt.
Folytatjuk...
