Macedón önkeresés a Balkán labirintusában
A Balkán az a régió vén kontinensünk testének délkeleti részén, ahol túl sok népet hívtak meg nemzetépítési projektbe. Kódolva volt, hogy könnyen belepiszkíthat egyik nemzet a másik levesébe. Még a bosnyákoknál említettük, mennyi gondot okozhat a nemzeti énkép kialakítása, főleg ha az ő esetükben két nemzet - a szerb és a horvát - is dolgozik ellene. Mit mondjanak hát ezen írásom főszereplői, a szerencsétlen macedónok. Ha a környező balkáni országokon múlna, őket nagyítóval sem találnánk meg a térképen. Szedjük szét identitásuk mibenlétét, hacsak pár sor erejéig is.
Kevés olyan térség van Európában, ahol az identitás kérdése ennyire összetett, rétegezett és főleg vitatott, mint a macedónoknál. Maga a macedón nemzet fogalma sem egy csettintéssel megfogant fogalom, hanem évszázada zajló kulturális és politikai önteremtés eredménye. Ebben a folyamatban a nyelv, a vallás, a történeti emlékezet és a szomszédokkal vívott viták egyaránt szerepet játszanak. Terület, nyelv, vallás - ezek hárman olyan fundamentumok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzetként létezz.
A macedónok neve már önmagában többrétegű jelentést hordoz. Az ókori királyság - Nagy Sándor birodalma - az európai és világtörténelem részévé vált, ám közvetlen kapcsolatban nincs a mai macedón identitással.
A középkorban a terület Bizánc, Bulgária, majd Szerbia fennhatósága alá került, később pedig az Oszmán Birodalom részeként tengette az évszázadokat. A 19. század végén, amikor a Balkánon egymás után születtek a nemzeti mozgalmak, a macedónok különösen nehéz helyzetbe kerültek. A görög, a szerb és a bolgár expanziós törekvések, hozzá a nacionalista hevület mind saját történeti és nyelvi örökségének részeként tekintett a macedónokra és területükre. Persze ezekben az időkben az itteni lakosság sokféle elnevezést használt. Ebben a zűrzavarban jelentek meg az első olyan értelmiségiek és mozgalmak, amelyek kifejezetten a “macedón” különállóságot kezdték hangsúlyozni. Az 1903-as Ilinden-felkelés, bár katonailag kudarc volt, a kollektív emlékezetben az első macedón államisági kísérletként maradt fenn.
A modern macedón nemzetfogalom egyik legerősebb pillére a nyelv. Krste Petkov Misirkov 1903-as munkája már programként fogalmazta meg a macedón nyelv önálló standardizálásának szükségességét.
Bár akkoriban elképzelései még nem valósultak meg, a második világháború után, a jugoszláv szövetségi állam keretei között létrejött a macedón nyelvi standard. Ez nem csupán nyelvészeti aktus volt, hanem kulturális és politikai határhúzás a bolgár nyelvvel szemben és egy új nemzeti önazonosság alapja. A macedón nyelv máig nemzetközi viták középpontjában áll. Bulgária például a macedónt a bolgár nyelv egyik változatának tartja, míg a macedón állam és társadalom számára a nyelvi különállás az önálló nemzeti lét elengedhetetlen bizonyítéka. Ez a nyelvi konfliktus jól mutatja, mennyire mélyen ágyazódik be a nyelv a kulturális önazonosság politikai dimenzióiba.
A második világháborút követően Tito Jugoszláviája biztosította a macedónok számára az első állami keretet, azaz létrejön a Macedón Szocialista Köztársaság, saját intézményekkel.
Ez a korszak tette lehetővé, hogy a macedón nemzetfogalom megszilárduljon és mindennapi valósággá váljon. Az 1991-es függetlenség azonban új kihívásokat hozott. Görögország határozottan ellenezte a “Macedónia” név használatát, mert azt saját történeti örökségének tekintette. A vita végül 2018-ban zárult le, miután a preszpai megállapodással az ország nevét átkeresztelték Észak-Macedóniára. Hívhatjuk ezt politikai kompromisszumnak, de innen is látni, a macedón nemzetfogalom mennyire érzékeny a regionális identitáspolitikai vitákra.
A területi behatárolás és a nyelvi kérdések után a vallás az, ami kulcsfontosságú a nemzeti identitás kialakításában. Sokáig a szerbek áskálódtak e téren a macedónokkal szemben.
Végül a Macedón Ortodox Egyház is megkapta a saját önállóságát, miután a Konstantinápolyi és a Szerb Ortodox Egyház áldását adta rá. Ez az esemény nem pusztán vallási, hanem szimbolikus megerősítés volt a macedónok számára, azaz immár saját egyházi intézményeiben is kifejezhették önállóságukat.
A macedón nemzetfogalom nemcsak nyelvre és intézményekre épül, hanem élő hagyományokra is. A polifon népdalok, az oro tánc, a gazdag népművészet és a falusi közösségi kultúra mind olyan elemek, amelyek a mindennapi identitás részeként határozzák meg a macedónságot.
Napjainkban azonban az identitás erősítése új, monumentális formákat öltött. A fővárosban, Szkopjéban példátlan városépítési projektbe kezdtek. Korábban, mikor ott jártam, én speciel annyi szobrot, emlékművet egy városban még nem láttam. Ez is ékes példája annak, hogy az identitás előttünk, vizuális formában kel életre.
Hosszú utat tettek meg a macedónok, akik bátran vitték végbe saját történetüket és keresték, majd határozták meg magukat, ebben a mozaikos balkáni labirintusban. Ám az identitás soha nem zárt és végleges. Itt a belevaló Balkánon a nemzet mindig mozgásban van, újraértelmezi önmagát és új formákat keres. Ezt a macedónok is tudják, na meg amit mi is: csak a Balkán!
