2020. május 30., 17:00

Luxusbunkerek gazdagoknak - így készül(het)nek a milliomosok a világvégére

A földalatti túlélő bunkerek nagyobb számban a hidegháború idején jelentek meg, s népszerűségük azóta is töretlen. Igaz, ha eljön a világvége a legtöbben valószínűleg pincében fognak bujkálni, de vannak, akik ennél jóval stílusosabb megoldást választanak. Bemutatunk párat a világ legelegánsabb bunkerei közül, melyeket csak az igazán tehetősek engedhetnek meg maguknak.

Vivos Europa One- Németország (2 millió € / apartman)

A földalatti létesítmény egykor a hidegháború alatt szolgált lőszerraktárként a németek számára. A kőből kivájt bunkerben 34 privát lakóhely van, ezek mindegyike körülbelül 230 m² területű, de ezt is lehet még fokozni, hiszen van lehetőség egy második emelet megvásárlására is. A „lakásokat” üresen árulják, hogy az ügyfél saját ízlése szerint rendezhesse be a jövendőbeli otthonát, amelyet mozival, edzőteremmel és medencével is kiegészíthet.

luxusbunker

A hatalmas komplexum földalatti villamossal is fel van szerelve a lakosok szállítására, melynek köszönhetően meglátogathatják a bunker éttermeit, kávézóit, játéktermeit és színházát. A három dízelgenerátorral ellátott önálló víz- és energiatermelő rendszer, beleértve a redundáns tartalék rendszereket, biztosítja a föld alatti menedékház önálló működését. Katasztrófa esetén a jövendőbeli lakóknak maguknak kell eljutniuk a közeli repülőtérre, ahonnan a Vivos helikopterei viszik el őket a menedékhelyhez, amit szilárd falak és robbanásbiztos kapuk védenek.

luxusbunker
 
Survival Condo Project- Kansas, USA (2.20 millió € / apartman)

Az eredetileg földalatti bázisként szolgáló, nukleáris fegyverek kilövésére alkalmas rakétasilóban 2008-ban alakítottak ki luxusapartmanokat. A 15 emeletes földalatti bunker körülbelül egy tucat család befogadására képes. Minden család saját apartmannal rendelkezhet, melyek mindegyikéhez három hálószoba, két fürdőszoba, konyha, étkező, illetve egy hatalmas nappali társul. A szobák különlegessége, hogy az ablakokat helyettesítő LED képernyők segítségével a bentlakók megfigyelhetik a külvilágot.

luxusbunker

Ezenkívül, élelmiszerboltok, kertek, halnevelde, medence, edzőterem, mozi, könyvtár, osztályterem, orvosi szoba, fegyvertár, sőt még egy kutyasétáltatópark is található a földalatti létesítményben. Az apartman árában benne foglaltatik egy kötelező túlélő tanfolyam, 5 évre elegendő élelem személyenként, illetve az internet-hozzáférés biztosítása. A vizet egy 91 m mélységű geotermikus kútból nyerik, amely UV-sterilizálást és szénpapír-szűrőket használ. A bunker energiáját öt különböző redundáns rendszer biztosítja, tehát, ha az egyik leáll, van biztonsági tartalék.

luxusbunker

 

Oppidum- Csehország (0.5-4.5 millió € / apartman)

A cseh kormány 1984-ben össze dolgozott a szovjetekkel egy olyan bunker létrehozásáért, amely képes ellenállni az atomtámadásoktól kezdve a természeti katasztrófáig mindennek, miközben lakói számára kifinomult, biztonságos körülményeket biztosít. Jakub Zamrazil ingatlanügynök 2013-ban megvásárolta az épületet és átalakította világ egyik legfényűzőbb földalatti menedékhelyévé. A komplexum egy hatalmas, 630 m² nagyságú apartmant és hét 160 m² területű lakosztályt tartalmaz.

luxusbunker

A lakások ötcsillagos szállodai élményt nyújtanak, a külvilág illúzióját virtuális ablakok segítségével a tartják fenn. Ha a bentlakók a természet közelségére vágynak, sétálhatnak egyet a földalatti kertben, amelyet napot imitáló természetesnek tűnő fény világít meg. Ezenkívül, pihenhetnek a gyógyfürdőben, olvashatnak a könyvtárban, mozizhatnak, meglátogathatják az éjszakai szórakozóhelyet, a bárt, vagy a borpincét, ahol kontrolált hőmérsékleten többezer palackot tárolnak. Alkotói azt állítják, hogy kevésbé katasztrofális helyzetekben a bunker lehetővé teszi a lakosok számára, hogy akár 10 évig is túléljenek a bunkerben külső beavatkozás nélkül. Ez nagyrészt a nem romlandó élelmiszereknek, a vízkészleteknek és a víztisztító berendezéseknek köszönhető.

luxusbunker

 

Rising S- Új-Zéland (3-7.5 millió € / apartman)

Új-Zéland természeti szépségei már sok milliomost rábírtak a lakásvásárlásra, Gary Lynch amerikai üzletember azonban teljesen más lehetőségeket látott az országban mikor luxusbunkerek építésébe fektetett be.

Új-Zéland senkinek nem az ellensége. Nem nukleáris célpont, nem háborús terület. Egy olyan hely, ahol az emberek menedéket keresnek.

– nyilatkozta a Bloomberg-nek.

luxusbunker

A vállat számtalan földalatti menedéket tudhat magáénak, de a legelegánsabb, és egyben legdrágább, az ARISTOCRAT földalatti bunkerkomplexum, amely több, mint 50 ember befogadására képes. A többi luxusbunkerukhoz hasonlóan ez is testreszabható, valamint rendelkezik játéktermekkel, szaunával, medencével, edzőteremmel, bowlingpályával, illetve üvegházzal. A menedékhely beépített vízvezeték és vízszűrő rendszere külső forrásból biztosítja a folyadékellátást. Az energiát pedig napelemekből, illetve kettős tápellátásból nyeri.

luxusbunker
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.