Ludwig Wittgenstein osztrák filozófus 75 éve halt meg
Hetvenöt éve, 1951. április 29-én halt meg Ludwig Wittgenstein gondolkodó, a múlt század egyik legjelentősebb filozófusa.
Karl Wittgenstein acélmágnás és a tehetséges zongorista Leopoldine Kalmus nyolcadik gyermekeként Bécsben született 1889. április 26-án. Házukban gyakran vendégeskedett és zenélt Gustav Mahler, Johannes Brahms és Pablo Casals.
A szigorú apa polgári pályára szánta művészi hajlamú gyerekeit, aminek következtében egyikük megszökött, három pedig öngyilkos lett.
Az éles eszű fiú mellé először magántanárokat fogadtak, majd beíratták a linzi állami reálgimnáziumba. A Wittgenstein alakját övező legendák egyike, hogy Adolf Hitler osztálytársa volt, és hogy ő lenne a Mein Kampfban gyűlölettel emlegetett zsidó fiú, de egyik sem bizonyított tény. Főiskolai tanulmányait a berlin-charlottenburgi Műszaki Főiskolán kezdte, majd Manchesterben folytatta. A repüléstechnika foglalkoztatta, egyik újszerű megoldására szabadalmi védelmet is kért. Angliában ismerkedett meg Gottlob Frege és Bertrand Russell matematikai-logikai írásaival, s 1911-ben Cambridge-be utazott, hogy Russell tanítványa lehessen. Apja 1913-ban bekövetkezett halála után hatalmas vagyont örökölt, ebből 100 ezer koronát rászoruló osztrák művészek között osztatott szét, az adományból részesült többek között Rainer Maria Rilke, Georg Trakl és Oskar Kokoschka is. Az első világháború alatt a Monarchia hadseregében önkéntesként harcolt, többször megsebesült és több kitüntetést kapott, a háború végén olasz hadifogságba esett.
1918-ban Bécsbe utazott, ahol a naplójegyzeteiből összeállította Logikai-filozófiai értekezést, amit a Vöröskereszt juttatott el Russellhez és Fregéhez. Műve 1921-ben jelent meg németül, egy év múlva kétnyelvű, német-angol kiadásban, és George Edward Moore javaslatára kapta a latin Tractatus logico-philosophicus címet. Korai korszakának főműve szerint a világ tényeit - az egyszerű tárgyak összekapcsolódásait - logikai kijelentések képezik le.
Egy mondat akkor értelmes, ha tényállások fennállását vagy nem-fennállását mutatja be.
Egy mondat pedig akkor igaz, ha a mondatban próbaképp összeállított tény fennáll. Mivel a nyelv és világ közti leképezési viszony maga leképezhetetlen - a leképezés formájához vagy módjához tartozik, nem a leképezett tényhez - ezért a nyelv nem szólhat önnön logikai szerkezetének mibenlétéről, sem a metafizikáról, sem a transzcendenciáról. Ebben a világban nem nyilatkozhat meg Isten, és etikai kérdések sem létezhetnek.
A Tractatus utolsó tétele ezért hangzik így:
Wittgenstein úgy gondolta, hogy
a filozófiai problémákat egyszer s mindenkorra megoldotta, így a Moritz Schlick körül szerveződő úgynevezett Bécsi Kör tagjai (többek között Rudolf Carnap, Otto Neurath, Hans Reichenbach) hosszú éveken át hiába unszolták, hogy fejtse ki újabb nézeteit, világítsa meg a régieket.
Vagyona maradékát szétosztotta testvérei között, 1920-ban néptanítói oklevelet szerzett Bécsben, majd falusi iskolákban vállalt tanári állást. 1929-ben ismét Cambridge-be utazott, ahol kutató diákként vették lajstromba, majd - némi huzavona után - az akkoriban a filozófus berkekben már diadalútját járó Tractatusért megkapta a doktori címet. 1930-tól a Trinity College tagja-munkatársa lett, 1939-ben professzorrá nevezték ki, George Edward Moore tanszékét vette át. Tanított, szűk körű szemináriumokat tartott, s bár szinte semmit sem publikált, másolatjegyzetben terjedő előadásainak, tevékenységének felmérhetetlen hatása volt.
Néhány mondatban lehetetlen összefoglalni második korszakának meghatározó gondolatait, amelyek sokszor csak a Tractatus tételeivel szembeállítva nyerik el értelmüket. Wittgenstein több mint két évtizeden át próbálta rendszeres formába önteni gondolatait, de végül úgy látta, hogy filozófiai megjegyzéseknél jobbat sohasem fog tudni írni. Szigorú, tételes kifejtés, logikai szimbólumok használata helyett köznyelven írott párbeszédek, megválaszolatlan kérdések, tegező megszólításmód, az aforizmákra jellemző töredékesség jellemzi ezt az időszakot, számos észrevétele mégis évtizedekre meghatározta a filozófiai tájékozódást.
Állítása szerint a filozófiai útvesztők csak úgy kerülhetők el, ha a jelentést a használattal azonosítjuk.
A szavak definitív jelentését elvetve a nyelvjáték mellett érvel, melyben - a társas kommunikációban, az interakció során - nemcsak kialakul, de változik is a jelentés. A Logikai-filozófiai értekezés leíró nyelvhasználata helyett tehát itt már a nyelv pragmatikus funkcióját helyezi előtérbe. A második világháború alatt, 1941-től önkéntes szolgálatot teljesített egy londoni kórház laboránsaként, mellette továbbra is megtartotta óráit Cambridge-ben. 1947-ben megvált professzori tisztségétől, hogy minden erejét az írásnak szentelhesse. A második könyv, a Filozófiai vizsgálódások végleges változata azonban csak 1951. április 29-én bekövetkezett halála után jelent meg. Több tízezer oldalra rúgó gépiratait végakarata szerint tanítványai rendezték sajtó alá.
Az analitikus filozófiát, a hétköznapi nyelv elemzésén alapuló filozófiai irányzatot Wittgenstein második korszakának megállapításai hívták életre.
Gondolatai olyan jelentős írókra is hatottak, mint Thomas Bernhard vagy Esterházy Péter. Derek Jarman rendezésében, Karl Johnson és Tilda Swinton főszereplésével film készült róla, amely 1993-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a hagyományos nemi identitásoktól eltérő szexuális önazonosságok témájával foglalkozó filmalkotások elismerésére alapított Teddy-díjat.