2024. július 31., 08:20

Legyünk óvatosak! Egy csaló több ezer eurót csalt ki egy nyugdíjastól

Egy magát rendőrnek kiadó csaló több ezer eurót csalt ki egy nyugdíjastól azzal az ürüggyel, hogy így az asszony lánya ellen nem indul eljárás egy közúti baleset ügyében. A TASR-t Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta. A rendőrség csalás ügyében indított eljárást. Az elkövetőt még keresik.

pénz
Fotó: unsplash.com

Egy kassa-vidéki járásbeli 76 éves asszonyt vezetékes telefonon keresett fel egy ismeretlen férfi, aki rendőrnek adta ki magát. A nyugdíjassal azt közölte, hogy a lánya közúti balesetet okozott, melynek során elgázolt egy ötéves gyereket. Azt mondta, a gyermek kórházban van, állapota pedig válságos. Az asszonytól elkérte a mobilszámát, amelyre ezt követően visszahívott.

Azt mondta neki, hogy ha kifizet 30 ezer eurót, akkor a lánya ellen nem indul eljárás közúti baleset okozása miatt. A nyugdíjas erre azt mondta, hogy nincs ennyi készpénze otthon. A csaló megkérdezte, mennyi pénze van, és hogy el tud-e jönni Kassára. Ezt követően elmondta, mit kell tennie”

– pontosított Mésarová.

A csaló utasításait követve az asszony a kórház területén egy szemétkukába dobta a pénzt.

„Az elkövető ezek után arra utasította őt, hogy menjen vissza az autójába, és találkozzanak az egyik kassai szálloda előtt. Egész idő alatt telefonos kapcsolatban volt a nyugdíjassal, akit arra utasított, hogy ne tegye le a telefont” – tette hozzá a szóvivő. Miután az asszony megjelent a megbeszélt helyen, az elkövető letette a telefont, és többször nem jelezett vissza.

Mindezt az asszony lánya jelentette a rendőrségen, aki miután elérte az anyját, elmondta neki, hogy csalás áldozata lett.

A rendőrség arra figyelmeztet mindenkit, főleg az időseket, hogy legyenek óvatosak az idegenekkel, akik telefonon vagy akár személyesen is felkereshetik őket, és pénzt vagy más értékeket kérnek tőlük, illetve segítséget ajánlanak fel nekik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.