2025. október 22., 14:50

Kozma József zeneszerző 120 éve született

Százhúsz éve, 1905. október 22-én, ezen a napon született Budapesten Kozma József (Joseph Kosma) a francia sanzont megújító zeneszerző, a Hulló levelek komponistája.

Kozma József
Fotó: Márta Vojtek hivatalos facebook-oldal

Apja magánhivatalnok és szakíró, anyja tanárnő volt. A szülők idővel önálló vállalkozásba fogtak és alapítottak egy gyors- és gépíró iskolát, ahol mindketten tanítottak. Anyai részről olyan neves művészekkel állt rokonságban, mint Moholy-Nagy László és a karmester Solti György. Ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen pedig már megírta első operáját.

Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó tanítványaként zeneszerzést tanult, közben Forgács Rózsi kamaraszínházában a zenei hatások és háttérzajok előállítása volt a feladata.

1926-ban lett az Operaház korrepetitora Sergio Failoni mellett, közben avantgárd táncszínházaknak dolgozott. Madzsar Alice mozgásművészeti stúdiójának művészeti vezetője volt, továbbá részt vett a Zeneakadémia kistermében tartott Cikk-Cakk estek megrendezésében.

Néhány dala megjelent a Színházi Élet mellékletében, és ő írta A szerelem örökké él című táncfilm kísérőzenéjét.

1929-ben karmesteri ösztöndíjjal Berlinbe utazott, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Lilli Apel zongoraművésznővel, Bertolt Brechttel, Hanns Eislerrel, Helene Weigellel, Kurt Weillel; az ő hatásukra alakult ki ars poeticája, miszerint kizárólag "elkötelezett zenét" akar írni, olyat, amely nemcsak szórakoztat és kísér, hanem nevel és oktat is egyszerre. Itteni működését a náci hatalomátvétel szakította meg, 1933-ban Párizsba ment feleségével, ahol élete végéig élt, 1949-től már francia állampolgárként.

1935-ben ismerkedett meg Jacques Prévert-rel, akinek verseire több mint nyolcvan dalt írt, közülük egy, a Hulló falevelek (Les Feuilles mortes) örökzöld, világsiker lett. Megzenésítette Apollinaire, Éluard, Aragon, Desnos, Queneau költeményeit is, dalait neves előadóművészek, - Juliette Gréco, Yves Montand, Édith Piaf - szólaltatták meg. Kozma sanzonjainak világa az elhagyott Szajna-part volt, a külvárosi szállodák, a számkivetettek, az otthontalanul kóborló szerelmesek Párizsa. Prévert révén ismerkedett meg Jean Renoirral, első filmdala a rendező Lange úr bűne című filmjében hangzott el.

Ugyancsak Prévert mutatta be a francia filmművészet másik nagy alakjának, Marcel Carnénak is. A náci megszállás alatt a zsidó származású Kozma Georges Moque álnéven komponálta A sátán követei zenéjét, A szerelmek városa stáblistáján azonban már saját nevén szerepelt.

Komoly szerepe volt a francia filmzene fejlődésében és megújításában. Saját varieté- és kocsmaélményeit zenésítette meg, igazi népzenét, utcai dalokat írt, amelyekben nagyobb szabadságot biztosított a szövegnek, hangszerelése forradalminak számított.

Ő írta Renoir Állat az emberben című filmjének híres szimfóniáját is, összesen mintegy ötven fim zenéjét alkotta meg. A Hulló falevelek Az éjszaka kapui című Carné-filmben hangzott el. Később a dalt mások mellett olyan neves előadók dolgozták fel, mint Bing Crosby, Nat King Cole, Frank Sinatra, Grace Jones, Jerry Lee Lewis és Iggy Pop. Élete végén Kozma a zenés színházra összpontosított. Les Canuts című operáját 1959-ben Berlinben mutatták be, ezt A lyoni selyemszövők címmel adták elő 1962-ben Budapesten.

Az Elektronikus szerelem, 1961-ben Párizsban bemutatott vígoperája két évvel később került színre a budapesti Operaházban, Szinetár Miklós rendezésében.

Ennek zenéje szellemes, ám kevéssé egyéni, a közvetlen énekbeszéd és játékstílus felé közelít. Huszárok című operája 1969-ben Lyonban került színre. Kristóf Károly szövegére komponált operettjét Fel, torreádor! címmel 1965-ben játszotta a győri színház. Nagybőgőre és zongorára írt 1964-es Duettjét Montag Lajos és Sebestyén Albert adta elő Budapesten, 1966-ban. Kozma balettzenéket is írt Roland Petit, Serge Lifar, Jean-Louis Barrault számára, pantomimzenét Marcel Marceau-nak, kísérőzenét komponált Jean-Paul Sartre darabjaihoz, oratóriumok, kórusművek szerzője volt.

Húsz év házasság után szakított Lilli Appellel, és Marie Merlin színész- és énekesnővel kötötte össze az életét. Kozma József 1969. augusztus 7-én halt meg szívrohamban a Párizshoz közeli La-Roche-Guyonban, Párizsban, a montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra. Hagyatékát a Nizzai Konzervatórium kezeli, a városban utca őrzi a nevét. Az életéről szóló dokumentumfilmet Joseph Kosma címmel 1996-ban Serge Le Péron rendezte.

Megosztás