Köszönet a jóért: Pikáli Róbert tiszteletbeli polgár címet kapott a kárpátaljai Nagydobronyban
Szeptember 30-án Nagydobronyban egy jótékonysági rendezvény vendége volt a Gútán élő Pikáli Róbert felvidéki gazda. Az eseményen többedmagával tiszteletbeli polgár címet kapott az elmúlt másfél évben nyújtott segítségért, a köszönet Pikáli szerint minden segítő gútait megillet.
Nagydobrony a magyar-ukrán határtól 20 kilométerre található, jelenleg Kárpátalja legnagyobb magyarlakta települése. Az itt élők őrzik népszokásaikat, és ugyan a mindennapokban már nem használják a népviseletüket az asszonyok ma is varrnak és hímeznek. A településen gyűjtött népdalt egykor Bartók Béla és Kodály Zoltán, híres énekkaruk pedig viszi is a hírét a helyi daloknak, sok helyütt ismertek a nagydobronyi népballadák is.
– meséli Pikáli Róbert. „Évekkel ezelőtt a Magyarok Kenyere programnak köszönhetően kerültem közelebbi kapcsolatba Nagydobrony településsel, amikor azon gondolkodtunk társaimmal, hogy Kárpátalján kinek tudnánk a leginkább segíteni az összegyűjtött búzával, liszttel. Akkor felkértem a határon túli gazdaköröket, leginkább a Kárpátalján működőket, hogy ajánljanak valakit, kinek tudnánk ott segíteni. Így jutottam el Hidi László úrhoz, a kárpátaljai gyűjtést és a búza összeöntést szervező Pro Agricultura Carpathica Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnökéhez. Tőle tudtam meg, hogy Nagydobronyban van egy gyermekotthon, az Irgalmas Samaritánius Református Gyermekotthon, velük vettem fel a kapcsolatot, oda szállítottuk ki az első szállítmányt, így kerültem kapcsolatba Nagydobronnyal évekkel ezelőtt.”
Pikáli Róbert beszélgetésünkkor arra is visszaemlékezett, mikor 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, rögtön azon gondolkodott, hogyan tudna segíteni. „Éjszaka, amikor kitört a háború, felvettem a kapcsolatot e-mailen a nagydobronyi polgármesterrel, megkérdeztem, miben tudnánk segíteni, először azon gondolkodtam, hogy befogadok esetleg menekülteket Nagydobronyból, hogy ezzel segítsem az ottani embereket. Ahogy folyamatosan érdeklődtem Nagy Ferenc polgármester úrtól, mit lehetne tenni, arra jutottunk, nem befogadni kéne az embereket, hanem adományokat kivinni. Még reggel hívtam Horváth Árpád, akkori gútai polgármestert, hogy beszéljük meg, hogyan tudnánk segíteni, és a város besegít-e ebben.” Az akkori polgármester, Horváth Árpád természetesen segített, támogatta a kezdeményezést, az első gyűjtést a helyi termelői piac idejére hirdették meg.
Folyamatosan konzultáltam Nagy Ferenc, nagydobronyi polgármesterrel, mire van szükség, így vittünk babakocsikat is, matracokat, ruhákat, de a város által jóváhagyott 7000 eurós csomagból villanyáram-fejlesztésre használatos aggregátort is vettünk. Mikor beindult a nagykonyha - naponta 1200 menekültet láttak el - akkor nagy tételben vittünk ki élelmiszert, rizst, tojást, olajat, tehát tényleg mindig az igényeket vettük figyelembe. A kocsink, a Trio Trans, vagyis Szulcsányi Marián – Pono kocsija legalább 10-szer tért a határig. A logisztika meg volt oldva, a magyar-ukrán határon volt egy köztes raktár, ahova hordtuk az élelmiszert, a határtól való szállítást már a nagydobronyiak oldották, mert bonyolult lett volna a szállítás.” – emlékezik vissza az eseményekre Pikáli.
A szeptember végi nagydobronyi látogatással kapcsolatban Pikáli Róberttől megtudtuk: „meglepetésként ért ez a meghívás, mert azt mondhatjuk, hogy másfél évig semmilyen hasonló rendezvény nem volt Kárpátalján, most egy jókénysági estet szerveztek, ahol én is megkaptam ezt a megtisztelő díjat, de fontos elmondanom, ez minden gútai embert megillet, aki segített.
Nagydobrony község egy kistérség a központja, Nagy Ferenc polgármesterként ennek a kistérségnek a vezetője, az ő kezébe fut be minden információ, ami érinti ezt a kistérséget, intézményekről, közbiztonságról, az emberek ellátásáról, egy nagyon rátermett polgármesterről van szó, aki jól vezeti a kis csapatát.”
Kíváncsiak voltunk arra is, milyen tapasztalatokkal gazdagodott, mit mondanak a helyiek, mennyire érzik a háborút.
„Azzal fogadott a polgármester úr minket, hogy nem tudjátok elképzelni, mit jelent az, hogy valaki éhes és szomjas, ugyanis az első napokban, hetekben, amikor beindult a menekültáradat Ukrajna belső területeiről voltak olyanok, akik egy szál ruhában több napig jöttek, mikor meglátták az ételt és a vizet ott estek össze, és sírtak, hogy több nap után először látnak és kapnak ételt és italt. Nagy Ferenc kifejtette nekünk, aki azt nem látja, tapasztalja, nem tudja elképzelni, mit jelent éhezni és szomjazni. Jelenleg megszűnt a nagy menekültáradat, átutazók vannak, de menekülttábor már nincs. Egyébként a település fejlődik, legutóbb a koronavírus előtt voltam kint, akkor az utak szinte járhatatlan állapotban voltak, ma a nagy része gyönyörű, elmaradt egy szakasz, ahogy kitört a háború, azt nem tudták befejezni, de a központi épületek, amelyek az önkormányzathoz tartoznak karbantartottak, fölújítottak. A családok házain viszont látni, hogy a férfiemberek nincsenek otthon, több házon látni, hogy hiányzik a férfikéz, lenne mit javítgatni.”
Végszóként Pikáli Róbert röviden összefoglalta, milyen érzésekkel tért haza: „Azt mondhatjuk, hogy emberi életeket mentettünk és mentünk meg ezekkel az adományokkal, magyar emberek és magyar családok életét, ez az adomány sokat jelent számukra, nem csak anyagilag, sokszor erkölcsileg még többet jelent, hogy tovább tudják folytatni a küzdelmet és a munkát.”
