Korhű történetek a 20. század emberéről – Gazsó L. Ferenc könyvbemutatóján jártunk
Múlt héten a budapesti Kossuth Klubban mutatták be Gazsó L. Ferenc legújabb, Áttűnő életek – A fényt kapott XX. század című könyvét, mely a szerző Fortepan-fotókra írt fiktív, ugyanakkor korhű történeteit tartalmazza.
"Utálom az egész XX. századot" - énekli Nagy Feró a Beatrice kultikus dalában, amiben szinte minden benne van, ami Magyarországot és a magyar nemzetet érte a múlt században. Az ominózus mondatot Gazsó L. Ferenc, Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, író és jogász is felidézte legújabb könyvének bemutatóján, mondván, elintézhetjük ennyivel is a dolgot, de vannak emberek, akiknek a múlt század szó szerint végigvonult az életükön. Éppen ezért az Áttűnő életek – A fényt kapott XX. század című könyvével arra törekedett, hogy próbáljuk megérteni egymást és egymás indítékait.
– hangsúlyozta a szerző, aki a Fortepanon fellelhető, többnyire hétköznapi helyzeteket ábrázoló fényképekhez fiktív, ám korhű történeteket kapcsolt.
Az idei könyvhétre megjelenő kötetet június 6-án mutatták be “premier előtt” a budapesti Kossuth Klubban, ahol a szerzővel Gyenes Ádám, a L'Harmattan Kiadó igazgatója, valamint Mező Gábor kutató, újságíró beszélgetett.
Az esemény elején Gazsó L. Ferenc megemlékezett korábbi szerzőtársáról, a 2021 szeptemberében elhunyt Zelei Miklósról, akit néhány héttel halála előtt kért fel a könyv előszavának megírására.
“A fénnyel él egy másik szép összetétel is: fénygyógyászat. Legegyszerűbb módja, amikor fölfelé nézünk, arcunkba süt a nap, és aktivizálja öngyógyító képességeinket. Ebben segítenek Gazsó L. Ferenc találásai a Fortepan Archívum képei között, a hozzájuk talált tisztító történetekkel” – írja Zelei Miklós, akinek utolsó, nyomtatásban megjelent mondatait a szerző külön kiemelte: “Aktivizálni öngyógyító képességeinket. Kigyógyulni a múltból. Kibeszélni a rossz emlékeket. Elmondani a jókat. Ez a legfontosabb. A jó.” „
“Ma már a pszichológiának is van olyan irányzata, amely a transzgenerációs szemlélettel foglalkozik, avagy, ha valami nincsen kimondva, az akár több generáción keresztül is öröklődhet. Így egyszer csak valaki hirtelen rettentő szorongóvá, depresszióssá válhat, s fogalma sem lesz, hogy miért. Épp ezért gondolom azt, hogy a múlt megértése és a múlt kibeszélése, akár azáltal, hogy valaki leírja a család történeteit, vagy saját gondolatait bizonyos periódusokról, az nagyon hasznos tud lenni, s képes lehet aktivizálni öngyógyító képességeit” – tette hozzá az író.
Gazsó L. Ferenc szerint a családok hol restségből, hol pedig valós vagy vélt félelemből nem beszélik ki egymás közt saját történetüket, saját előzményeiket. Kik voltak az ősök, mit csináltak és mivel foglalkoztak? Milyen történetek vannak a családi legendáriumban és így tovább.
“Nem kell családfakutatást végezni ahhoz, hogy belegondoljunk saját családunk életébe, és kötelességünknek érezzük azt, hogy mindezeket a következő generációknak továbbadjuk. Ugyanakkor, ha ezt nem tesszük meg tömegesen, akkor azzal nemcsak az egyéni és családi identitásunk rongálódhat, hanem végső soron a nemzeti identitástudatunk is. Márpedig a múltunk nélkül nem lehet a jövőnket sem értelmezni, sem elképzelni” – fogalmazott a szerző, akinek szavait Gyenes Ádám, a L'Harmattan Kiadó igazgatója egy saját gyermekkori emlékkel erősítette meg:
“Az én nagyapám magasrangú katonatiszt volt, aki a Don-kanyarból gyalog jött haza. Gyakorlatilag egy szót sem tudtam vele váltani, mert állandóan mogorván elvonult egy kis szobácskába. Soha nem engedte a négy repeszt kivenni a tüdejéből, és a szolgálati fegyverét sem adta le. Körülbelül ennyi élményem volt vele, soha nem beszéltünk ezekről a dolgokról.”
“Szó nincs arról, hogy elvonatkoztatunk tértől, időtől, hanem igyekszem pontosan, precízen belehelyezni ezeket a történeteket a maguk időszakába és korába. Több-kevesebb sikerrel még arra is törekedtem, hogy megidézzem az adott időszaknak és az adott társadalmi osztálynak, rétegnek az akkori nyelvezetét” – mondta a szerző, aki szerint végső soron ez tetszhetett meg Léner András rendezőnek, s így lett a Fortepan-történetekből egy egész estés, zenével, kortárs koreográfiákkal és intermédiával fűszerezett színházi előadás.