Ködös évbúcsúztatás a morvák földjén
Jó pár évvel ezelőtt ülünk kávén az egyik otthoni közkedvelt kávézónk egyikében, és azon kapjuk magunkat, semmi program nincs az év utolsó napjaira. Otthon kaparva a négy falat nem nagyon szerettünk volna maradni, inkább egy külső, de egyben közeli régiót céloztunk meg, ahol a kikapcsolódás mellé jár a kultúrszomj oltása is. Rövid térképforgatás, majd rugalmas akcióterv készítése után Brünn városa mellett döntöttünk. A szállás kiválasztása és lefoglalása ismét könnyen ment. Nem maradt más hátra, autóba ülve Morvaország felé vegyük az irányt.
Kora esti érkezéssel, ordító hideg fogadott bennünket. A hotel, ahol sikerült még helyet kikönyörögnünk, benn a brünni óvárosi magjában bújt meg. Ritka szerencsések voltunk, mert jóformán minden a lábunk előtt hevert. Miután lepakoltuk cuccainkat éreztünk annyi erőt magunkon, hogy kimenjünk a városba.
Pár percnyi macskakő koptatásnyira a szállásunktól emelkedett méltóságteljesen a város gótikus mennyei királysága, a Szent Péter és Pál katedrális. Eme csodálatos építmény esti pompájában csodásan magasodott a város fölé. A szakrális áhítat és a csípősen hideg levegő beszippantása után a korgó gyomor is leadta rendelését.
Nem messze a katedrálistól beültünk egy helyi kocsmába, mely a középkori hangulatot idézte elő. Parasztruhába öltözött pincérlányok szolgáltak ki bennünket, finom mézes sört ittunk, majd hozzá egy szuper hamburger tette kerekké az éjszakai kocsmaturistáskodást.
Másnap bejártuk szinte egész várost. Eléggé kihalt állapotát tárta elénk.
Nyilván csak mi voltunk olyan őrültek, hogy az év utolsó napján is városnézésre adjuk fejünket. Gondolom, mindenki más készült az éjszakára. Sétánk először a Spielbergre vezetett. A vár szintén gótikus stílusban hirdeti az időtállóságot. Cudar hideg volt, még a fenekünk is megérezte a csípős szelet, főleg azután, hogy Brünn egyik leghíresebb építészeti remekművét a Tugendhat villát nehezen találtuk meg. A GPS beadta a derekát, mi pedig bolyongtunk, mint a fejetlen csirke céltalanul.
Persze megtaláltuk a mai Csehország első modern építészeti műemlékének számító, hatalmas üvegfelületeivel feszítő épületet, de mire odaértünk, pont zárórát jelentettek. Legalább az aznapi kardioedzés sikeresen letudtuk. Testünket és lelkünket egy forró kávé nyugtatta meg. Éhesek lettünk, így a Szabadság térre sétálva találtunk egy lángosos bódét.
Oda is mentünk és kikértük a magunk adagját. Szerintem életem egyik legrosszabb lángosát kaptam kézbe. Már a látványvilága sem győzött meg, de az állaga és íze még ennél is rosszabb volt. Mintha kemény papírt rágtam volna. Felment a pumpa bennem rendesen és kevés hiányzott, hogy visszaviszem nekik a maradékot és rájuk borítok mindent. Ami megmaradt, azt kidobtam a kukába és továbbálltunk.
Az óvárosi flangálást ügyesen letudtuk, így legalább adódott időnk kicsit megpihenni a szállásunkon, még mielőtt éjfélt üt az óra. Pár pohár söröcske legurítása után, éjfél előtt egy üveg pezsgővel kimentünk mi is a város Főterére.
Mivel hivatalosan nem volt tűzijáték, a sűrű köd miatt, gondoltuk csak lesz valami évbúcsúztatós program.
Hát hivatalos program sem volt, a városi önkormányzat mindent lefújt, de ilyenkor jön ki az emberből a leleményességi faktor.
Kezdődött a rögtönzött össznépi banzáj. A helyi ázsiai közösség tagjai hirtelen megjelentek és hozták magukkal a tüzijáték arzenáljukat. Komolyan mondom, a cseh hadsereg is megirigyelhetné azt a mennyiséget, amit éjfél után kilőttek a magasba. Szinte mindenki önkívületlen állapotban lövöldözte magasba a rakétákat.
Akadtak, akik bevásárlókocsikkal rodeóztak, mások alkoholos üvegekkel a kezükben ujjongtak.
Én a pezsgőt biztonság kedvéért nem vettem elő, inkább arra ügyeltem, el ne találjon egy petárda. Utólag mi sem hagytuk kárba veszni a pezsgőt. Szállásunkra visszatérve, az éppen ügyeletes recepciós nénit néztük ki magunknak egy koccintásra. A galériában egy laza beszélgetés keretén belül megittuk a pezsgőt, majd kora hajnalban mi is ágynak dőltünk.
A reggeli ébredés után bepakolás, reggelizés, majd utunk hazafelé vezetett. Útba esett Miklósvár kicsiny városkája. Eléggé sűrű köd nehezítette a tisztánlátást, de kedvünket ez sem szegte. Végül is az év első napját éltük. A Szent Dombnál a kilátás odalett, de a középkori Liechtenstein vára még a ködfátyolban burkolózva is bájosan mutatta magát.
Mondhatni egy kicsiny szeletét ismertük meg a morvák földjéből. Egyébként is rengeteg látnivaló van itt, természeti és kulturális szempontból is. Várjuk az adandó alkalmat egy újabb morvai csavargáshoz.
