Ködgubás november
Enyhén szólva sem a legszeretetreméltóbb hónap az évben az utolsó előtti, a Szent András hava. Ady írja Az eltévedt lovas című versében: „Kisértetes nálunk az Ősz / S fogyatkozott számú az ember: / S a domb-keritéses síkon / Köd-gubában jár a November.”

Még nem panaszkodhatunk, enyhe az idő, de reggelenként, ha mi nem is, de a fák köd-gubába burkolóznak, mintha fáznának, s így melengetnék vézna, helyenként már levél nélküli, kopasz ágaikat. De a nap még segít, itt-ott másodvirágzását éli az orgona, ahogy pár napja írtam is, sőt, az ibolya kékeslila virága is fel-felbukkan a nyáron kövérre hízott levelei közül. A végtelen időt is hátrébb toltuk egy órával, betereltük természetes medrébe, hogy jobban illeszkedjék a késői ősz „fundamentumába”, bár szívemhez a nyári időszámítás áll közelebb, nem kedvelem ugyanis a korai sötétedést.
Karel Čapek neves cseh író egy egész könyvet szentelt az évszakoknak, a természetnek, amelybe szervesen illeszkedik ember és állat egyaránt. Mert akkor még talán másabb volt az élet… Vagy nem is annyira? Az őszről többek között ezt írja:
Így látta, gondolta ezt az író 1922-ben. De térjünk vissza kis írásom témájához, a novemberhez, amit én (remélem nem haragszik meg érte) még akkor sem szeretek, ha két családtagom is novemberben született.
Neve a latin novem szóból származik, amelynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. Mint minden más hónap, „ő” is számos érdekességet rejteget, sok kiemelt nap, ünnep, világnap stb. kötődik hozzá, a névnapokról és jeles személyiségek születésnapjáról nem is beszélve. A népi kalendárium Szent András havának nevezi. A 18. századi nyelvújítók Gémberes nevet javasoltak ennek a hónapnak. Ha belegondolunk, nem ok nélkül, bár most még nem úgy néz ki, hogy rászolgálna erre a jelzőre. Mivel napról napra rövidülnek a nappalok, az ember úgy érzi, az őszutó szomorú. A novembert a mindenszentek után a halottak napja kissé lehangolja, hisz az embereket ilyenkor, elhunyt szeretteikre gondolva elszomorítja, hogy ők már nem lehetnek velük. A lélekbúvárok és lélekgyógyászok szerint a közösen eltöltött, kedves órákra, pillanatokra, felejthetetlen élményekre kell gondolni, s nem rágódni azon, ami megváltoztathatatlan. Csak hát ez nem is olyan egyszerű… Kosztolányi Dezső híres verse, a Halotti beszéd többek között az ember egyediségére és megismételhetetlenségére is rámutat:
Kosztolányi Dezső költészetét átszövi a halál gondolata; hosszan tartó betegség után 1936. november 3-án hunyt el.
Talán kevesen tudják, hogy novemberben van pl. a Magyar tudomány napja, és a Magyar nyelv napja is, ugyanis 1844-ben ezen a napon nyilvánították államnyelvvé a magyar nyelvet. S ha már itt tartunk, talán érdemes megemlíteni, hogy a magyar nyelvnek múzeuma is van (nem mintha múzeumi „tárgy” lenne, mert szerencsére nagyon is élő, életképes). Magyarország egyetlen anyanyelvi múzeuma 2008. április 23-án nyílt meg Széphalmon (Sátoraljaújhely városrésze). A múzeum az anyanyelvi kultúrát közvetíti, bemutatva a magyar nyelv történeti útját, a nyelvtudomány eredményeit, a nyelvek és nyelvváltozatok egymásra hatását. Saját és más közgyűjtemények anyagaira alapozva állandó és időszakos kiállítások, kutatások, közművelődési lehetőségek helyszíne, olvasható a honlapjukon.
Mint minden más hónapra, a novemberre is sok érdekes évforduló, jeles nap esik, amely az élet számos területét érinti, de mindenképpen meg kell említeni, hogy november 11-én van Márton napja, amelyhez sok szokás kapcsolódik. Ez a Pannóniában született tours-i püspök emléknapja. Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. „A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.” A népszokások persze tájegységenként, sőt helységenként is meglehetős változatosságot mutatnak, azonban sok bennük a közös vonás is. Például a Márton-napi lakoma, (amely nem nélkülözheti a hízott libát, a „kövér libafertályt”, mert „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik”) vagy a Márton-napi időjóslás, amely érdekes előrejelzést adott az elkövetkező időszakra, napokra, hetekre. (Pl. „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”).
Akárhogy is szépítjük, a november előbb-utóbb morcos ábrázatát fordítja felénk, mint ahogy Csokonai írta:
Novembertől tehát lesz elég hidegből, fagyból, hóból, szélből. A természet körforgása átbillent bennünket a megszokottság egy más dimenziójába. Azt mondják, a természet ősszel nyugovóra tér. Čapek szerint
Ma nem ismerős?
