Kiszucai-hegyvidék – Trencsén határvidékén - VIDEÓ
Mint egy festményen: az Északnyugati-Kárpátokban, Trencsén vármegye északi szegletében, az egykori magyar–morva–lengyel határvidéken apró hegyi szórványtelepülések tarkítják a dombok hajlatait. Az élettér kereteit a Kiszucai-hegyvidék vonulatai adják.
A Kiszuca és a Vág folyók ölelésében, a Jávornik és a Kis-Fátra közt futnak a Kiszucai-hegyek, míg a Besztercén túl már az ezeréves lengyel–magyar határt hordozó Kiszucai-Beszkidek emelkedik. Ez a karakteres vidék a főleg pásztorkodással és famegmunkálással foglalkozó szlovákok egyik ősi fészke. A hegyi szórványfalvak képe persze alaposan megváltozott, a modernizmus skanzenekbe száműzte az archaikus kultúrát, de a jó öreg hegyekre mindig lehet számítani: ma is híven őrzik a táj sajátos hangulatát.
Kiszucaújhelyről rugaszkodtunk neki a hegyvidéknek, ahol a panelrengeteg szélén áll egy 500 éves hársfa. Ej, ha mesélni tudna, talán elmondaná, hogy még ő sem szökkent szárba, amikor a trencséni várispánsághoz tartozó Kiszuca folyó völgyébe megérkeztek az első német telepesek.
A Szilézia felé vezető fontos út mentén eresztettek gyökeret a 12. században. 1284-ben Congesbergh faluban megépült a gótika remekműve, a katolikus templom, Szent Jakab tiszteletére. A falu szépen gyarapodott, hamarosan vásártartási jogot is kapott. Aztán a környékről egyre több szlovák érkezett, és a 19. századra már a vidék egyik legjelentősebb kézműves települése lett. S ilyen a történelem: míg a tót atyafiak 1848-ban még a szabadságharc elleni szlovák felkeléshez csatlakoztak, addig 1956-ban, a magyar forradalom hírére már „anikommunista szabotázsakciókat" szerveztek. Túlélte a változásokat a Kiszuca-mente egyik legrégibb kulturális emléke, a 16. századi Radolai kastély is. Volt, hogy istálló, fűrésztelep, de még sörfőzde is működött benne.
Ezen a vidéken jellemző volt, hogy a falvak közötti távolság és a dombok miatt sok településen nem lehetett hallani a templomi harangokat. Ezért a vallásos nép a dombtetőkre előszeretettel ácsolt fa harangtornyokat. Mi a Lótos falu feletti fennsíkot díszítő haranglábat szemeltük ki magunknak, ahonnan szép körkilátás nyílik a környékre, mindenekelőtt a Kis-Fátra gerincére. Le is ereszkedtünk a Kis-Fátra lábánál fekvő Terhelyre, amely eredetileg vlach telepítésű falu volt, de a később idetelepült szlovák nép identitásának egyik fontos települése lett. Önérzetüket jelzi, hogy 1934-ben kizavarták a faluból a cseh csendőröket és kikiáltották a terhovai önálló köztársaságot.
A terhelyi öntudat meghatározó eleme, hogy innen származik a legendás betyár, Juraj Jánošík. A falu környéki hegyi tanyán megjelölt jelképes szülőháza ma már valóságos zarándokhely. 1688-ban itt látta meg a napvilágot, tizennyolc évesen pedig már be is állt Rákóczi kuruc seregébe.
1708-ban a trencséni csatában fogságba esett, majd a császár szolgálatába állt. Miközben a bitcsei várban rabőrködött, megismerkedett az egyik fogvatartottal, Tomáš Uhorčík zsiványvezérrel, akinek 1711-es szökése után beállt a bandájába. Később őt választották a zsiványok kapitányává, de nem sokáig garázdálkodhatott a környéken: a liptói pandúrok 1713-ban elfogták, majd Liptószentmiklóson kivégezték. Életéről később a valóságot nélkülöző legendás történetek születtek, a szlovák népköltészet fantáziavilága nyomán Jánosík egyszeriben szlovák nemzeti hőssé lépett elő.
Az amúgy igen Pazar fekvésű Terhelyen a katolikus templomban a helyi mesterek keze munkáját dicséri a fából faragott betlehem. Egyik része a történelmi Terhelyet mutatja be jellegzetes régi mesterségekkel, de Jézus születési helyét és Jeruzsálemet is mesteri módon kifaragták. A Betlehem egyébként a mai napig nincs befejezve: a helyi fafaragók minden évben egy-egy újabb elemmel bővítik.
Következő állomásunk a Lengyelország felé vezető kereskedelmi utat ellenőrző régi vámszedőhely, Óbeszterce volt. A falu első templomát 1667-ben építette az akkor itt birtokos Wesselényi Ferenc és felesége, Bosnyák Zsófia. Az 1813-as árvízben elpusztult, helyére a század végén építettek újat. A település ma az úgynevezett szlovák orloj miatt nevezetes. A különleges óramű körvonalai az ülő Madonnát, a Hétfájdalmú Szűzanyát idézik. Szívében a csillagászati órán asztronómiai adatok szerepelnek.
Újbeszterce határában már egy kivételes szabadtéri múzeumot találunk. A falumúzeum kényszerből létesült: 1981-ben az újbesztercei víztározó építésekor elárasztott falvak népi építészeti értékeit menekítették ide.
Innen már a Kárpátok főgerince felé vettük az irányt, ugyanis csak pár kilométerre volt éjjeli menedék-bázisunk, az ezeréves határ lengyel oldalán épített Rycerzowa-csúcs alatti menedékház. Ez volt a lengyel turista szövetség első menedékháza a Żywiecki-Beszkidekben, mintájára aztán a lengyel hegyekben még több mint egy tucat épült az 1970-es és 1980-as években.
Másnap egy jó 15 km-es gyalogtúra várt ránk a Kiszucai-Beszkidek gerincén. Néhol irtásrétek, máshol fenyves és vegyes erdők kísérték téli vándorutunkat, miközben határkőről határkőre haladtunk előre a Rácsa-hegycsoport hullámzó hátán. A Javorina-csúcshoz érve jött el a pillanat, amikor kitisztult a környék és a felhők fölött a láthatáron elénk tárult a Magas-Tátra és a Liptói-havasok pompás világa. A felemelő látványtól új erőre kapva törtünk előre a főgerincen, a már napsütötte bükkerdőben.
A Nagy-Rácsa tömbjének fennsíkján még nagyot küzdött a nap a felhőkkel, de ahogy megadták magukat és alább ereszkedtek a ködfelhők, a maga nagyvonalúságában elénk tárulkozott a Kis-Fátra is. Így téli köntösben egészen magashegyi képet mutatott a Nagy-Rozsutectől a Nagy-Kriván csúcsáig húzódó szaggatott gerince. A Kiszucai-Beszkidek legmagasabb csúcsán, a Nagy-Rácsán zártuk túránkat: előttünk már következő úticélunk, a Jablonkai-hegység csúcsai dugták ki hívogatóan a fejüket a felhőpaplanból. Mi pedig nem mondhattunk nemet… De ez már a következő írás témája lesz.
Megjelent a Magyar7 2025/41.számában.
